Nök, akiknek a párjuk miatt nem sikerül/sikerült a baba. Hogy viseltétek a tudatot hogy ez nem rajtatok múlik?

Nálunk pont fordítva van. A férjem eredményei jobbak az átlagnál, nekem egyik oldalon teljesen, másikon részlegesen el van záródva a petevezetékem. Amikor ez kiderült, a sokk elmúlása után beszélgettünk és én úgymond "felajánlottam " neki, hogy váljunk el és alapítson családot mással, legalábbis nem akarom rabolni az idejét. Nálunk az is benne van hogy ő elutasítja a lombik programot és az örökbefogadást is. Ő nem él szerencsére a lehetőséggel :-) mármint az elválással, mert szerinte én vagyok a társa, a szerelme stb. , és ha 9 évig így volt, én fontosabb vagyok neki, így gyerek nélkül, de együtt éljük le az életünket. Hálás is vagyok neki és csalódott is vagyok. Hálás mert "kellek" neki, csalódott, mert nem megyünk lombikra, vagy nem fordulunk Alapítványhoz örökbefogadás miatt. Így kerestem egy orvost aki megműt, és megpróbálja átjárhatóvá tenni egyiket, mindkettőt, nem tudom mit fog benn találni. Hozzáteszem, egyszer sikerült teherbe esnem de korán el is vetéltem, már az ötödik héten. Sajnos nekem 5-10 % esélyem van most a spontán teherbeesésre, így ez nagyon nehéz volt lelkileg. A műtétem pedig januárban lesz, közben folyik a férj puhítása :-) , hátha más módon is lesz kisbabánk. :-)

Nem könnyű egyik helyzet sem. Szerintem egy nő sosem lesz képes maradéktalanul elfogadni azt, hogy nincs gyereke. Ezért sok mindent meg kell tenni, esetleg spermadonor iránt érdeklődni, lassan adagolni az információkat, mert úgy veszem észre hogy így egyre elfogadottabb lesz minden amit hall a férj, és egy nap arra ébred hogy ez már nem művi dolog, hanem a gyermeke fog esetleg megszületni. nem szabad feladni, és ha 50 évesen visszagondol az ember, ne úgy gondoljon vissza hogy "basszus meg kellett volna tennem, így kellett volna csinálnom, vagy éppen úgy.. " ezt vagy azt.

Én amúgy attól is féltem hogy mit mond majd a férjem családja, hiszem nem biztos hogy lesz - saját -unokájuk. Ebben is szerencsés vagyok, anyósom azt mondta hogy "egy gyerek 20 év után "elmegy", de egy jó társat egy életre nem sűrűn talál az ember."

Utolsó akkor nektek is a párod miatt nem lehet gyereket, mert nem engedi a lombikot, mert egyébkétn valszeg simán lehetne.

Nálunk a párommal van a gond, de nem bántott ez soha.

Nézd:

A házasságkötésünk előtt 3 hónappal derült ki, hogy a férjemnek nem lehet természetes úton gyermeke. Azt mondák lehetetlen! Akkor a férjem is felajánlotta, hogy fújjuk le az esküvőt, elenged, legyek mással boldog. Akkor úgy éreztem, hogy ez nem lehet akadály, természetesen összeházasodtunk. Nekivágtunk a lombikprogramnak, küzdelmes, nehéz évek következtek, veszekedtünk rengeteget, sajnos én a vita hevében sokszor a fejéhez is vágtam, hogy miatta nem lehetek még anya:(

Aztán sikerült terhes lennem lombikkal, született egy szépséges kislányunk.

És amikor a kislányom 9 hónapos lett, egyszer csak pozitívat teszteltem. El sem akartuk hinni olyan nagyon volt a boldogság! És azóta egészséges, gyönyörű kisfiam született aki most 6 hónapos!

(ja és lehet megint kopogtat a gólya mert ma reggel halvány pozitívat teszteltem...)

Szóval bármi lehetséges, a végén azon röhögtünk a férjemmel, hogy azon kell küzdeni, hogy hogy NE essek már végre teherbe:)