Elkényeztetett gyerekkel mit lehet tenni?

gyógypofon. persze ez nem opció ha nem te vagy a szülő. ebben az esetben sajna nem tudom a megoldást. próbálj meg beszélni a barátnőddel, hogy te így nem élvezed az együtt töltött időt.

nálunk a családban van 2 elkapatott gyere. apám húgáé. vagy 3 éven keresztül jöttek hozzánk havi 1x egy hétvégére (nagyon messze laknak tőlünk). a gyerekek szörnyűek voltak. odáig fajult a dolog, hogy kerek perec megmondtuk nekik, hogy nem vagyunk hajlandóak elviselni a gyerekeik hisztijeit. azóta max családi eseményeken látjuk őket

a többi gyerekkel is nehéz hidd el.

egyébként valóban vannak érzékenyebb gyerekek, makrancosabbak, akiknek a dackorszak is nehezebb, ennek nem tesz jót a mai "mindent a gyerek irányítson" meg "csak a gyerek lelke ne sérüljön" hozzá állás, de azért kordában tartható a dolog, ha van mellé szülői következetesség. Viszont a szülők mindig a legjobbat akarják a gyereknek, akkor is ha ez kívülről nem látszik. Így bármilyen tanács, amit te jó tanácsnak gondolsz, számukra hozzánemértő kotnyeleskedés egy kívülállótól. Ne erőltesd a dolgot, ha nem érzed jól magad a társaságukban, akkor találkozzatok ritkábban, 3 éves korra lecseng a neheze. Utána csak szimplán "sz.rarc" lesz a kisgyerek, de legalább visítani nem fog mellé.

Az én barátnőm gyereke is visítósan hisztizős volt, tényleg fél óránál többet nem lehetett vele együtt játszani 1-3 éves kora között, mert ha közelítettél egy játéka felé, visított, ha nem úgy játszottál ahogy akarta, visított - ehhez jött az anyja válaszkész kötődő mindenhol megszoptatom a kisiskolást hozzáállás. 4 éves korára kinőtte a visítást és a hisztit, de beszélgetni nem lehet vele, mert felteszel egy kérdést és iszonyat mogorva sértődött stílusban válaszol, sehol nem érzi jól magát, az ellentmondást, a konfliktust abszolút nem tudja fogadni - ez a "gyereket megöleljük ha hisztizik stb" hozzáállás eredménye de ez már más kérdés.

Barátnőm 5 éves lánya ilyen. Mivel nekem az ilyen viselkedéstől égnek áll a hajam, csak negyed évente találkozunk. Épp ma estünk túl rajta. A 4 éves lányom döbbenten nézte ahogy szó szerint 1 órán keresztül üvölt egy baromság miatt, amit végül megengedett az anyja. Mikor eljöttünk szóvá is tette neki, hogy legközelebb többet játszhatunk, ha a buta cirkuszt kihagyod.

Legközelebb karácsonykor találkozunk, addig kiheverem.

Furcsa, hogy azok vannak lepontozva akik szerint nem normális ez a viselkedés és pl az első aki szerint teljesen normális felpontozva.

Hát márpedig ez nincs rendjén! Az egy dolog hogy van dackorszak. De mindennek van határa. Nem lehet mindig ezzel a jó kifogásssal ráhagyni mindent a gyerekre.

Nem csoda, hogy ilyen sok manapság az elkényeztetett, neveletlen, arogáns, agresszív gyerek. Ez a divat a mai világban, a gyerek neveli a szülőt. Nehogy sèrüljön a kis lelkivilága. És nem fogják fel az ilyen szülők, hogy pont azzal ártanak neki a legjobban, ha nem szabnak határokat.

A következetesség nagyon fontos!

Azt gondolom én is, hogy ha a szülők szerint ez így oké, akkor te nem sokat tudsz tenni.

De ha csak elméletben beszélgetünk az ügyről, én is a következetességet tartom a megoldásnak. Mert persze a dackorszak is igaz, hogy bazi nehéz tud lenni, de muszáj következetesnek lenniük, mert így ők maguk tanítják arra a csemetét, hogy ha elég sokáig játszik az idegeikkel, akkor úgyis feladják, és mégis megkapja, amit akar. Így hosszú távon magukkal szúrnak ki a szülők, ha nem következetesek a tiltásokban.

Azzal mondjuk nem értek egyet, hogy a „megöleljük a gyereket, ha hisztizik” káros lenne, szerintem pont az a módszer az ideális, hogy ha valamiért hisztizni kezd, akkor éreztetik vele, hogy értik az elkeseredését, együttéreznek a „világfájdalmával” (mert egy 2-3 évesnek ez annak tűnik ilyenkor), és nyugodtan elmagyarázzák, mit miért nem, és ajánlanak egy alternatívát, pl. „nem rajzolhatsz a falra, Pistike, de gyere, előveszünk egy szép nagy füzetet és a zsírkrétákat, ide rajzolhatsz”.

Egy ilyen korú gyereknél még az elterelés remekül tud működni – csak hát ez is azt jelenti, hogy foglalkozni kell vele.

És még valami (na ezért sokan meg fognak itt kövezni, már látom :)), hogy nem kéne a gyereket hintáztatni egyáltalán. Hintázzon akkor, amikor már egyedül tud. Olyan ez, mint a kézen fogva „járatás”, időről-időre felbukkannak itt kérdések, hogy miért nem tud egyedül járni a gyerek, csak kézenfogva – jobbára azért, mert a felnőttek egy olyan mozgásformára tanították, ami még nem menne neki egyedül…