Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » 17 éves lány vagyok a párommal...

17 éves lány vagyok a párommal szeretkeztünk és miután elélvezett lecsúszott a gumi. Kicsit félek. Terhességnek mennyi az esélye?

Figyelt kérdés
Februárban feküdtünk le először nem vagyunk már annyira kezdők. Sosem történt még ilyen. Azt mondta a párom h valamivel gyengébb volt az orgazmusa, mert lőtt kettőt és vége lett és érezte hogy kezd lankadni és egyből kivette. Pedig mindig áll neki utána vagy negyed órát. Érezte hogy a guminak a gyűrűs része gördül végig és érezte hogy furcsa vmi mire én éreztem hogy lóg ki vmi a hüvelyemből és az az óvszer volt. Én voltam alul és ugye vízszintesen feküdtem körülbelül 2 cm lógott ki belőlem. Párom szagolgatta mert hogy ő megismeri a sajátját mert hogy milyen büdi és hogy a guminak az a 2centis része csak kívülről olyan vagyis tőlem olyan a gumi. Nézte h milyne gyorsan folyik. Megnézte a nemiszervemnél h nem folyt-e a végbélnyílásom felé mert hogy szerinte bennem nem lehetett vagyis egyáltalán nem kerülhetett spermium. Megnézte még h milyen gyorsan folyik a sperma, meg hogy az övé nem szárad nagyon az enyém meg hamar megszárad és fehérnek látszik a nemiszervem körül. Tudom hogy ez most így gusztustalan de józan paraszti ésszel átgongultuk hogy kicsi az esélye. És ott nem nagyon lehet érezni a gumin hogy olyan lennemivel ott teljesen tisztán átlátszó. Amúgy meg 6-8között kellene megjönni. Mondjuk nekem elég rendszertelen a mensim. Bár mostanában szerintem a szexuális élet eléggé beállította inkább régebben késett pedig akkor még nem is éltem szexuális életet. Nem tudom akik naptáros módszert használnak mikor van a legkisebb esély a teherbeesésre megtermékenyÍtés előtt vagy után?! Inkább utána.. Most van okom aggódni? Mindig rendesen használtuk az óvszert :( Kérem a segítségeteket! Köszönöm.( amúny tegnap hajnali 1kor volt az aktus)
2009. júl. 5. 00:51
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
79%

Tegnap hajnali egykor voltatok egyutt, akkor menjel el most a korhazba, es kerjel esemeny utani tablettat! Ezt az egyuttlet utan minel elobb kell bevenni. Max. 72 oran belul, de minel elobb.

A helyedben mindenkepp utrakelnek, es mennek erte. Hidd el megnyugszol ha bevetted.

Es irassal jovo heten fogamzasgatlo tablettat fel, hogy maskor ne legyen ilyen problematok.

2009. júl. 5. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
68%

Ne pánikolj! Pár napon belül meg kell jönnie, ilyenkor nagyon kicsi az esélye a teherbe esésnek! Az, hogy lecsúszott a gumi és kilógott, nem olyan nagy baj, mintha elszakadt volna! A hüvelyt úgy tervezték, hogy elpusztítsa a mindenféle behatolókat (elsősorban kórokozókat), és ka csak egy ici-pici cseppecske is a bejárathoz került, nincs nagy valószínűsége, hogy végig tudta küzdeni magát. Azért csak óvatosan szexeljetek!

Ha biztosra akarsz menni, több fajta módzsert is alkalmazhatsz egyszerre. Pl. a naptárazást, hőmérózést és az óvszert! Jobb, ha biztosra mész, és akkor nincs akkora ijedelem. :-)

2009. júl. 5. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

1 ehhez szülői engedély kell és anyum felelőtlennek tartana pedig mindig védekezünk

2 gyógyszert még nem kezdek el szedni ilye fiatalon anyum se engedné az 100

2009. júl. 5. 01:05
 4/14 anonim ***** válasza:
94%

En az ilyen balesetek miatt utalom a gumit. Szerintem nem jo egyaltalan gumival.

Azt viszont nem tudja itt neked senki sem megmondani, hogy most teherbe estel-e.

Ha nem akarsz esemeny utanit iratni, akkor izguljal amig megjon a mensid.

Viszont tobb alkalommal ez eleg kellemetln tud lenni, marmint hogy izgulnod kell.

2009. júl. 5. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
88%
De szerinted nem jobb, ha tudod, hogy nem vagy terhes, minthogy anyukádnak azzal kelljen szembesülnie, hogy az vagy?
2009. júl. 5. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
85%

Jo, szuloi engedely kell hozza, de akkor miert tetted fel itt a kerdest? Ha azt irjuk neked, hogy 100 % hogy nem vagy terhes, megnyugszol??? Szerintem nem, csak becsapod magadat, es foleg mi tegedet.

Hiszen hogy mi hogy tortent pontosan, akkor es ott, most mar csak a tested arulja el.

A szex nagyon veszelyes dolog!

2009. júl. 5. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
41%

A 2-ik válaszoló vagyok. Szerintem nem kellene még fogamzás-gátlót iratnod. Nem kéne hormonokat szedned, ahhoz még fiatal vagy! De ha mégis így döntesz, a nődokid biztos tud ajánlani valami alacsony hormon-tartalmú és megbízható bogyót. De ne feledd, hogy ezek se 100%-ig biztonságosak és szedni kell legalább 2 hónapig, hogy biztonságos védelmet nyújtson! És ha egy-egy alkalommal elfelejted, máris ott lebeg a teherbe-esés lehetősége...Az esemény utáni tabletta pedig elég durva hormonokat tartalmaz, és megindítja a menstruációdat, így hajtja el az esetlegesen megtermékenyített petesejtet. Felboríthatja kissé a ciklusodat egy időre.

Ha megnyugtat, szerez egyet, de szerintem nincs mitől tartanod!

Nem olyan egyszerű teherbe esni!

A spermiumoknak be kell jutniuk a hüvelyen keresztül a méhszájon át a méhbe, azon keresztül kell úszniuk, majd jobbra vagy balra menniük a petefészkeid felé. Egy-egy peteérés során csak az egyik oldalon van általában érett petesejt, tehát azon kevesek, akik végig jutottak az első pár akadájon, jó eséllyel az éppen nem működő petefészek felé igyekeznek...A kilökődött petesejt a petevezetékben termékenyül meg, és megkezdi útját a méh felé, ahol megint csak előfordulhat, hogy nem jól tapad meg, vagy nem életképes a magzat...

Persze ott, ahol nem tervezik, gyakran egyből összejön, míg mások évekig próbálkoznak mindhiába.

Nos, befejezem a litániát. Az interneten biztos találsz jó kis tippeket a védekezésre! Van pl. spermium ölő zselé is, amit a hüvelybe kell felkenni, pesszárium, stb.

2009. júl. 5. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
62%

Jaj, mennyi hülyeséget összehordtál, utolsó.


A tabi 7-8x biztonságosabb, mint egy herevezeték elkötés, számszerint évente 0.3% az esélye, hogy teherbe esel mellette rendszeres szex mellett, ha nem hányod ki, meg más gyógyszerekkel nem teszed tönkre a hatását.


Megjegyezném, hogy minden modern tabletta elenyésző mennyiségű hormonnal működik és teljesen ártalmatlan.


"Nem tudom akik naptáros módszert használnak mikor van a legkisebb esély a teherbeesésre megtermékenyÍtés előtt vagy után?!"

Husi, a megtermékenyítés meg a teherbeesés ugyanaz. A peteérés legtöbbször a ciklus közepén történik, de előfordulhat máskor is, ilyenkor pár napig körülbelül 20% az esélye egy átlag nőnek a megtermékenyülésre.


Abból, amit leírtál arra következtetek, hogy valószínűtleg, hogy teherbe esel, de én nem nyugodnék meg addig, amíg az orvossal fel nem irattam magamnak egy esemény utáni tablettát. Lassan viszont ez a lehetőség már nem lesz elérhető számodra, mert vészesen közeledsz ahhoz az időponthoz, ahol a 72 órás tabi már nem hatékony.


Kétlem, hogy a doki nem értené meg a helyzeted és elküldene.

2009. júl. 5. 01:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

01:23

te aztán tényleg jó sok hülyeséget írtál.

még hogy nem olyan könnyű teherbe esni!

pont hogy ebben a korban (és kb. 25-ig) lehet iszonyat baromi könnyen teherbe esni.

2009. júl. 5. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

Meg szeretném még említeni, hogy a spermicidek, spirálok, egyéb eszközök szart sem érnek.

Aki terhesség ellen akar védekezni, az kombinált, esetleg progestogen tablettát, vagy implantátumot használjon, vagy óvszert, ha a másik fél nem megbízható.

2009. júl. 5. 02:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!