Hogyan küzdjem le,a szüléstől való félelem?

Nem tudom, ez mennyit segít, de én kicsit úgy próbáltam gondolni rá, mint egy sport megmérettetésre. Nehéz lesz, de erős vagyok, jobban megismerem önmagam és a határaimat. Plusz ez lesz az első közös feladatunk a babával.

De lehet, hogy mindenkit más nyugtat meg. Engem ez nyugtatott.

Ugyanígy voltam a harmadiknál, két könnyű, gyors szülés után. És nekem is hányásfóbiám van. 🙂

Aztán amikor eljött az idő, és elfolyt a vizem, onnantól visszaállt az agyam "feladat-üzemmódba", és ugyanolyan lázán született meg hármasa is, mint a tesók.

Igen, fáj. De nem kibírhatatlan. Most a neheze ugrik be az ember lányának, de amikor már ott vagy rájössz, hogy félni rosszabb, mint szülni.

Beszéld meg a picivel, mit szeretnél. Segítsétek egymást. Működni fog. 🙂

A tested tudja a dolgát, és te is tudni fogod. Fájások között pihenj. Arra gondolj, hogy ez az út, hogy együtt legyetek, nem maradhat odabent.

Hamarosan visszakapod a tested, az is szuper érzés, most nehéz minden, nyűgös is vagy már. Érthető is, teljesen.

Az én hármaskám most 3 hetes, megmásznám bármelyik hegyet, annyi energiám van, és végre nincs pocak, nincs plusz 10 kiló rajtam, és van egy cuki, gyönyörű babám! Ehhez képest szülni, szenvedni pár órát igazán semmi se volt. Amikor előttem állt még mindez, én se így láttam. De utólag nézve félni rosszabb volt.

Úgy utalom az ilyen : jaj egyáltalán nem fájt, nem volt vészes, túl lehet élni stb kommenteket. Hat jó hogy nem azt írják egyesek hogy élvezték... Én 10 hónapja szültem, és úgy gondolom hogy az emlék idővel elhalvanyul. Pár hónapig azt mondtam soha többé nem szülok, most már kevésbé vészes, mindaddig amíg intenzíven, tudatosan nem gondolok vissza. Mindenkinek más a fajdalomkuszobe, de én például nem tartom magam gyenge nőnek. Sőt!! Se fizikailag, se lelkileg... Első babát szültem, nem igazán féltem. Aznap az első fajasokkal én még felmostam az egész házat, bankban voltam stb... Mondjuk nem kellett volna, mert majdnem össze estem a bevasarlo központban, de azt hittem hogy aznap nem szülok... Rá pár órára mentem csak be a kórházba, a férjem nem volt velem szulesnel, nem akartam hogy ott legyen. Véleményem szerint, ez az utóbbi 10 évben lett divat hogy apának ott kell lennie mert különben egy szar apa és szar férj...

Lényeg a lényeg, kB 6 órán át nagyon keményen vajudtam, és a kitolasi szakasz 40 perc volt. Kisfiam 56 cm és 4 kiló volt.

A fájdalomrol csak annyit, hogy teljesen elfeketedett a szemem előtt, hánytam is annyira fájt, és biztos voltam benne hogy nem élem túl. Ezt a fájdalmat nem lehet szavakba önteni és fogalmam sem volt hogy ilyen mértékű fájdalom egyáltalán létezik. Az egész testem remegett, a fogaim össze koccantak, és csak segítségért kiáltottam. De ha másnak jó volt, meg nem fájt, meg azt hitte hify rosszabb lesz annak igazán örülök... Így, 10 hónappal szülés után, meggondolom hogy lesz - e kisteso....

Persze a szép részét is meg kell említeni, de azt mindenki tudja... Soha nem voltam olyan boldog mint mikor először a kezemben tarthattam a fiamat.

Minden jót, és könnyű szulest kívánok!

Utolsó: senki nem állítja, hogy nem fáj. Van, aki egy napig vajúdik, szenved, belehal félig, a vége mégis császár. A másik meg 3-4 óra vajúdás után, aminek igazából csak az utolsó órája fáj igazán, de az sem úgy, mint pl neked, simán megszül háromszor is. (Pl. én.) Van, aki két tolással elintézi a kitolást, van, aki annál a részénél érzi úgy, hogy belehal. (Pl. én.) Sokan nem érzik a gátvágást, más meg ordít, mert mintha nem is érzéstelenítették volna. (Pl. én. Hálistennek csak az elsőnél vágtak.) Van, aki azt se tudja, mi a jóslófájás, más végigszenvedi az utolsó hónapot. Van, aki az egész terhessége alatt egyszer se hány (én háromból egynél sem), más kórházba kerül kiszáradással.

Nem vagyunk egyformák. Sőt, még ugyanannál az anyánál sem ugyanolyan két terhesség, két szülés. Még azt se mondanám, hogy ez a fájdalomtűrő képességen múlik, ugyanis én lazán vajúdtam, de pl egy fogfájástól padlóra tudok kerülni. Nekem az rosszabb.