Szülés utáni depresszió! Meddig tarthat ha már gyógyszeres kezelést is kapok?

Rajtam is kijöttek a tünetek,de erőt vettem magamon és elláttam a babámat,mert nem számíthattam senkire!

Mondogasd magadban hogy ez életed legszebb időszaka és soha nem lesz mégegyszer kicsi a lányod,most kell kihasználnod!

Kitartás!

Jesszus!!

És ki látja el, ki babusgatja??

Az én babám már 10 hónapos és annyira gyorsan elrepült az az időszak, hogy észre sem vettem....

Sírva fogsz visszagondolni erre a rövid szakaszra az életedben, hogy nem élvezted ki. Tudom, hogy így nehéz lehet, de remélem melletted áll a család és segítenek...

MIt érel egyébként?

Nekem kineziológus segített, ár az első alkalom után éreztem a pozitív hatást!

Kitartást kívánok!

Aki ezt nem élte át az nem tud tanácsot adni, és meg sem érti..itt édeskevés az, hogy gondoljon arra, hogy ez élete legszebb időszaka, mert neki nem az.

Nekem is volt, de nálam később jöttek ki a tünetek, olyan 6-7 hónapos volt a fiam. Miután elkezdtem szedni a gyógyszert (antidepresszánst, az első pár hétben Xanaxot is kaptam mellé, de utóbbit csak akkor szedtem ha tényleg nagyon feszült vagy szorongós voltam) kb. 2 hónap volt mire igazán változást vettem észre, de azért még pár hónap eltelt mire újra normálisnak éreztem magamat. Én jártam pszichoterápiára is a gyógyszer mellett.

De valóban kineziológust is kereshetnél, amikor a második babámmal terhes lettem akkor szintén elég rosszul voltam, elkezdtem félni attól, hogy megint az lesz majd szülés után mint először, és szorongásos tünetegyüttesem lett, mivel nem akartam gyógyszert szedni terhesen, ezért egy ismerős tanácsára kerestem egy kineziológust (amiben egyébként nem is hittem), és 3 kezelés után megszűnt a szorongásom, most már közel 4 hónapja nem voltam és teljesen jól vagyok.

Kitartás, tudom, hogy úgy érzed most, hogy kilátástalan a dolog, és sose lesz már jobb, de hidd el, meg fogsz gyógyulni! :-)

Szia! Sajnálom hogy kialakult nálad a depresszió :( Én is közel voltam hozzá elég sokáig (olyan 11 hónapos koráig..), de szerencsére valahogy megúsztam. Miközben ordított mint a sakál, fogalmam sem volt mi baja és legszívesebben rávágtam volna az ajtót, próbáltam arra gondolni, hogy szerencsétlen baba olyan magányos, védtelen, magatehetetlen, annyira ismeretlen neki ez a világ, egyetlen biztos pont kicsi életében én vagyok.. Ha még én is elfordulok tőle, mi lesz vele?.. Képzeld magad a kislányod helyébe: minden vágyad hogy a megszokott hangú, megnyugtató szívverésű Anya magához öleljen.. De az ölelés nem jön :(

Ezek a gondolatok nekem mindig segítettek összeszedni magam. Nekem nehéz volt anyává válnom, az elején ettől szenvedtem nagyon, nem mindenkinek megy egy csapásra..

Remélem minél hamarabb sikerül rendbe jönnöd!!