Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Érdemes még újra megpróbálni?

Érdemes még újra megpróbálni?

Figyelt kérdés

3,5 hónapos a babám, első perctől fogva ügyesen szopizott, beállt a kereslet-kínálat, szépen evett és aludt. 1,5 hónapos korában egyik napról a másikra szopási sztrájkba kezdett, amit sajnos nem tudtunk túllépni, lefejve sem fogadta el a tejem, de a tápszert igen. 2 hét alatt teljesen tápszeres lett, nekem megjött a menzeszem és teljesen lapos lett a mellem is, a babám pedig már régóta el is fordult tőle.


Azóta eltelt 2 hónap, nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós baba, imádjuk egymást. De én még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy nem sikerült a szoptatás.:( Ma olyan érzésem volt mintha belövellt volna egy kis tej, vagy nem is tudom. próbaképp elővettem a fejőgépet és rögtön 1 csepp kibuggyant. Többet nem tudtam fejni, igaz csak pár percig próbáltam.


A kérdésem, hogy van-e még egyáltalán ennek értelme? Ebből az egy cseppből mennyi idő alatt lehet visszahozni értékelhető mennyiséget? Gondolom csak fejéssel, mert 2 hónap cumisüveggel már ugye kizárt hogy ismét mellre tegyem a babám? (most az előbb próbáltam, csak vigyorgott rám, nem értette mit akarok, kiköpte a mellbimbóm).

Egyáltalán: van értelme most már összezavarni a megszokott kis életmódunkat, és erőltessem-e neki a mellemet?


2015. márc. 14. 15:14
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Baba függő is. barátnőm babája még akkor is akkor is akart szopizni mikor már rég nem volt teje,és cumisüvegből evett hónapok óta, de kérte a cicit. Az én babám az elejétől kapott pótlást mert kevés tejem volt kb 2hónapos volt mikor már egyáltalán nem fogadta el a mellem, próbáltam úgyis amikor hajnalban megébredt hogy mellretettem egyet szívott és elfordult (elejétől csak bimbóvédővel tudott csak szopizni),én folyamatosan fejtem 2,5-3óránként de a tejem nem gyarapodott egyre csak csökkent amikor már az egész napos fejéessel nem jött össze 15ml akkor hagytam abba.
2015. márc. 14. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Én nagyon szoptatáspárti vagyok, mégis azt mondom, hogy ne görcsölj már ezen. A fejéssel egyébként sem lehet akkora mennyiségeket produkálni, mintha a babád szívná le, a nullából pedig szerintem képtelenség csodákat elérni. Én most szoptatom a második babám, ha hirtelen megcsappanna a tejem, azonnal fejnék. De ha semennyi nem lenne, és a babám elfogadná a tápszert, minden gördülékenyen menne, kialakult volna már egy remek napirend, abba már nem nyúlnék bele az állandó fejés-etetés ördögi körével. Mondom ezt azért, mert a nagyfiam mellett én biztosan nem tudnék folyton fejni. Te tudod, mennyire fér bele a napodba. De az biztos, hogy egy gyermeknek kiegyensúlyozott édesanya kell. Én ezt most már nagyon érzem, belátom. Remélem, hosszan tudom szoptatni a kislányom is, mint ahogyan a fiamat tudtam, de már felkészítettem magam a tápszeres forgatókönyvre is, ha minden kötél szakad. Nem ördögtől való az. Nyugodj meg, és gondold át, mennyire tudod beilleszteni a napirendetekbe a sűrű fejéseket! Jó egészséget!
2015. márc. 14. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Ó köszönöm a válaszokat!

Amikor sztrájkolt a babám, én már akkor is nevetséges mennyiséget tudtam csak fejni, ez napról napra feleződött, tiszta idegbaj voltam a fejéstől, tudom hogy ez nem hiányzik.:(

Világ legjobb kisbabája az enyém, egyetlen panasz szavam sem lehet rá, éjszakát is végigalussza, napközben is menetrend szerint zajlik minden, mosolyogva játszik önállóan is, egy kis csoda tényleg. Valóban félek ezt összezavarni.

Azt hiszem ezt nekem belül kell elrendeznem, hogy nem sikerült szoptatnom és hogyan lépjek ezen túl.

2015. márc. 14. 15:34
 4/5 anonim ***** válasza:
Akkor azért fordult el, mert nehezen jöhetett az a kevés is és feleslegesnek tartotta a küzdést. Enyém is ezt csinálta. Próbáld feldolgozni, ne akard újra szoptatni, neki így kerek a világ.:)
2015. márc. 14. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Én amilyen őrült vagyok, biztos megpróbálnám, de nem biztos, hogy én tenném jól. Azt azért hozzátenném, hogy olvastam, hogy a lefejt tej mennyisége semmilyen képet nem ad arról, hogy vajon mennyi tejed van. Nem egy ismerősöm, aki nagyon sokáig szoptatott, soha nem tudott nagyobb mennyiségeket lefejni. Igazából az csak arról ad képet, mennyire tudod beindítani a tejleadó reflexet fejéssel. Ha semennyire vagy csak nehezen, akkor nem csoda, ha alig jön össze 10-20 ml. A nagyobb gond az, ha a baba se indítja be a reflexet. Én küzdök most ezzel, de egyre jobban sejtem, hogy ez pont azért van, mert annyira de annyira akarom, hogy tudjon szopni, hogy képtelen vagyok ellazulni szoptatás közben. Nekem volt egy szopisztrájk, amin túljutottunk 2-3 hét alatt és így utólag azt hiszem, az egész azért volt, mert tévesen úgy gondoltam, elapadt a tejem és ettől valóban olyan ideges lettem, hogy nem működött a tejleadó reflexem és jött a szopisztrájk. Igazából csak annyi történt, hogy a kelleténél ritkábban raktam a babát mellre és nem hízott eléggé, de amint ezt korrigáltam, látványosan hízni kezdett. Csakhogy elkezdtem mérni és kiderült, hogy nem a tankönyvi adagokat szopizza, és hiába nyugtattak, hogy a lényeg, hogy szépen hízik ennyitől és elégedett, én annyira rettegtem tőle, hogy elapadtam, hogy gátlás alá került a reflex és a babám akkor már emiatt tényleg nem jutott elég tejhez. Most hasonló a problémám. De már fejésnél is megfigyeltem, hogy amíg az üveget bámulom, nem jön egy csepp se, ahogy befut egy telefon vagy elterelődik a figyelmem, életbe lép a tejleadó reflex és egy másodperc alatt lejön 20-40 ml. Mostanában már szoptatás közben igyekszem TV-t nézni, hogy eszembe se jusson azon agyalni, sikerül-e szopiznia. Pedig már lassan 1 éves, de még mindig nem tudtam beletörődni, hogy naponta többször hiába kéri a mellem, nem sikerül megszoptatnom. Nagyon szeretném, ha ő választaná el magát és nem csalódásból. De a Te esetedben lehet, jobb már nem hergelni be magad. Maximum akkor, ha tudatosítani tudod, hogy a fejés eredménye nem egyenlő azzal, hogy mennyi tejed van. Illetve sajnos ha a baba nem szopizik, akkor valóban azt mutatja, hogy mennyire indítja be a reflexet a mellszívó vagy a kézi fejés. Esetleg kórházi mellszívóval próbálkozhatsz, ha az beválik és rövid időn belül kiváltja nálad a reflexet, talán nem lesz nagy a ráfordított idő/energia és ad annyi sikerélményt, hogy folytatni tudd/tudjátok. De hogy őszinte legyek, a legjobb szoptatási tanácsadó nélkül a helyedben bele sem vágnék, mert ha már ennyit küzdenél az egészért, a legjobb volna, ha a baba visszaszokna a szopira, de azt biztos nem lenne egyszerű elérni.
2015. márc. 16. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!