Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Hány évesen terveztétek az...

Hány évesen terveztétek az első kisbabátokat?

Figyelt kérdés

Minden úgy alakult ahogy elterveztétek?

Nekem nem, a kálváriám elég hosszú, előre is elnézést érte! Én 23 éves korom körül szerettem volna babát, viszont 17 évesen az egyik tesióra alatt rosszul lettem, véreztem, hányingerem volt, és jobb oldalt nagyon erős görcseim voltak. Azonnal kórházba vittek, ahol kiderült, hogy a jobb petefészkem tele van cisztákkal, és azok közül az egyik okozza a tüneteket, később kivették a petefészkemet, a bal oldalinál pedig megállapították, hogy a petevezetékem elzáródott és meszes, így későbbiek folyamán azt is el akarták távolítani. Barátomnak, aki hat évvel idősebb nálam, közöltem, hogy köztünk mindennek vége, nekem soha nem lehet gyerekem, és nem akarom őt így bántani, hiszen neki minden vágya egy kisbaba volt. Napokig sírtam mire beletörődtem, párom nem hagyott el, még jobban szeretett és támogatott mint előtte. 18 és fél éves lehettem amikor görcsölni kezdtem, erős hányingerrel, azonnal rohantunk a nőgyógyászatra, ahol vért vettek, mert uh-n semmit nem láttak, de rögtön a petefészkemre gyanakodtak. Másnap amikor visszavittem a véreredményemet, az orvos azonnal elküldött hüvelyi uh-ra, mert a hcg szintem az egekben volt. Az uh-n a nővérke csak annyit tudott ismételgetni, hogy petezsák, ott egy petezsák!!!!!!! Csak sírni tudtam, nem bánatomban, bár bizonytalan voltam, hiszen ilyen fiatalon nem számítottam semmi jóra, sem a családomtól ,sem senki mástól. De 9 hónap múlva csodaszép kisfiam született, bár kis tesóra nincs remény, mert a méhem nem bírna még egy szülést, sajnos a szülés majdnem az életembe került de legalább én is átélhetem az anyaság örömeit!!!!!!!!! Egy boldog 5 hónapos napsugár anyukája!


2014. jún. 10. 11:20
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Nem semmi tortenet a tied kerdezo.

Hamar akartam szulni. 23 evesen estem teherbe nem voltam majdnem 25 evesen szultem.

Jovo ev vegere tervezzuk a kistesot.

Nekem nagyjabol minden ugy alakult ahogy suerettem volna. Elegedett vagyok az eletemmel. 18 evesen ismertem meg a mostami ferjemet, most en 26 a ferjem 28 eves. :-) van egy 16 honapos kislanyunk. :-)

2014. jún. 10. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%

23 voltam, mikor a férjem felhozta a témát, vonakodtam, mert későbbre terveztem, végül belementem. 4 hónap alatt megfogant a kisfiam, 24 évesen szültem. Már természetesen nem bánom, hogy nem vártunk tovább!:)


Olyan jó volt olvasni a történeted pozitív végét!:) Gratulálok a kisfiadhoz!:)

2014. jún. 10. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%
Én nem betegség miatt húztam 32 éves koromig. Már 25 évesen (egyetem után és miután dolgoztam is pár pár évet) mér szültem volna, ha lett volna kinek. De a páromat, akivel komolyan tervezhettem közös jövőt csak 28 évesen ismertem meg. 30 éves koromban született volna a babánk, de sajnos nem maradt velünk. Most 32 vagyok és most van úton a baba, aki remélem már egészségesen meg is érkezik.
2014. jún. 10. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%
28 évesen mentem férjhez és 29-re már szerettem volna, de 30 és fél voltam, mikor megszületett. Másodikra 33-ra szerettem volna, de ha sikerül is, már 35 leszek. Úgy gondoltam az agyamban, hogy 25 után kellene szülni és 30 előtt, de nem voltam rá még felkészülve, 29 évesen sem, nem voltam sosem egy anyatípus.
2014. jún. 10. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%
25 voltam, a férjem 24, az esküvő utáni hónapban nekikezdtünk, sikerült, kétpetéjű ikrek, de 9 hetesen kiderült, hogy elhalt mindkét baba, műtöttek. Ez volt most februárban. Vártuk, hogy lehessen újra próbálkozni, de most meg kiderült, hogy peteérésem volt ugyan, de tüszőrepedésem nem, így nem is jöhetett össze, menzeszem április 11 óta nem volt. Kaptam gyógyszert, hogy megjöjjön, most épp azt várom, aztán szednem kell majd clostyt, hogy biztos legyen tüszőrepedés. Májusban töltöttem a 26-ot, már csak remélni merem, hogy anya lehetek még mielőtt betöltöm a 27-et, de nagyon nem akarja az élet, hogy sikerüljön :(
2014. jún. 10. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Nem írtam el a koromat, csak nem részleteztem ki években a sztorit. Első baba 23 volt amikor jött most 27 leszek és jön a kistesó.

2-es voltam

2014. jún. 10. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!