Miért van manapság ennyi PCOS-s nő? Egyáltalán mitől alakul ez ki? Hogyan lehet legjobban kezelni?

Figyelt kérdés

2013. dec. 4. 13:07
 1/6 anonim ***** válasza:
Korábban is volt, csak nem volt rá diagnózis, hiszen a PCOS diagnosztikája képalkotókon és egyéb hormonmeghatározásokon alapul, amelyekre 100 évvel ezelőtt nem igazán volt lehetőség. Az én nagyimat viszont 1967-ben már ezzel diagnosztizálták, és akkor azt mondták neki, hogy nem ritka betegség, amiben ő szenved. Nálunk anyai ágon minden lány érintett kisebb-nagyobb mértékben, én "szerencsére" az inzulinrezisztencia részből kaptam többet, talán ezért is nem okozott gondot a teherbeesésnél (bár másoknak pusztán ez is bekavar, hála Istennek ebből én kimaradtam). Kezelni, ill. szintentartani hármas módszerrel, diétával, sporttal, és metformin hatóanyagú készítménnyel lehet, és sok gyógynövény is segíthet a kívánt hatások elérésében és fenntartásában. Amikor mi vágtunk bele a babaprojectbe, még nem szívesen írtak ki az endokrinológusok metformint erre a gondra, ezért nekem (sok tanulmány átkutatása után) a férjem írta ki, most, 3 évvel később viszont már változóban lehet valami, mert ugyanolyan eredményekre simán megkaptam endokrin szakorvostól is a receptet. A kezelésnek minden eleme egyenrangú, tehát a gyógyszer nem ér semmit helyes táplálkozás és edzés nélkül. Ezekkel viszont egészen szépen szinten tartható állapotról van szó.
2013. dec. 4. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
De mi miatt alakul ki ez a betegség??
2013. dec. 4. 13:57
 3/6 A kérdező kommentje:
családba senkinek sincs ilyen, nagyszülöknél se, mindenkinek sok gyereke lett, túlsúlyos se vagyok
2013. dec. 4. 14:19
 4/6 anonim ***** válasza:
Én sem vagyok túlsúlyos, és végül is az én anyai ágú rokonaimnak is sok gyereke lett. :) Helytelen táplálkozás, genetika, sok faktoros.
2013. dec. 4. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 Manka68 ***** válasza:

Szia!

Szerintem ennek a vizsgálata még nagyon gyerekcipőben jár.

Én mint laikus és gyakorló IR-es, pajzsmirigyes ezekre tippelek:

Az IR gyakran jár együtt pajzsmirigy alulműködéssel. Az alulműködő pm miatt lelassul az anyagcserénk, és relatíve több szénhidrátot viszünk be, mint amennyi kéne. A pajzsmirigy üzemanyaga a jód, amiből állítólag magyarországon erős hiány van, emiatt lehet szinte népbetegség. Megoldásként felemelik a határértékeket a laborokban. Így aztán nem derül ki a baj. A lelassult anyagcsere miatt indul az inzulin hinta, és kész az IR, PCOS.

Következő tippem, hogy a sok reklám, hogy melyik étel egészséges, melyik nem, nem igazán fedi a valóságot, emiatt sok karcsúsodni vágyó nő szénhidrátbombákat tol magába fogyókúra címén. Hiszen elhitették velünk, hogy a magas kalóriaértékű zsíroktól, húsoktól kell óvakodnunk, viszont együnk sok főzeléket, tésztát, mert az egészséges és nem hizlal. Szénhidrát tartalomról szó sem esett.

És nem értettük, miért nem fogyunk. A munkahelyemen abszolút többségben vannak a nők, sok szó esik különböző divatos diétákról. A legtöbb nekem vagy az éheztetés, vagy a hatástalan hülyeség kategóriába esik. De csinálják rendületlenül, mert ezt mondja a tv. És híznak, és híznak. Amikor megkérdezik tőlem, hogyan sikerült lefogynom, és hogyan sikerül több éve tartanom a súlyomat, elmesélem. Néznek rám, és nem értik. Az egyik kedvencem :

kérdező: A szétválasztó diétát csinálod?

én: nem, cukorbetegeknek kitalált diétát.

kérdező: az milyen?

én elmondom.

Kérdező: A szétválasztó diétát csinálod?


Hát ezért van ennyi IR-es, PCOS-s beteg szerintem.

Persze ez csak a túlsúlyos IR-esekre vonatkozik, aki nem az, ott valamilyen más betegség lehet a háttérben. Nekem pl laktózintoleranciám van, ami azt jelenti, hogy a szervezetem nem tud mit kezdeni a tejcukorral. Emiatt a vércukorszintem egy pohár tej elfogyasztása után az egekben van órákig. Ez is egy jó alap lehet az IR-re.

Kezelni egyelőre csak a hármas kezeléssel. Én nem tudok jobbat. :-)

2013. dec. 4. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Anyagcserezavar. Régen is volt, ahogy írták. Az én nagyanyámnak is volt. Szerintem hajlam kérdése. Van, aki tömi magát cukorral, és egészséges marad. Van, aki minden jól csinál, mégis van valami kínja.

De a szénhidrátszegény diéta tényleg jó rá.

2013. dec. 8. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!