Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Szerintetek nagyon korai?

Szerintetek nagyon korai?

Figyelt kérdés

18 éves vagyok 2 és fél éve vagyunk együtt a párommal. Nagyon szeretnék már anya lenni :) mindig fiatal anyuka szerettem volna lenni, és most ahogy az egyik közeli ismerősömnek született egy pici nagyon elkapott megint az anyaság. Párommal már beszéltünk róla és nincs ellenére úgy vettem ki a szavából. Jön ilyenkor az olyan vélemény, hogy még korai (ezt én is tudom :)) és hogy inkább éljetek, bulizzatok stb stb csak én nem vagyok ilyen bulizós, partner válogatós és a párom sem. Most vállaltam munkát és a sulit itthonról végzem. Már gyűjtünk a közös lakásra. Ha bele is vágnánk 9 hónapig szerintem el tudnánk rendezni mindent és addigra 19 lennék. A párom 22.

Csak az tart vissza, hogy sajnos én adok az emberek szavára és mivel faluba lakunk ez így sokkal nehezebb mikor mindenki más életét éli.

Érdekelne, hogy ha már volt, hogy ilyen fiatal párt szülőként láttatok ti mit gondoltatok róluk? Nyugodtan írhatnak fiatalon szülő anyák is, hogy nekik hogyan sikerült fiatalon gyermeket vállalni :) vagy esetleg akinek nem tervezett baba lett :)

Köszönöm előre is.


2018. jún. 10. 09:29
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Jól keres, ki tudunk jönni. Örököltem lakást "csak" a felújítást kell fizetni. Ismerem magam és olyan biztos vagyok magamban, hogy nem leszek más fajta, mint ahogy itt ülök. Látom, hogy a mai fiatalok mint csinálnak és én ezt nem értem meg, mert én sosem tudnék ilyen lenni. Én mindig ilyen itthon ülős típus voltam (persze ezt nem kell rosszul értelmezni) járok melózni, suli jól megy mellette is és meg vagyok elégedve.
2018. jún. 10. 11:00
 12/13 anonim ***** válasza:
71%
Ha masok velemenye meg egy ilyen fontos, eletedet megvaltoztato dobtesben lenyeges, akkor meg szerintem sem vsgy kelloen felkeszult egy gyerekre, akinel mar a varandossag alatt meg akarjak mondani, mit csinalj, mit ne, nem beszelve arrol, ha megszuletett.
2018. jún. 10. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Nem kell sietnetek sehová.

Én igazán megértelek, tudom milyen erős ez az anyaszeretnéklenni érzés.

Ha egy éven belül sikerülne egyébként is a saját lakásotok kialakítása, én a helyedben várnék még addig.

Más néhány napot együtt tölteni a pároddal és megint más a 'szürke' hétköznapokban is mindig együtt lenni.

Olyan problémák merülhetnek fel, amire most nem is gondolsz. Ha mindehhez még a baba hozta újdonság és nehézségek is hozzáadódnak, nem lesz könnyű dolgotok.

Nem hajt a tatár :) teremtsétek meg a közös otthonotok, rázódjatok bele úgy a mindennapokba, s akkor egy boldog, bejáródott háztartásba is könnyebb lesz babát hazavinni.

2018. jún. 10. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!