Valaki leírná őszintén, hogy zajlik a szülés?

Tele a Youtube.

Mindenkinek mas.

En a valasztott csaszar utan 12 oraval mar otthon voltam, 24 oraval kint setaltam. ( kulfold ).

Halálközeli élmény volt. A fájdalomtól majdnem elájultam, minden elsötétült, állva összepisiltem magam, a férjemet 5 centi híján majdnem lehánytam. Sírva könyörögtem, hogy csináljanak valamit, mert nem akarok meghalni.

A vér érdekelt legkevésbé. Örülök, hogy élek.

Férjem azt mondja őt megdöbbentette hogy milyen hamar elfelejtjük mi nők ( általában)

állítólag azt mondtam "mindjárt szétszakadok, jöjjön már a következő fájás" mindezt teljesen kétségbeesve

5p

Hasamratették a lányomat

Mosoly, mint amit elvágtak...

20p múlva azt mondtam nem is volt olyan nehéz ( hasból kitérdelés, vákuum 2 óra kitolás után, varrás után betapintás után ) 😂

Vér.. Nem vészes

Az első nagyon sokáig tartott és nagyon fájt. 6 óra vajúdás után már nem igazán voltam magamnál, szóval nem is tudom nagyon visszaidézni. Azt tudom, hogy repedtem, szóval varni kellett utána. Egy ideig kellemetlen volt az ülés, de hamar rendbejöttem.

A második annyira gyors volt, hogy arra sem emlékszem nagyon. Ekkor már csak belül vartak. Nem volt kellemes.

A harmadiknál voltam leginkább magamnál. Nagyon fájt. A vége felé hányingerem is volt a fájdalom miatt. Gondolom a tapasztaltságom miatt nagyon gyors volt a kitolás. Nem repedtem sehol, így kb egyből utána úgy éreztem, mintha nem is szültem volna.

4. Vagyok

2 óra múlva már látogatókat fogadtam

Feltűzött haj, normálsi fej.. Senki meg nem mondta volna h aznap szültem...

Nekem 5 órán át tartó 2 perces, erős fájások után lett császár.

A vajúdás alatt minden egyes fájáscsúcsnál hányingerem lett a fájdalomtól és levegőt sem kaptam. Az EDA-m csak féloldalra hatott, így nem lett fájdalommentes azután sem, és a császár alatt is végig szenvedtem, mert az egyik oldalon ha nem is teljesen, de megmaradt a fájdalomérzet. Azt élve boncolásnak éltem meg... Miután kivették a babát (ami tényleg kb. 5 perc alatt megvolt), akkor már kaphattam morfint, amitől már nem fájt, csak kellemetlen volt, ahogy 'összeraktak'.

Utána nagyon fájdalmas volt a mozgás, alig bírtam megfordulni az ágyban, a felkelésre külön rá kellett készülnöm, és az első napon nem is sikerült mindig. A felkelésnél pedig csak a visszafekvés volt fájdalmasabb...

Ha megtelt a hólyagom, iszonyatosan fájt a hasam, ha pisiltem és hirtelen kiürült, akkor meg attól fájt.

Szoptatás közben csillagokat láttam a fájdalomtól, mert az méhösszehúzódásokat generál, ami egyáltalán nem vicces frissen operált méhhel...

Közben 12 órával műtét után már végig velem volt a babám, mindent nekem kellett ellátni körülötte. A császár utáni első éjszakámat a folyosón sétálgatva töltöttem vele, mert állandóan sírt, mivel éhes volt, nekem meg nem volt tejem. Az eredménye az lett, hogy combközépig feketére bevéreztem, amitől másnapra csak mégjobban fájt, és seblázam lett.

Kb. az első 4 napom volt ilyen pokoli, utána már egyre jobb lett napról napra, de mire teljesen jól lettem eltelt kb. 4 hét. Úgy, mintha nem történt volna semmi, még most, 9 héttel utána sem érzem magam, mert időnként még mindig tompán fájdogál a hasam, ha pl. sportolok, vagy jön egy front.

És persze a fájdalom miatti stressz miatt csak a 3. héten lett igazán tejem, addig tápszeres kiegészítés kellett a babámnak, ami meg elég macerás volt...

Ezzel szemben a természetes úton szült szobatársaim másnaptól már úgy ugráltak fel, mint a nikkelbolha; és nem sokára rá mindenkiből ömlött az anyatej, amitől a babáik jóllakottan, szépen szundikáltak; én meg a nemevéstől besárgult, alig ébreszthető, etethető babámnak éjjel is jártam ki fejni, hogy legalább 10g-mal hozzájárulhassak én is a táplálásához...

Nagyon nagy önfegyelemmel és egész nap csak a szoptatással foglalkozva a 3. hétre sikerült elhagyni a tápszert.

Én mindig azt hittem, hogy a császár a könnyebb út, mert 'csak' kiveszik és kész; de nem így van...

Nem szeretek senkit se riogatni vele, még nem szült barátnőimnek sem elemezgetem, milyen volt.

De én világéletemben stramm csajnak tartottam magam, nagy teherbírásúnak, nagy fájdalomtűrő küszöbbel. Gondoltam, mit nekem szülés....Ráadásul mivel eüs hallgató is voltam , így jó pár szülést láttam, mindenki "túlélte" :)

Gondoltam nekem is menni fog.

De az első szülésemnél konkrétan úgy éreztem , mint az egyik válaszoló, halálfélelmem volt, uralhatatlan volt a fájdalom ami elöntött, akármit csináltam nem volt jobb, úgy éreztem magam mint egy állat, aki várja a sorsát. Fájdalomcsillapítót nem kaptam, mert abban a kórházban eda nem volt, gázt meg nem javasolták.

Hánytam én is, kiabáltam is (nem vagyok rá büszke) és mikor végre megszületett a fiam, a legelső legerősebb gondolatom az volt, hogy istenem de jó hogy végre vége (és nem az hogy jaj de szép vagy jaj de cuki) .

A vajúdásom pedig nem is volt hosszú ahhoz képest hogy első szülés volt (7 óra)

Aztán atóniás vérzésem volt, több liter vért kaptam, elájultam stb. De végül megmaradtam :))

Emiatt a szülés utáni napok is nagyon rossz élményként vannak meg. Iszonyú fáradt és kimerült voltam, állandóan szédültem , tejem az ablakba sehol se volt 5 napig.

Persze bababarát kórház annyira az volt, hogy vizet se kaphatott a fiam, besárgult, kiszáradt...Végül 1 hét után mehettünk haza.

Nem voltam felkészülve se lelkileg se sehogy arra hogy nappal nem tudok aludni, éjjel pedig mondjuk 3x1 órát, mert a többiben próbáltam tejet csiholni a gyereknek, vagy a szobatársak babája sírt, vagy egyszerűen csak annyira fájt a gátsebem, vagy a cicim hogy nem bírtam rendesen feküdni.

De hogy jót is írjak, második babám viszont álomszerű szülés volt, 2 órát voltunk összesen a vajúdóban, 10 perc alatt megszületett (pedig 4 kiló volt) a gátmetszés kisebb is volt, jobban is gyógyult és tudtam is mire számítsak. Mivel ügyes erős baba volt és én se voltam totál kiszáradva, így tejem is lett már 2.napra, 3. nap 40ml szopival mentünk haza alkalmanként.

Itthon is tettem a dolgom szépen a kezdetektől.

Szóval sikerülhet ez jól is.

Baromira fájt, nem voltak tolófájásaim, vagyis amik voltak ugyanolyanok voltak mint a vajúdás alatt egy percenként 45-50 mp szétszaggató görcs. Sírni tudtam volna, úgy fújtattam mint egy gőzmozdony, fogalmam sem volt, hogy képes vagyok ilyen hangokra. Szóval mivel a klasszikus tolófájás nem volt, helyette azt éreztem, hogy a kisfiam kb maga előtt tolja a húgyhólyagom, na az mindnnél jobban fájt.

Utána mivel megerőltetődtek a hólyag izmai és a körülötte lévő húgycső és társai kb 2-3 hétig simán bepisiltem, utána javult a dolog, de hónapok voltak mire azt mondhattam, hogy baleset nélkül képes voltam hosszabb ideig tartani a pisit. Addig mint egy épp szobatisztaságra szokó gyerek minden alkalommal rohantam wc-t keresni.

14 óra vajúdás, komplikációmentes volt. Amik kellemetlenségek:

- otthon elfolyt a magzatvíz, az első löket után indulásra készen kabátban az ajtóban jött az újabb, térdig áztatva...

-az első méhszájvizsgálatnál valami hosszú fogóval nyomkodtak bent, nem volt kellemes és hallottam ahogy folyik le a fémtálcába a víz meg a vér

-vajúdáskor nem voltak különlegesebb fájdalmaim, 12 órát jól elücsörögtem enyhe menzesz görcsökkel, az utolsó óra volt durva

- tolófájásoknál nem volt nyomási inger, csak nyomtam ezerrel mikor mondták, de állandóan önkéntelenül felemeltem a csípőm, ami hátráltatott, alig tudtam magam kontrollálni

-a kinyomásnál azt hittem meghalok, hogy sose lesz vége ennek a kibírhatatlan fájdalomnak, mondtam is a dokinak most már szedje végre ki valahogy

-gátmetszés volt, a varrás fájt nagyon, de utána 1 órával már simán ültem, később se volt semmi gond

-kúpot kaptam, de nem hatott, tuti volt baleset, de pont nem érdekelt.

6 hónapja szültem, szeretnénk majd kistesót, de már most gykmorgörcsöm van, hogy újra át kell éljem azt a fájdalmat.