Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » 19 hónapos kislányom rendkívül...

19 hónapos kislányom rendkívül zárkózott, viszont rendkívül hisztis és le is van maradva a fejlődésben. Baj van?

Figyelt kérdés

Enyhe hipotóniás, emiatt még csak nemrég tudott felállni, de pár lépés után összecsuklik és elesik. Mivel félünk, hogy összetöri magát ,valakinek mindig figyelnie kell rá. Illetve emiatt sokat van kézben, ráadásul annyira hozzászokott, hogy igényli is, hogy felvegyük folyton, hogy ölbe vagyük. Sétálni is, ha megyünk napközben, a babakocsiban hajlandó csak ülni / feküdni. Tornára járunk, de csak minimális a javulás..

Az a baj, hogy rajtam - az édesanyján, anyukámon, apukámon kívül másra nem merem hagyni még pár órára sem, mert egyből ordítani kezd és nem is hagyja abba. Még az apukájától is fél, nem mer vele kettesben maradni.

Plusz, már születése óta nagyon hisztis, mindent azonnal akar és sajnos rá is szoktattuk, hogy azonnal meg is kapja. Szüleim folyton telepakolják a játszószőnyegét, épp, hogy csak nyúlnia kell érte, minden ott van. Rossz alvó is, minden neszre felébred, és olyankor ismét 15-20 perc, mire megnyugszik és visszaalszik. Baba kora óta keveset alszik, éjszaka ugye 3 óránként keltünk szopizni, de napközben is csak 15-15 percekre aludt el.


Lehet valami fejlődési rendellenessége? Kezd aggasztani ez a lemaradás, más babaája már egyévesen szaladgál, szépen alszik, szavakat mond, nálunk meg semmi...


2016. júl. 14. 12:37
1 2 3 4 5 6 7
 31/63 anonim ***** válasza:
87%
Itt több fronton is problémát érzek, mint pl. táplálkozás, mozgásfejlődés. Nem háziorvoshoz vinném, hanem neurológushoz, Dévény-es szakemberhez stb.
2016. júl. 14. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/63 anonim ***** válasza:
80%

Másfél évesen gyümölcspépeket és zöldségpépekkel eteted és erre neki bárki azt mondja, hogy telejen ok???

Most vagy nagy kamu az egész vagy te vagy sík hülye az anyáddal együtt.

2016. júl. 14. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/63 anonim ***** válasza:
10%
Feljelenteni? Az tényleg sokat segítene a gyereken!! Nme is tudo, ÁVH például?
2016. júl. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/63 anonim ***** válasza:
89%
19 hónaposan pépeset eszik? A gondok nem kicsik...
2016. júl. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/63 anonim ***** válasza:
88%

Nem ilyen szir-szarokra kell vinni, ami ezen meg azon alapul, hanem a neki speciálisan megfelelő fejlesztésre!!! Nem tudom elhinni, hogy senki nem mondta még nektek, hogy menjetek korai fejlesztő központba.

A te gyermekednek nem elég egy semmilyen ugra-bugra torna, hanem konkrét fejlesztésre van szüksége! Harmadjára kérdezem, milyen szakorvosoknál voltatok?

2016. júl. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/63 anonim ***** válasza:
79%
Kérdező, hány éves vagy? Mi a végzettséged? Az IQ-dat nem merem megkérdezni.
2016. júl. 14. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/63 anonim ***** válasza:
100%
Másfél évesen nem tud járni, nemrég állt fel, alig van foga, gyümölcs- és zöldségpépeket eszik, meg ki tudja, mennyi anyatejet.... A gyerekorvos tud róla, hogy hogyan tápláljátok a gyereket?
2016. júl. 14. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/63 anonim ***** válasza:
100%

Olyan, mintha az anyuka maga is gyerek lenne még, mert ez a hozzállás semmiképpen sem felelősségteljes.

Sürgősen szaksegítség a gyereknek és Neked is!

2016. júl. 14. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/63 anonim ***** válasza:
100%

Akkor most összegzem:

1. Nagyon sürgősen változtass az étrendjén, szinte semmi fehérje nincs az étrendjében! 6 hónapos baba szintjén eteted! Legalább egy héten 3 x kapjon csirke, vagy pulykahúst! A glutén be van vezetve??? Ha nincs, sürgősen kezdd el! Konkrét étrendet mondjuk nem írtál...

2. Vidd neurológiára, dévényeshez!

3. Tedd le a földre! A mozgása nem fog fejlődni, ha egész nap kézben van! Adj neki játékot! Keltsd fel a figyelmét, beszélgess vele!

Nagyon remélem a gyerek érdekében, hogy legfeljebb csak a fele igaz annak, amit leírtál! Az agárdi kisgyerek jut eszembe...ott is túl BIO szülők vannak. :-(

2016. júl. 14. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/63 anonim ***** válasza:
100%
Ja, a darabos ételről ne is beszéljünk...
2016. júl. 14. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!