Az elmaradt menstruáción kívül ki milyen tüneteket,furcsaságokat tapasztalt,ami miatt sejtette,hogy baba van a dologban,és úgy is lett?
Három esetből kétszer az esedékes menstruáció előtt két nappal rosszul lettem a kocsiban utazás során (kivert a víz, émelyegtem), illetve extrém fáradt voltam. A harmadik alkalommal nem volt ilyen, viszont sajnos akkor a 8. héten el is ment sajnos.
Amúgy nem törvényszerű, hogy érezzen valamit a nő, és pont így az sem, hogy ne érezzen semmit. Nem vagyunk egyformák.
Persze, szédülés, hőhullám, zabálási kényszer meg szúrt a nunija valamelyiknek. Ne már. 😄 Ezek nem terhes tünetek. 4-5 hetesen nem is érezhetsz szinte semmit, mert éppenhogy beágyozódott még csak. Szédülés előfordulhat, de az inkább előre haladottan, ugyanis a kismamáknak a terhesség vége felé alacsony a vérnyomásuk. A hőhullám nettó baromság. Nekem az is a szülés előtti hetekben volt nagyon a vége felé. Kívánós talán úgy voltam, hogy megkívántam a díjoni mustárt, amitől előtte öklendeztem. De hát aki kívánja a zöldségeket, meg a gyümölcsöt és a sovány húst, az biztos terhes. Mert ha nem vagy terhes, akkor nem akarhatsz beverni egy nagy tál gyümi salit vagy sima salit. Tényleg, azt biztos csak terhesen lehet. 😁 A nunid meg nem tudom miért szúrt, de biztos nem azért, mert terhes lettél. Van hüvelyi nyomásérzés, de az is a vége fele, mikor a gyerek feje nyom már odalent mindent. Na ezért lettek lepontozva. Hülyeségeket írtak.
Nekem annyi volt a szokatlan, ami nekem is feltűnt, hogy ovuláció után nem múlt el a mellfájdalom. A mellfájdalmat a progeszteron szint növekedése okozza, és nekem szinte sose fájt a mellem menstruáció előtt. De nem rohantam tesztért, hogy biztos terhes vagyok. Azt hittem, hogy most fájnak a cicik, na ez egy ilyen hónap lett. A férjem mondta, hogy más vagyok, teszteljek, mert szerinte sikerült. Igaza is lett. De az ég adta világon semmit se éreztem. 😄 A tesztelés előtti napon boroztam, vízipipáztam este, délután melóban meg olyan fáradt voltam a túlórák miatt, hogy megittam egy puncsos Monstert. Nyilván a pozitív teszt után ezeket a dolgokat azonnal kizártam. De hát ha szúr a nunim, hőhullámom van meg zabálni akarom a zöldségeket a sovány hússal, akkor azonnal tudom, hogy várandós vagyok.😁
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!