Szüléskor történt veletek valami kínos dolog vagy ami miatt szégyelltétek magatokat? Pl. Puki, kaki?

Nem kaka-pisi sztori, de azért kínos volt.

A császáromon az volt, hogy a férjemet kérdezték, velem akar-e maradni, míg nyomják a méhem és varrnak, vagy menni a picivel. Én mondtam neki, hogy félek, maradjon velem. Még 3 orvos jött be, hogy na, apuka, most megnézi a picit? Mindig nemet mondtunk, annyira ciki volt.:D Szerencsére pár perc alatt összevarrtak és onnantól 2 napig folyton velünk volt a szobánkban a bébi, de azért szégyelltem, ami a műtéten történt, hogy ilyen gyáva voltam egyedül ott.:)

Én külföldön szültem, ott egyáltalán nem divat a beöntés, plusz idő sem lett volna rá! Vajúdás alatt a párom kb minden 10. percben behívta a szülésznőt, hogy engedjen ki nagy wc-zni mert nagyon kell! Minden alkalommal elmondta, hogy anyuka nyugodjon meg csak úgy érzi, mert a baba feje nagyon lent van már! De éreztem, hogy ez tuti nem a baba! Kb 7-szer szóltunk neki, amikor egy fàjásnál annyira lejjebb ment a baba feje, hogy hát khm odacsináltam! Engem a szülésznő nem érdekelt, ez a dolga, látott már ilyent! Én a párom előtt szégyelltem magam szörnyen, de azt sem kellett volna, nagyon intelligensen kezelte a dolgot! És azóta sincs semmi törés benne! ;)

Szóval nyugi, ez természetes dolog!

Nekem is jött kaki, de őszintén engem nem érintett meg, mert borzalmasan ki voltam már a hosszú vajúdás miatt. Hirtelen nem is emlékszem mikor történt ez a jelenet, majd megkérdezem férjet, de tudom hogy a szülésznő egy rutinos mozdulattal letörölte:-))

Én attól éreztem szégyent (kitolás után bocsánatot kértem mindenkitől a szobában), hogy úgy éreztem elviselhetetlen, bunkó voltam és kiabáltam.

Férjem nem értette miről beszélek..kiderült, hogy ez csak nekem belül zajlott le, kifelé egy hangot sem adtam. Kvázi a bocsánatkérést sem tudta senki hova tenni. A ma napig nem értem a dolgot, valóságos képként élem meg, hogy anyázok és kiabálok:-D