Miért csinálják ezt az emberek?

Bocsi de ha tudják h nem lehet babád akkor jó nagy parasztok ha neked szegeznek ilyen kérdést!

Mond azt h nem lesz.... Ennyi...

Tényleg tudják, vagy esetleg te céloztál rá homályosan, de nem ment át az üzenet?

Azért azt furának tartom, ha valaki tudja, hogy a másiknak nem lehet gyereke, akkor is kérdezgeti....

"Mit kezdjek velük, amikor tudják miért nem biztos, hogy teherbe eshet el, vagy , hogy ki tudnám hordani."

Ezt a mondatot az első kettő úgy értelmezte, hogy már tudják, hogy valószínűleg nem lehet gyereked. De valójában ennek a mondatnak a világon semmi értelme nincs, nem magyarul van. Fuss neki még egyszer.

A kérdésre válaszolva: sajnos nem tudsz vele mit kezdeni, ez beidegződés az embereknél. Ugyanúgy, ahogy a pároktól megkérdezik, mikor házasodnak, aztán mikor jön a gyerek, ha egy má van, akkor mikor jön a következő, terhes nőktől, hogy mi lesz a baba, mi lesz a neve stb. A kutyát nem érdekli a válasz, ezek csak kommunikációs formulák, kitöltik az időt. Úgyhogy mondd nyugodtan, hogy "majd".

Pacsi! Annyira de annyira tudom, hogy ez milyen... mintha én írtam volna ki a kérdést. Sokan tudják körülöttünk, hogy örökbe szeretnénk fogadni, mert szívproblémák miatt gond lehet a terhesség alatt. Most nagyon jól vagyok, de ez a rendszeres gyógyszeres terápia miatt van. Csodálatos ez a gyógyszer, visszaadta az életemet, de szigorúan tilos terhesség alatt (megöli a magzatot, rosszabb esetben végtagrendellenességekre és olyan szívrendellenességekre kell számítani, ami miatt néhány napot élne meg a babám).

Már az is hatalmas probléma volt, hogy a szüleinkkel megértessük, hogy ne hozzák fel állandóan a témát, fogadják el, hogy nem fogok szülni. Akkor sem, ha minden vasárnapi családi ebédnél megkérdezik, vagy elmondják, milyen cuki lenne, ha egy a férjemhez hasonló hajú, vagy az enyémhez hasonló szemű babónk születne.

A következő kör a barátok és a munkatársak. Ha valakinek elmondom félig sírva, hogy mi a helyzet, az utána elég nagy tapló, ha bejön, hogy "azt ámodtam egymás után 3x, hogy terhes lettél. Szerintem teszteltess!" Persze nagyon mosolyog hozzá és tök cukin adja elő és simogatja a vállam...- Most mondjam neki, hogy ugyanezt én is szoktam álmodni, csak rémálom, mert attól rettegek, hogy halálra ítéltem az addig szedett gyógyszeremmel, vagy attól, hogy én kerülök kórházba a terhesség alatt és örülök, ha túlélem?

Fél évvel az esküvőnk előtt derült ki, hogy mi a helyzet, leültem megbeszélni a vőlegényemmel, hogy mit szeretne és így is megtartsuk-e az esküvőt. Megvolt, de persze a leggyakrabban elhangzott kérdés az volt, hogy mikor lesz baba. Az utána lévő hónapok sem szóltak másról. Mintha az emberek csak a gyerekvállalás miatt házasodnának.

A rokonságból és a munkahelyről is volt, aki megbeszélte a kardiológus ismerősével, hogy mehetek hozzá beszélgetni a problémámról és segítenek megoldani. Volt, aki időpontot kért, más pedig azt mondta, elviszi a papírjaimat, hogy átnézze. Tök cukik, de nem kellett volna előbb engem megkérdezni? 5 orvosnál jártam, az 5., aki egyáltalán kezelni tudott/mert egy eredetileg nem erre használt gyógyszerrel (kísérleti kezelés), volt, aki megvizsgált alaposan és annyit tudott, hogy mesimogatta a hátam és azt mondta, hogy sajnálja. Ennyi. Semmit a kilátásaimról, vagy bármiről.

Aztán van az a fajta munkatárs, aki szembejön a folyosón és elmondja, hogy ne aggódjam túl, imádkozik értem és vágjak bele. (Ilyenkor persze értetlenül nézek rá, hogy mibe? Mibe vágjak bele? A gyerekvállalásba gyógyszerrel, vagy hagyjam abba a gyógyszert? Soha többet nem szeretnék enélkül a gyógyszer nélkül élni... nem akarok fulladozni ülve és lizzadni 500 méter lesétálása közben. Most még futni is tudok. Most 5 kmnél tartok.)

Egy távolabbi barátnőm faggatott úgy 1 hónapja, hogy miújság a babaprojekttel. Mondtam neki, hogy ráérünk még. Erre csak folytatta, hogy "de mikor lesz baba?". Mondtam neki, hogy "majd". Erre jött, hogy "jajj, de biztos tervezitek már! Oké, gondolom most karrierépítés van." - basszus nem.

A tesóm babát vár, az egyik barátnőm is, a férjem egyik barátjának véletlenül csúszott be, a másiknak meg annyira véletlenül, hogy örökbe adták, így a környezet miatt biztosan érzékenyebb is vagyok erre, de nem szoktam ilyenen sírdogálni, inkább csak bosszant és idegessé tesz, amikor valaki azt gondolja, hogy ez közérdekű információ és csacsogva fogom elmesélni, hogy mikor tervezek szülni, vagy nem szülni.

Nekem volt egy rövid időszak, amikor kiborultam, akkor szabadságot is vettem ki, a férjem akkor utazott el és ki tudtam engedni. Talán azért is könnyebb, mert minden kényszerítő tényező ellenére ha annyira akarnám, képes lennék túlélni egy terhességet, legrosszabb esetben kórházban lennék és túlesnék néhány beavatkozáson. Az állapotom rosszabbodna, talán nem lehetne (ilyen jól) kezelni gyógyszerrel. De megoldható lenne, ha megfizetném a dolog árát. Így, hogy egy tudatos döntésnek élem meg, sokkal jobb, mintha azt érezném, hogy a természet elvett tőlem valamit.

Én azt szoktam mondani, hogy ráérünk, ha valaki bunkó módon nem érti meg és magyarázni kezd, akkor elmondom neki, hogy semmi köze hozzá. A férjem egyből ezzel kezdi már. Mert így van. Bunkóság, vagy nem bunkóság. Szerintem sokkal inkább egy ilyen kérdésben vájkálni bunkóság.