Mondanátok véleményt?

Figyelt kérdés

Röviden rólam: 32 éves vagyok, 2. babát szeretnénk. 11 hónapja sikertelenül próbálkozunk. Szülés óta lett túlsúlyom bőven. 159 cm vagyok és 73 kg :( Régebben 56 körül voltam. Mondta orvos, hogy ez is lehet a baj, így ezért is meg magamért is már 3 hete oda figyelek az étkezésemre és igyekszek naponta mozogni valamit. Bicikli vagy Rubint Réka. 2-3 kg már lement 3 hét alatt.

Túl vagyok egy 2 hónapos closty kúrán, ma kaptam meg a 3. napi eredményt,amit egyébként a 4. napon csináltak és ma vették le a 21. napi vért, amúgy ma már a 26. napon vagyok. Orvos szerint esetemben nem baj, hogy pár nap lett az eltérés. A problémám, hogy kb. egy éve 35-42 naposak lettek a ciklusaim, kevés és rövid menstruációkkal. ovu tesztet mindig csináltam ez alapján nagyon késői peteéréseim voltak, ami nem jó. Clostytól első hónapban 18. napon volt, aztán 30.nap körül, ekkor 56 napra jött meg, több napos és erős vérzéssel. Orvos szerint lehet nagyon korai vetélés lehetett, bár tesztek negatívak voltak. A 3. napi vérvételem eredménye rendben van, de azt mondta, hogy a kettő együtt adja meg a végleges eredményt. Nem tudom a rövidítéseket, így úgy írom, ahogy mondta, hogy megértsem. Szóval pajzsmirigy értékek rendben, mellékvese vagy mellékvese hormon rendben, említett valamit, ami a peteérést szabályozza vagy segíti, az is rendben, egyedül a prolaktin ( lehet nem jól írom) magasabb, de még a normál határértéken belől, Azt hiszem 390 körül és olyasmit mondott 450-460-tól nem jó. Remélem jól írom. Amúgy Ausztriában élek, itt elég mások a felfogások. Pl. endokrinológushoz felesleges elmennem, ezt mondta mikor rákérdeztem és hogy várjuk meg az eredményeket mielőtt ilyenen gondolkozok. Itt nem paráznak túl semmit. Még annyi, hogy köv. ciklusomban kell majd mennem ultrahangon nézi, hogy van-e peteérés. Szóval a kérdésem, hogy mit tanácsoltok? Jól jár el az orvosom, hogy otthon máshogy csinálják? Illetve, hogy ha a 3 és 21. napi hormoneredmények jók, akkor felesleges valóban endokrinólógushoz mennem? Akkor kéne ha ezek az eredmények rosszak lettek volna? Túlsúly valóban így bekavarhat? Köszönöm a válaszokat!



2015. máj. 26. 13:16
 1/5 A kérdező kommentje:
Bocsi, hogy ilyen hosszan írtam, de megköszönöm, ha elolvassátok!
2015. máj. 26. 13:18
 2/5 anonim ***** válasza:
Jó lenne látni az eredményeket.
2015. máj. 26. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Még annyit, hogy más hormonokat is nézett, de nem emlékszek mik voltak azok. Illetve, hogy ez a ciklusom closty mentes és a 18. napon volt pozi az ovu teszt, Jun.1- re nem várom, de gyanítom most sem sikerül.
2015. máj. 26. 13:23
 4/5 A kérdező kommentje:
El akartam kérni a leletet, de azt mondta majd a kettőt egyben adja oda. :(
2015. máj. 26. 13:23
 5/5 Manka68 ***** válasza:

Szerintem ott azért nem paráznak annyira a dokik ezen, mert van elég baba az országban. :-( Persze csak tippelek, de ha itthon lennél, bizony erőltetném a helyedben az endokrinológust. Már csak azért is, mert az ő szakterülete a hormonháztartás, nem a nődokié. A túlsúly tényleg lehet akadály, ha borul tőle a hormonháztartás (vagy fordítva, hormonprobléma miatt lehet túlsúly). A prolaktin olyan hormon, ami napi szinten, sőt óráról órára változhat, ezért ha csak egyszer is megközelíti a határértéket, érdemes alaposabban utánajárni. A pajzsmirigy határértékek pedig sajnos nem mérvadóak teherbe esés szempontjából. Itthon 4,2 a felső TSH határ, de babához bizony 1-2 közötti érték a jó.


Alap hormonlaborom nekem tökéletes volt, volt peteérésem is, tankönyvi 28 napos ciklusokkal, és mégis...


Ausztria nincs olyan messze, szerintem érdemes lenne bejelentkezned Budapestre a mens mentis-be. Ott valóban hozzáértő orvosok vannak, és maximálisan odafigyelnek mindenkire.

2015. máj. 26. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!