Császárosok, ti igazi nőnek érzitek magatokat?

Igen, nőnek érzem magam. Nem bánom, hogy császárral született meg a fiam, mert gyönyörű, és egészséges. Ha nem császároznak meg, nem élne és lehet, hogy én sem.

Sógornőm utánam 5 hónappal szült, természetes úton, 29 órát vajúdott, repedt minden fele. Annyira, hogy több hétig ülni sem tudott, állva evett, mert máshogy nem ment neki.

Semmilyen érzéstelenítőt nem kapott, a szeme is bevérzett. Az aranyérről már ne is beszéljünk, meg arról, hogy a kisfiú is megszenvedte, mert eltört a kulcscsontja, beakadt a válla.

Inkább 100szor császár, mint azt végig élni úgy, hogy még a baba is megsérül.

A lányom császárral született kicsivel több mint 2 éve!

Bennem fel sem merült, hogy ne érezzem nőnek magam, pedig nem készültem rá. Az utolsó napig a természetes szülésre készültem. Mivel a lányom hatalmas volt az uh-szerint és mint kiderült tényleg az volt, és a 42. héten még jelét sem mutatta, annak hogy világra akarna jönni, a dokim egy másik dokival konzultálva feltették a kérdést, hogy elzárkózom- e a császár elől, mert úgy látják, hogy nagy a baba az én csípőm meg ránézésre nem olyan szélés. Tudod mit válaszoltam? Azt hogy csinálják ami a picinek a legjobb és lehetőleg én is a saját lábamon hagyhassam el a kórházat! Így másnap megcsászároztak!

Most várom a második babánkat és most már úgy gondolom, hogy remélem ez is császár lesz, nekem semmi lelki és testi gondot nem okozott, hamar felépültem, volt tejem is, a lányom egészséges, én egészséges vagyok a férjem imád bennünket? Ugyan mi kell ennél több?

Ezen ne emészd magad!