Nincs elég tejem?

Figyelt kérdés

Sajnos szülés utáni depresszióban szenvedtem, ami alatt kicsit csökkentettem a szoptatást, így tápszeres pótlást kapott a kicsi, amíg a gyógyszereim be nem álltak. Ez összesen két hét volt, utána megpróbáltam újra a szoptatást, mivel a tejem nem apadt el, nyilván kevesebb lett, de a fejés és a gyakori mellre tétel megtette a hatását, jobb lett a helyzet és több tejem lett.

Ám de a babám nem szopizik szerintem, vagy nem elég hatékonyan. Bimbóvédővel szoptatok már az első naptól kezdve, mert befelé forduló mellbimbómra nem akart sehogy sem rákapni a pici(azóta többször is próbálkoztam nélküle mindenféle segítséggel, sajnos nem sikerült), de nem érzem, hogy hatékonyan ki tudná szívni belőle…tudom hogy bimbóvédővel nagyobb munka a szoptatás neki, de az elején hallom a nyeléseket, látom is hogy van a bimbóvédőbe tej, majd egy idő után már nem hallom a nyeléseket, csak szopizza a cicimet, de nem szív, és elalszik, majd felkel és ismétlődik minden, sőt…van hogy több órán keresztül is rajta van a cicimen és éhes marad…van hogy egy 2-3órás szoptatás után meg tud még enni 100-120mili tápszert. Szoptatás után mindig van pisis pelus, de ma lemértem egy szopi előtt 4260volt szopi után 4270..utána még sírt adtam neki tápszert utána lett 4340g…a növekedési ugráson már a múlthéten túlestünk, akkor is ez volt a helyzet, de akkor betudtam a növekedési ugrásnak, mostmár gondolom ennek nem kéne tartania..mit rontok el? Szeretnék szoptatni, hisz a cicimen megnyugszik, illetve nekem egyszerűbb a szoptatás, mint ez a tápszerezés, de nem tudjuk elhagyni, mert nem tud jól lakni nélküle….😕



2022. nov. 22. 16:02
 1/3 anonim ***** válasza:
75%
Szerintem van, vagyis lenne elèg tejed. Az nem baj, ha sokàig van mellen, a komfortszopàssal is növeli a tej mennyisègèt. A mèregetès fèlrevezető lehet, inkàbb stresszel, mint segìt. Szerintem fokozatosan csökkentsd a tàpszer mennyisègèt, ne egyszerre hagyd el. Hagyd megdolgozni a gyereket a tejèrt, de ne is èheztesd.
2022. nov. 22. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Én szoptanittal pótoltam a tápszert, így egy idő után elhagytam a tápszert. Kicsit macerás de nekem megérte.

[link]

2022. nov. 22. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
64%
Nekem pontosan ugyanez volt, csak tápszer helyett fejt tejet kapott a lányom. Hiába mentünk szoptatási tanácsadóhoz is, sajnos nem tudott rendesen szopizni a babám, úgyhogy 6 hétnyi próbálkozás után feladtam. :( Esetleg egy szoptatási tanácsadó neked is segíthet.
2022. nov. 22. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!