Vajúdásnál amikor már a végén önkívületi állapotban van a kismama a fájástól mikor és mitől tér magához?

ez valóban így van. nem tértem egyből észhez, de nagyon hamar kitisztult minden. őriási megkönnyebbülés volt, hogy végetért a fájdalom.

Na, azért ne úgy képzeld, hogy nincs tudatában az ember a dolgoknak :)) Inkább úgy összefolynak a dolgok, a másodpercek óráknak tűnnek és kizárod a külvilágot, csak befelé, magadra és a babára tudsz összpontosítani és persze arra, hogy nagyon fáj.... Aztán ahogy a baba válla is kicsúszik az egész elmúlik, mintha egy leplet rántanának le rólad és kezded felfogni a külvilágot... minden olyan hangos körülötted, főleg a babád, aki sír... Tehát valahogy az, hogy megkönnyebbül a tested, már nem feszít odalenn semmi, csak olyan ólmos fáradtság van rajtad és hallod, hogy a babáddal minden rendben van, él, az hoz vissza a valóságba... Nehéz leírni, hogy milyen érzés is akkor, mert elmondhatatlan :)

én mindenre emlékszem, ami velem történt, szerencsére

én 20 órát vajudtam és a végére már nagyon fáradt voltam és a végére sem nagyon emlékszem de ahogy meghalotam a babám sírását minden elmúlt(fáradság,fájdalom) és pihenni sem volt kedvem türelmetlenül vártam h ujra láthasam a babámat

Én sem voltam már a vajúdás utolsó órájában észnél, akkor már tényleg csak a fájdalom irányított. Észre sem vettem, hogy kijött a gyerek, vártam az újabb fájást csukott szemmel, de nem jött. Akkor nyitottam ki a szemem, láttam a szülésznő kezében a kisbabámat. Onnantól fogva azonnal tiszta lett a tudatom, és elmúlt minden fájdalmam.

háát... nekem is vannak olyan időszakok amiből csak képek ugranak be. Én kaptam kábító fájdalom csillapítót valószínű ezért estek ki események. A két perces fájásoknál már úgy voltam, hogy két fájás között teljesen eltűntem, mintha arra az időre meghaltam volna, mikor jött a fájás "felébredtem" a saját jajgatásomra:S Durva volt, de megérte. Csak arra emlékszem, hogy szól az orvos jobban mondva kiabál a személyzetnek, hogy szekció lesz alig van szívhangja a babának. Olyan gyorsan történt mindent, azt sem tudom mit dugtak az orrom alá, már tettek is át egy másik ágyra és toltak a műtőbe. Ott egy kicsit megkönnyebbültem. Szóltak, hogy üljek fel, de nem tudtam mert megint jött egy fájás, kivárták a végét, felsegítettek és akkor szúrtak meg, onnantól már minden király volt! :)

Hosszú vajúdás után sajnos császároztak, mert egy ujjnyit sem tágultam, pedig már 1-2 perces fájásaim voltak órák óta. Addigra már annyira fáj mindenem, hogy üvölteni tudtam volna. Mindenre emlékszem. Viszont való igaz, hogy amikor már megvan a baba, akkor az agyad átáll arra, hogy csak rá koncentrálj, és így a szülés rossz pillanatai valamelyest halványulnak! A fájdalomtól én is önkívületben voltam, de ez nem jelenti azt, hogy nem lettem volna tudatomnál, csak valahogy az agyam megpróbálta feledtetni velem a fájdalmat. Amikor megláttam a babámat, már nem érdekelt semmi sem csak Ő.

Mindkét szülésnél emlékszem mindenre, de az igaz, hogy a baba kicsusszanásával egyetlen pillanat alatt változott meg a világ. Az önkívületi állapotot nem mindig úgy kell értelmezni, hogy nem tudsz magadról. Én az elsőnél úgy voltam, amikor a végén nagyon fájt, hogy azt gondoltam (totál komolyan!) hogy "na jó, nekem ez elég volt, otthon is tud így fajni, felkelek és hazamegyek". Amikor pár perc múlva kibújt a baba, rögtön el is felejtettem mindent. Talán inkább azt mondanám, olyankor irracionálisan tud gondolkodni az ember..