Lelkileg hogy éltétek meg első terhességeteket? A vége felé nagyon paráztatok, hogy ez már a szülés kezdete vagy mégsem az?

Rosszul, de csak mert a párommal nagyon sok zűr volt akkoriban.

Én nem féltem, eléggé forró fejű is vagyok, de úgy voltam vele, hogy azt csak észreveszem, ha szülök :)

De szerencsére édesanyám és a nővérem is itt voltak akkor, így el sem tudtam volna téveszteni, hogy menni kell e vagy sem. Meg persze előtte nagyon sokat olvasgattam a fájásokról, magzatvízről a neten, így tudtam ott és akkor, hogy a finishben vagyunk.

Én nagyon pozitív élménynek éltem meg a terhességet. Soha egy émelygés nem kapott el, végig dolgoztam, nem híztam sokat, szóval nagyon optimálisak voltak a körülmények, és imádtam terhesnek lenni!

Aztán a végére nem volt időm felkészülni, mert derült égből villámcsapásként a 35. héten elkezdett csordogálni a magzatvizem. Aznap még dolgozni indultam volna, de a kórház felé vettük az irányt, bent is tartottak, és estére meg is császároztak, mert nem tágultam, és nem voltak fájások.

A végét nem egészen így képzeltem, de annyi pozitívum volt ebben, hogy tényleg nem volt időm megijedni, azon parázni, hogy menni fog-e (sajna ugye nem ment, de ezen már nem lehet változtatni). A befejezés miatt kicsit félek is egy következő terhességtől, valahogy nem ilyennek képzeltem az én "tökéletes" terhességem végét...

Iszonyatosan féltem a terhességtől. el nem bírtam képzelni hogy valaki is éljen "bennem". Rettegtem az érzéstől, a szüléstől...aztán terhes lettem. Mindig jókedvű voltam, nevettem, imádtam a pocakomat. Örültem hogy az emberek általában udvariasak voltak, előreengedtek az ajtóban, átengedtek a zebrán. Minden szép volt. Attól eltekintve hogy effektív a terhességem nagyon problémás volt és szörnyű tünetekkel.iszonyat féltem a szüléstől...aztán 32 héten sos császárom lett. Kettőkor szolt a fődoki hogy menni kell. 16,19-kor kiemelték a lányomat a pocakomból. Az én szempontomból ez jó volt hiszen időm sem volt megijedni. ám a lányom intenzívre került :(

ma már egy gyönyörű, okos 14 hónapos lányka.....és ha tehettem volna akár még hónapokig küzdöttem volna a tünetekkel csakhogy időre szülessen...de minden jó ha vége jó....de sajnos valószínű ez volt az első és utolsó hogy szültem.

Off... Bocsi! 2. vagyok

Kedves utolsó! Nem Te vagy az a két hónappal korábban szülő anyuka, akivel az "ügyes babás" kérdésnél próbáltuk meggyőzni a csöppet tapintatlan kérdezőt a babák ügyességéről?

De igen :) kicsi a világ :)

én nekem is sokat segítettek mikor terhes voltam itt, hát én is visszanézek ide :) hátha tudok jót írni...hiszen nem csak az az "anyuka ügyes" aki simán szül..nemigaz? :DDDD

Elsőnél nem féltem, sokkal jobban éltem meg. 4 perces fájásokkal még számlát nyomtattam a férjem vállalkozásához. Nyugodt voltam, tudtam, hogy minden rendben lesz. Aztán végül sürgősségi császár lett belőle. Úgyhogy most idegeskedek, izgulok, mivel spontán szülést tervezünk, nem császárt.

40+2 hetes kismama