Nem voltam képes megszülni a gyerekem természetes úton,merges,csalódott vagyok. Változhat?

Akinek nincs problémája, az csinál. Elhiszem, hogy te ezt most tragédiának érzed, de nem az. Ugyanolyan teljesértékű anya vagy, mintha hüvelyivel szültél volna. Ha nem tudod feldolgozni, fordulj szakemberhez.

Egyébként barátnőm ugyanezt csinálta. Az első 2 gyereket hüvelyivel szülte, a harmadikat császárral. Ráadásul ott ő akarta, alapból nem lett volna feltétlenül indokolt. Legalább fél évig ezen nyavalygott utána, aztán elmúlt.

Komolyan, én elvinnélek a rokonunkhoz,neki súlyosan oxigénhiányos gyereke született,és az egész család mindenki beleroppant érzelmileg és anyagilag is a gyerek gondozásába.Elvinnélek oda egy hétre,hogy tessék csináld,ez lenne a te életed is, ha nem császároznak meg.Menj szakemberhez, ha ilyen extrém teljesítési kényszered van.A GYEREKED ÉLETE volt a tét, és nem hogy örülnél hogy HÁLA AZ ÉGNEK ,HOGY VAN LEHETŐSÉG CSÁSZÁRRA.

Különben lehet én vagyok rosszul összerakva, de tényleg nem értem, hogy miért fontos,hogy jön ki a gyerek?A terhességgel a cél, egy egészséges gyerek.A szülés , az közben egy folyamat/eszköz,hogy a cél megvalósuljon(tehát az egészséges gyerek).

Az én első kisfiam is nagy baba volt, 4200 grammal született, beindult szépen a szülés, elfolyt a magzatvíz, de nem tágultam, nem tudtam megszülni, császároztak. Sosem éltem meg tragédiának...sőt! Ha lehet ilyet mondani, egy hősnek éreztem magam a hüvelyi szülésen átesett anyukákhoz képest (bár szerintem hülyeség hasonlítgatni). Rossz helyre adták a gerincérzéstelenítőt, nem hatott, olyan volt, mintha élve boncoltak volna. Kérhettem volna altatást, választhattam volna az egyszerűbb utat, de nem tettem, ordítva, de kibírtam addig, amíg kiemelték a fiamat, utána bódítottak gázzal a varrás idejére. Mivel nem altattak, csak bódítottak, magamnál voltam, császár után azonnal szoptathattam a babámat (a férjem segítségével), ha altattak volna, nem kaphattam volna meg a műtét utáni aranyórára. Ott, a műtét elején, amikor konkrétan minden vágást éreztem és azt hittem, el fogok ájulni, hoztam egy döntést, hogy ébren maradok, mert hónapok óta arra készültem fejben, hogy az első szoptatást szeretném átélni a kisfiammal rögtön a születése után. Szerintem életem legnagyobb áldozatát hoztam Érte, az első találkozásunkért, az első szoptatásért. Egy hős vagyok. Minden anya hős, ki így, ki úgy, de túlléped a saját határaidat...és még hányszor fogod a szülésnél ezerszer súlyosabb helyzetekben a babáddal, kisgyerekeddel!!!

Ne ostorozd magad, a császár egyáltalán nem a könnyebb út, nem is arról szól, hogy a tested nem tette a dolgát. De, a tested megtette, amit meg kellett tennie: táplálta, óvta, védte a kisbabádat, életet adott egy kisembernek, a hogyan teljesen mellékes.

Ráadásul a császár utáni felépülés nagyon nem piskóta (tudom, mert az első után még kettő császárom volt), aki azt végigcsinálja, az nagyon erős, úgy, hogy félbevágva friss varratokkal a hasadban el kell látnod a babádat az első pillanattól kezdve. A tested (a csípő anatómiája) lehet, hogy nem volt alkalmas a hüvelyi szülésre, de az erő, ami benned van, fantasztikus, szeresd, dicsérd magad!