Akinek fájásokkal indult a szülés mennyire és hol fájt? Félek, hogy nem fog eléggé fájni, hogy komolyan vegyem, mert így is sok "fájásom" van.
36 hetes vagyok.
Már két hete elkezdett nyílni a méhszájam, pocim is teljesen lent van.
Vannak jóslófájásaim, de nem túl erősek inkább olyan furák, lehet nem is jósló fájások.
Ilyen érdekes hüvelybe nyilalló fájdalom meg keményedik is a hasam, meg fájdogál főleg alul. A derekam péntek este óta fáj. Azóta jobban figyelek, hogy vajon ezek a fájások már azok-e, mert rettegek hogy nem fogom észrevenni hogy ezek már azok, mert nagyon magas a fájdalomküszöböm. Tartok tőle, hogy nem fogom komolyan venni a fájásokat, mert majd várom, hogy nagyon fájjon.
Elmesélitek nekem, hogy nektek hol és hogyan fájt?
Köszönöm szépen.
Bocsánat, ha buta a kérdésem. :) Első babám és lehet kicsit túl izgulóm. :)
Köszönöm a válaszokat.
Nekem mindkét szülésem fájásokkal indult.
Az elsőnél derékban és alhasban éreztem, de nem is gondoltam, hogy az fájás, mert annyira enyhe volt. Az egyetlen dolog, ami miatt gyanússá vált, hogy rendszeresen 10 percenként éreztem ezeket a "valamiket". Amikor 5 percesek lettek, akkor elfolyt a magzatvíz is, onnantól nevezném talán fájásnak, de még az is bőven kibírható volt.
A másodiknál alhasban éreztem fájdalmat, ami erősebb volt, mint az elsőnél, kb. olyan, mint akkor az 5 percesek. Viszont arra azt hittem csak jóslók, mert még csak 34 hetes voltam. De azok is rendszeresek lettek és erősödtek, végül szülés lett belőle.
Egy szó, mint száz, ha magas a fájdalomküszöböd, ne várj nagy fájdalmat, ha rendszeresen érzel valamit, akkor kezd el gyanakodni! :)
Könnyű szülést neked, ha majd eljön az időd!
Üdv! 2 gyönyörű kisfiú anyukája
szia!
én is nagyon féltem,hogy nem fogom felismerni a dolgot. 2x voltak fájásféléim az igaziak előtt, azok is csak azért,mert a doki próbálta megindítani a szülést. de azok elmúltak,meg nem voltak túl erősek. (felkészítettem magam a legrosszabbra,úgy gondolam,az igazi fájás olyan rossz lesz,hogy majd bele akarok pusztulni, így,amíg kibírhatónak éreztem,nem paráztam)
aztán a szülés estéjén az igaziakra is azt hittem az elején,hogy csak átver a lurkó,elég gyengén kezdődtek,de aztán éreztem h egyre erősebbek,már össze kellett szorítani a fogam,mikor éreztem,hogy jön. írtam mindig a perceket, írd majd te is! onnan is fogod tudni,hogy ezek már azok,hogy rendszeres. bár én ebben sem voltam biztos,mert volt h 5 percesek voltak,volt h csak 3. de olyan pontosan jöttek,hogy amint váltott az óra,már éreztem is h jön. olyan 1 -1,5 órán keresztül írkáltam a fájásokat,aztán mikor már alig bírtam elviselni, gondoltam ideje hívni a mentőket. szóval ne aggódj,fel fogod ismerni! :)
könnyű és gyors szülést kívánok! :)
Hát, én az voltam, aki nem vette észre a fájásokat, ugyanis bő 2-3 ujjnyiig nem éreztem semmit. Még szerencse, hogy épp a kórházban voltunk. kb 2 órája voltam szülőszobán, mire már elég kellemetlenek voltak a fájások. Rá 40 percre meg baba lett.
5-10 perces fájásoknál érdemes elindulni. Ha rendszeresen érzel keményedéseket, húzódásokat ilyen időközönként, indulj. Bár attól függ, milyen messze laktok a kórháztól. Inkább menjetek be feleslegesen, minthogy otthon szülj meg egyedül.
Nálam a fájások nagyon erős gyomorgörcshöz hasonlítottak. Sehol máshol nem fájt. Sem derék, sem farcsont, sem szeméremcsont.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Sokat segítettetek. :)
Ennek "örülök", hogy az 5-10 percesek már bőven fájnak annyira hogy az ember el sem tévesztheti.
Szerencsére közel lakunk a kórházhoz és szinte soha nem vagyok egyedül itthon. Úgyhogy talán már nem aggódok annyira. :)
Köszi mindenkinek ment a zöld. :)
Szép napot.
Szia. Nem szeretnélek idegesíteni vagy bezavarni, de azért leírom, hogy nekem hogy volt.
36 hetesen már egy hete folyamatosan fájt a derekam és az alhasamban is voltak fájások. Mivel rendszertelenek voltak, azt gondoltam jósló. Aztán elkezdtek rendszeresedni, de elmúltak. Aztán megint, aztán megint. 3x indultam volna be a kórházba, mert már 10, aztán 5 percenként jöttek a fájások, de zuhanyzásra mindig elmúltak, így maradtam. 37 hetes voltam, amikor már megelégeltem, mert már nem aludtam egy hete, folyton néztem az órát, hogy hány perces fájásaim vannak, rendszereződik-e. Végül egyik este mondtam a páromnak, hogy menjünk be, mert idegesít, csak mondjanak valamit, hogy mi ez. Nem úgy mentünk be, hogy szülni fogok. Megvizsgáltak: 3 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, mentünk a szülőszobára. Kiderült, hogy fájásgyenge vagyok, ezért nem rendszereződik, és nem erős. Burokrepesztés, oxi-infúzió és 4 óra múlva megvolt a kisbabám.
Szóval, ha gyanúsan sokat fáj a derekad, de nem erős, akkor is inkább menj be megnézetni magad, max. hazaküldenek. Én is féltem végig, hogy majd nem fogom tudni, milyneek az igazi fájások, nem is tudtam. Mondjuk burokrepesztés után már tudtam, azt már nem lehetett összetéveszteni :D
Köszönöm szépen a válaszod. :)
Péntekre van időpontom nst-re mindenképpen megemlítem a dokinak, hogy mi a helyzet, bár van egy olyan érzésem, hogy ha addig nem indul be a szülés akkor nst-ről már úgysem fognak haza engedni.
Ma mintha a nyákdugóm egy része is elment volna. Szóval szerintem csoda lesz az is ha kihúzom a pénteki nst-ig.
Majd írok, hogy mit mondtak.
Első válaszoló vagyok! Mi van veled/veletek azóta? Gondolom már GRATULÁLhatOK!!! :)
Majd írj, hogy mi volt, ha lesz egy kis időd és energiád! :)
Még egyszer gratulálok! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!