Mennyire viselt meg első szülésetek? Féltetek a vége felé hogy milyen is lesz?

Én nagyon féltem, mondhatni rettegtem, hogy milyen lesz. A végén indított szülés lett a 38. héten. Kiderült, hogy sokkal erősebb vagyok, mint azt valaha gondoltam volna. Egy hang, nyüsszögés nélkül megszültem a fiamat és egy nagyon kellemes emlék maradt. Pozitívan csalódtam.

15 hós kisfiú anyukája

Én a másodikat azért nem merem bevállalni, mert tudom milyen a dolog.

Az elsőnél max. az ismeretlentől féltem, de nem aggódtam, nem tudtam mitől kell igazán félni.

Hát most már tudom.

Engem megviselt sajnos, mert hosszú vajúdás után sajnos komplikáció miatt megcsászároztak. Erre baromira nem készültem fel lelkileg, nekem ez így nagyon szar volt. Én személy szerint azóta sem tudtam ebbe beletörődni.

Amúgy előtte azt gondoltam, hogy ezt át kell élnie egy nőnek, túl kell lenni rajta, és majd a baba kárpótol mindenért. S túlnyomó többségben ez így is van, így kell hozzáállni és reméljük nálad majd minden simán megy, úgy mint a legtöbb esetben.

Amúgy hihetetlen élmény egy csepp kisember születése. A fájdalom jórészt halványul, valakinél elmúlik az összes rossz emléke, a baba viszont ott lesz mindörökre neked, és ez a lényeg.

Félni, felkészülni nem volt időm, mert egy "tökéletes" terhesség befejezéseként a 35. héten elkezdett csordogálni a magzatvizem az éjszaka kellős közepén.

Semmi fájásom nem volt, és nem is jött állandóan, de elég sűrűn kifolyt egy kicsi, ezért reggel jobbnak láttuk bemenni a kórházba. Persze szülőszobai csomag meg ilyesmi még egyáltalán nem volt, így reggel (valamit érezvén) egy-két dolgot bedobtam a nagy táskámba.

Doki megvizsgált, és közölte, hogy tényleg a magzatvíz szivárog, úgyhogy "ma szülünk"! Nem tudom megmondani mit éreztem... Egyáltalán nem voltam még erre felkészülve. Nem ijedtem meg, de nem is lettem izgatott, olyan furcsán közömbösnek éreztem magam. El nem tudtam képzelni, hogy aznap már anya leszek. Ott hirtelen olyan távolinak tűnt ez az egész gyerek dolog, pedig akkor kezdett legjobban közeledni.

Befektettek szülőszobára, és mivel ekkor már több mint 7 órája szivárgott a víz minden fájás nélkül, bekötötték az oxitocint. Azt mondták na ettől majd jönnek azok a fájások! Hát nem jöttek...

Burkot repesztett a doki teljesen, elöntött a víz, de fájások továbbra sem jöttek.

Kora estére már a szívhangja is leesett a babámnak, és ekkor mondta a doki, hogy irány a műtő. Na itt már viszont rettegtem, és itt sírtam el magam. Soha nem volt eltörve sem semmim, nem hogy most felvágnak. Az egész terhességem alatt rengeteget olvastam a természetes szülésről, igyekeztem tájékozódni, hogy mi fog történni. A császárról szóló írásokat automatikusan tovább léptettem. Fel se merült bennem, hogy műteni fognak, így fogalmam nem volt mi vár rám. A dokim és a párom nyugtatgatott, hogy most már hamarosan túl leszek rajta, és minden rendben lesz.

Lényegében igazuk volt, innentől felpörögtek az események, gyorsan meglett a kisfiam, engem gyorsan befejeztek és estére már anya voltam. Pedig aznap reggel dolgozni indultam volna még...

Az első szülésem negyedannyira sem viselt meg, mint aztán a második.

Előszörre: programozott császárra készültünk, de a 36 héten végülis teljesen spontán és extragyorsan megszületett a lányom, mindenféle komplikáció nélkül. Igazából nem féltem előre a szüléstől - és közben sem. Persze volt benne némi egészséges izgalom, de valahogy tudtam, éreztem, hogy most ez így jó ahogy van és hogy minden rendben megy (azt hiszem a császárt sokkal nehezebben éltem volna meg).

Nem vágtak, nem repedtem, 3 óra múlva törökülésben szoptattam az ágyon :-)

Másodjára természetes szülésre készültem és akkor sem féltem, csak picit izgultam, de nem különösebben (jobban izgatott, hogy vajon a 17hós lánykám miként éli majd meg nélkülem azt a pár napot). Viszont ez a szülés eléggé megviselt. Bár ez még gyorsabbra sikeredett mint az első, de majdnem tragédiába torkollott, éppencsak megúszta a kisfiam a komolyabb oxigénhiányt és/vagy a mozgásszervi problémákat(rátekeredett a zsinór). A zsinór folyton visszarántotta, császározni már nem volt idő, vákumozni nem merték mert a nyakán volt a zsinór és nehogy az ő húzóerejük megfojtsa vagy elroppantsa a nyakát, ide-oda rohangáltak egymástól tanácsot kérni a dokik... szegény meg ide-oda liftezett a szülőcsatornában, én meg csak nyomtam-nyomtam -nyomtam és imádkoztam, hogy minden rendben legyen végül... aztán pont mikor a vákumot előszedték hogy na akkor nekiállnak mégis, akkor leszakadt végre a lepény és kibújt a kisfiam. Makkegészségesen.

Ez így lelkileg nagyon is megviselt :S

első előtt féltem az ismeretlentól, a második előtt, meg at azért, ( az első -számomra horrorisztuikus befejezésű volt), hogy nem yolen legyen a vége, mint az elsőnek, végül még rosszabb lett

őszitén örülök, hogy túl vagyok rajta, túléltem, nem is szülnék harmadszor, legalábbis termeészetes úton nem az tuti

Én nem igazán féltem a szüléstől, mivel még nem tudtam, hogy mitől kell félni. Méreteimhez képest (158 cm, 54 kg) hatalmas pocakom lett, így próbáltam magam felkészíteni egy nehéz szülésre. Aztán mikor eljött a kiírt nap hajnala, arra ébredtem, hogy szó szerint ömlik belőlem a magzatvíz, gyors kórházba menés és több mint 16 óra vajúdás után megszületett a kislányunk (3950 g, 58 cm). A hosszú vajúdási idő és a 65 perces kitolási idő eléggé megviselt, és ez az élmény örökre bennem marad. Még nem épültem fel teljesen, de napról napra egyre jobban vagyok és annak ellenére, hogy nehéz szülésem volt, szeretnénk majd 1 vagy 2 kistesót, mert megér minden fájdalmat egy aranyos kisbaba mosolya.

Egy 6 hetes tündérszép kislány boldog anyukája.

Én akkor izgultam hetekig a szülés miatt, amikor megtudtam, h terhes vagyok. Aztán a 3.-7. hónapban nem foglalkoztam a gondolattal, mondván, h messze van az még. Az utolsó hetekben sokszor elképzeltem, h milyen lesz, és olyankor mindig a torkomban dobogott a szívem.

Aztán amikor a 39. héten éjszaka elkezdett szivárogni a magzatvíz, tök nagy nyugalom szállt meg, és nem féltem egyáltalán.

Császárral született a kislányom, és a második babánál sem bánnám, ha az lenne, de a műtét utána óráktól, napoktól biztos be leszek rezelve.