Számítanak egyáltalán ezek a dolgok szülésnél?

Az én fejemben meg pont az ellenkezője van állandó kérdésként. Nagyon felkészült voltam, mindent megnéztem, két szülésfelkészítőt is végig hallgattam, utána olvastam mindennek, stb. Szülési tervet is fogalmaztam, átrágtuk a férjemmel és végül én is túlhordtam a babánkat. Betöltött 40. héten jött a sokk, nagyon határeset a magzatvíz mennyisége, meg kéne szülni ezt a babát. Úgy kaptam egy hét haladékot, hogy mindennap megyek ctg-re, két naponta megvizsgál a dokim. Nincs olyan praktika a beindításra, amit én ne próbáltam volna ki, de tényleg!! Végül egy pénteki napon megbeszéltük, hogy hétfő este befekszem és kedd reggel indítanak, tovább nem lehet húzni, addig is mindennap ctg. Kb. túrázás közben szexeltünk és ittam a bábakoktélt tonikkal.... Az lett a vége, hogy hétfő este behúztam a kis bőröndömet a kórházba szülésindításra. Zokogtam egész előző este, meg aznap is.

Nem akartam semmi művit, erre csak az volt. Ha nem mentem volna ennyire felkészülten akkor nem tudtam volna, hogy az oxi nem feltétlenül alapszükséglet, a burokrepesztés sem, amivel sebesre karistolták a kislányom fejbúbját és a kézzel tágításról ne is beszéljünk. Boldog tudatlanságban megszülök és kész.

Tudom, meg lehet tagadni... De ott abban a helyzetben, amikor megmagyarázzák ez miért kell, én megsemmisülve éreztem magam, nem tudtam eldönteni, hogy erre valóban szükség van-e és ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem szakemberek tudását!? Annyira könnyű azt mondani, hogy megtagadhatod...

A fejemben megvolt, hogy kérek fájdalomcsillapítást, ha úgy van. Az oxi a semmiből csinált 35 perc után 2 perces fájásokat, 1 óra múlva már halálhörögtem kb. Azt mondták még korai az eda. Fél óra múlva kijelentettem, hogy azonnal fájdalomcsillapítást kérek, amire az volt a válasz vizsgálat után, hogy már nem lehet. Még vajúdtam 6 órát...

Az én bizalmam többször darabokra hullott szülés közben és ennek nem így kellett volna lennie. Messze vagyok még a feldolgozástól (fél éves a kislányom), de most ott tartok, hogyha bízni tudtam volna a teamben, akkor nem éltem volna meg ennyire rosszul. Én még a lányommal a hasamon is lerúgtam volna a p*csába mindenkit, akinek köze volt a szülésemhez.

Nekem ebből az a tanulság, hogy HA lesz következő alkalom, akkor magánkórházban, vagy születésházban lesz, ahol remélhetőleg egy támogatóbb közeget kapok akkor is, ha szükségessé válik bármilyen beavatkozás. Egyáltalán már az is segítség lesz, ha találkozhatok az emberekkel előre, akik támogatni fognak és bízni tudok majd a szavukban. Nekem azt hiszem ez okozta a legnagyobb törést, nem is a beavatkozások (sokáig úgy gondoltam pedig). Úgy éreztem, hogy nem támogató közegben vagyok.

Én a kovid miatt semilyen felkészítőre nem mentem. Csak a kutyát sétáltattam.

Szintén túlhordtam. Egy 6 km-es túra után indult a buli magzatvíz elfolyással. Majd 12 órát megfigyeltek, mert nem jöttek a fajások.

Oxit kaptam, de nem éreztem vészesnek, ezzel együtt is marha lassan jöttek a fájások. 3 óra volt az, amikor tényleg fájt, de én abszolút benn tudtam lenni ebbe a más állapotba.

Annyit mégis készültem, hogy vettem egy kismama jóga könyvet. A 20 héttől már fájt a derekam, és ebbe nagyon jó technikák voltak rá, el is múlt. Ebben olvastam a "fájdalomcsillapító" légzéstechnikáról, ezt úgy voltam kipróbálom. És amúgy tényleg nagyjó. Bár a trükk nem az, szerintem, hogy tényleg úgy hat mint egy fájdalomcsillapító, inkább segít koncentrálni másra, nem a fájdalomra. Mondjuk én kibírhatatlannak nem éreztem a fájdalmat, de nem tudom, hogy ez mondjuk alkati dolog-e.