Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Úgy érzem, hogy szülés után...

Úgy érzem, hogy szülés után teljesen tönkrement a gyomrom és a emésztőrendszerem. Ilyen van?

Figyelt kérdés

Három hete szültem. Az első napokban még normálisnak tartottam a székrekedést, ami végül megoldódott, de az első hét végén már jelentkeztek a gyomorgörcsök, amelyek nem múlnak, sőt, egyre durvább. Szinte bármelyik napszakban képes begörcsölni a gyomrom és ez nem csak "gyomorfájdalmacska", hanem durva görcs, ami mellett kiegyenesedni is nehéz. Enni alig bírok, meg ha bírnék, már akkor sem nagyon merek, mivel ha éhes vagyok, akkor arra fogom a görcsöket, evés után meg az ételre, mert akkor is jelentkezik. Egyik nap szorulásom van, másik nap hasmenésem (ez még kellemesebbé teszi a szülés közben kijött aranyér meglétét), időnként fel is vagyok puffadva elég durván (pedig a szoptatás miatt nem eszem puffasztó ételeket).

Más is tapasztalt ehhez hasonlót?

Nagyon félek a gyomorfekélytől, ugyanis tíz évvel ezelőtt már volt és azt nem kívánom senkinek (utolsó előtti pillanatban jöttek rá, hogy mi bajom, addig csak kezelgettek és majdnem rossz vége lett).

Jelentkezhet ez amiatt is, hogy szülés után a szerveim visszarendeződnek? Mert hülyén hangzik, de úgy érzem, mintha a gyomrom nem a régi, terhesség előtti helyén lenne, hanem lejjebb. Gyomorégésem nincs, a harmincas hetek első felében nagyon erős volt, nyelőcsőgyulladás is lett belőle, de ahogy a pocakom leszállt teljesen megszűntek a gyomorégéses panaszaim. Lehet ez mégis annak a következménye?

Elnézést a sok kérdésért, de az elkövetkező két hétben esélyem sincs eljutni a dokihoz, de szeretnék erről többet tudni.


2008. dec. 18. 10:11
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Nekem semmi ilyesmi panaszom nem volt, de mindenképp azt tanácsolom, hogy mielőbb menj el dokihoz!

Valahogy próbáljátok megoldani, és vizsgáltasd ki magad.

Javaslom-bár nem vagyok híve-de jobb lenne egy magándoki(nekem is ő mentettem meg 16 éves orvosi kezelgetések után az életem..)

2008. dec. 18. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Szia.Én is így voltam/vagyok mint most te.Én nekem már addig fajult a dolog,hogy véres hasmenésem volt.Voltam tükrözésen is,vastagbél gyulladásom van és ibs-em.Te hogy vagy?
2009. máj. 11. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!