Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Lelkiismeretfurdalásosom van,...

Lelkiismeretfurdalásosom van, amiért ennyire rá vagyok kattanva a témára, ellenben a párommal?

Figyelt kérdés
Hosszú évek után eljutottunk a párommal oda, hogy már nem védekezünk. Tavaly ilyenkor ezt még álmomban sem gondoltam volna. Ő is sokáig hangoztatta, hogy az se biztos, hogy valaha akarni fog gyereket. Pedig elég sokat "nyaggattam" vele tavaly. Pont ez miatt, hogy igenis adjon konkrét választ, ne pedig azt, hogy "talán". Eltelt pár hónap, nem hoztam szóba. Azóta végül is megbeszéltük, hogy nincs mire várnunk, így ha véletlen összejön, akkor semmi akadálya. Úgy voltunk vele, miután túl nagy kockázatot nem vállalunk, egy kis naptármódszer belefér. Aztán a nagy naptármódszerből az lett, hogy egyáltalán nem védekezünk már pár hónapja. Lényeg a lényeg, hogy azóta csak ez jár a fejemben. Minden gondolatom e körül forog, kb. madarat lehetne velem fogatni. Rájöttem, hogy valójában mennyire vágyom már egy gyerekre. Inkább az bánt, hogy én 30 éves nőként így élem meg. Párom meg biztos nem ezen agyal szabadidejében. Nem tudom érthetően fogalmazok-e. Kicsit ez olyan, mint például én már a kicsi gyerekeket nézegetem az utcán vagy bárhol (hátha nekünk is lassan összejön), erre ő mondjuk azon agyal, milyen szép időnk van ma. Pozitív példaként mondom viszont, hogy megemlítettem neki, milyen unalmas volt nélküle otthon a délután. Erre kaptam egy olyan választ, kezdjek el kötögetni. Visszakérdeztem, ugyan mit? Erre ő mondta, hát köthetnék mondjuk babaruhákat, mostanában úgyse nagyon védekezünk. Szóval valamilyen szinten azért az ő fantáziáját is megmozgatja, csak nem olyan szinten, mint engem.
2016. júl. 11. 11:51
 1/10 anonim ***** válasza:

És mi a kérdés???

Nem ő lesz terhes,nyilván nem lesz bezsongva a peteéréstől,nyákvizsgálattól,ovutesztektől és ezekhez hasonló dolgoktól. És nyilván nem fog nyáladzani az utcán a gyerekekre.

2016. júl. 11. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 Vilcsianyuja ***** válasza:
Most képzeld el, ha ő is annyira rá lenne állva a témára, reggelente szádba dugná a lázmérőt, meg együtt nézegetnétek az ovulációs tesztet :) Elég bizarrul hangzik. Örülj, hogy így alakult, hogy már benne van a babaprojektben, és sok sikert!
2016. júl. 11. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
2-es, köszönöm és igazad van. De néha meg pont azt érzem rajta, hogy kicsit fél az egésztől, holott én meg beleélem magam. Egyik nap még adja is alám a lovat, másik nap, meg mintha megijedne ettől az egésztől. Például tegnap is az együttlét után mondja, hogy azért néha lehet védekezhetnénk is. Néha??!!! Ez mit jelent? Hogy az esélyt adjuk meg, de csak félig? És mikor megkérdeztem tőle, hogy ez miért nem szex előtt jutott eszébe, annyit mondott, hogy most jutott eszembe. Persze rögtön mondtam, ott volt előtted a lehetőség, ki is vehetted volna, akkor meg jön a válasz, hogy esze ágában nem volt. És mikor mondtam neki, hogy na jó, akkor ezt az egészet át kéne most beszélnünk, azt a választ kaptam, nem kell ezen semmit megbeszélnünk, jó így, ahogy van. És ezzel teljesen összezavar...
2016. júl. 12. 09:56
 4/10 Vilcsianyuja ***** válasza:
Nincs benne szívvel-lélekkel, ez nyilvánvaló. Meg lehet érteni, hogy fél egy ekkora változástól. De valószínűleg nem akar téged sz..ban hagyni, a kedvedért belement. De ez tényleg jó nagy hülyeség, hogy néha védekezhetnénk... Most akkor vagy zöld kapu van a babának, vagy nincs. Ezt muszáj lesz tisztázni vele. Ha ezt világosan kijelenti, akkor utána szerintem egy kicsit hagyd békén, ne támadd le, hogy ő miért nem lelkesedik annyira, hadd érjen meg benne a tudat, hogy jó eséllyel apa lesz. Ha letámadod, csak visszabújik a csigaházába. Ha van barátnőd, nőrokonod, aki közel áll hozzád, inkább vele beszéld ki a babavárással kapcsolatos lelki dolgaidat.
2016. júl. 12. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Tegnap megpróbáltam vele beszélni, de egyszerűen nem "nyílik meg" ezen a téren. Sőt, a nyaggatás után már kezdett ellenséges lenni, hogy tényleg hagyjuk már a témát. Hiába mondtam, hogy beszéljük át, azt mondta, arra semmi szükség. Meg, hogy hagyjam már a hülyeségeimmel, nem akar erről beszélni. Sőt, még valami olyasmit is makogott, hogy pont attól komoly a viselkedése, hogy nem szól semmit. Gondolom itt arra célzott, nem kell mindent kimondani, ha akarna védekezni valószínűleg szólna, vagy védekezne. 5 évig működött is nálunk a megszakítás... Én arra gondolok, tudja mivel jár a nem védekezés, csak néha megijed ettől az egésztől, megszólal benne a felelősségtudat. Csak nekem is ez a bajom, amit írtál is. Most akkor ha 100%-ig benne van, akkor nekem ne hozza fel ezt a "néha" azért lehet védekezhetnénk dolgot.
2016. júl. 12. 10:59
 6/10 Vilcsianyuja ***** válasza:
Nem a szavak embere. Feledkezz meg erről a "néháról". Szerintem ő is tisztában lehet vele, hogy baromságot mondott, csak nem szereti, hogy ezt az orra alá dörgölöd. Szóval, ha nem veszi ki, akkor nem veszi ki. Rajta áll. A tettei beszélnek szavak helyett.
2016. júl. 12. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm a válaszod, mert én is valahogy így érzem, annyira jó, hogy megerősítettél ebben. Másrészről meg ez a "néha azért védekezhetnénk" olyan dolog, hogy ha épp tegnap lettem terhes, akkor miről is beszélünk? :) És tényleg nem a szavak embere, ez az a téma, amit soha nem lehetett vele úgy átrágni. Tegnap azért ez kicsit rosszul esett, mondtam is neki, oké, ha megnyugtat, szívesen elmegyek esemény utániért. Persze rögtön mondta, hogy jajj, erre semmi szükség, ne hülyéskedjek már! Amikor pedig kerek perec azt kérdeztem, fél-e a nem védekezéstől, tisztázzuk ezt le, azt mondta, nem, nem fél, egyszerűen csak szex után van benne egy ilyen furcsa érzés... Gondolom akkor tudatosul benne, hogy akkor ebből most lehet baba lesz... Szóval nem akarok ebből ügyet csinálni, csak picit bánt ez az egész. Hogy ő nem az a fajta, aki tényleg 100%-osan ki tudja jelenteni, hogy akkor innentől mindennemű védekezés elhagyva, azért mert...
2016. júl. 12. 12:31
 8/10 anonim ***** válasza:
Talán azért nem mondja ki kerek-perec,mert már így is annyit nyaggattad ezzel,hogy a szex neki a gyerekgyártást juttatja eszébe és nem azt,hogy élvezzük egy kicsit a testi örömöket (most már kötöttségek nélkül)!
2016. júl. 12. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Utolsó, a nyaggatást inkább arra értettem, hogy konkrét választ vártam mindig is tőle. Akar majd, vagy nem akar. Mondja ki kerek-perec. 6 év után ez elvárható. Azért soha nem nyaggattam, hogy én gyereket akarok, csináljon. Aztán jött ez, hogy oké, lassan jöhetne, nincs akadálya. És hát elkezdtünk nem védekezni. De én azt érzem rajta, fél ettől az egész helyzettől picit. Viszont tegnap meg beállunk kocsival a hipermarket parkolójába. Mondom neki, véletlen családiba álltunk. :) Jött is a válasz: "nem mondhatod, hogy nem vagyok rajta az ügyön, mostanában nem igazán védekezünk". Szóval teljesen összezavar. :)
2016. júl. 13. 07:14
 10/10 anonim ***** válasza:
Szerintem unatkozol! Keress valami elfoglaltságot,mert ez már aggasztó,hogy képes vagy egy szón ennyit lovagolni!
2016. júl. 13. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!