Az abortuszon átesett nők? Megbántátok a döntéseteket?

Nem bánom, de mai napig nem tudom feldolgozni. A 2 később született gyermekem miatt tudom, hogy akkor ott jó döntés volt. Az akkori "párom" nem hagyta abba, amikor kértem, hogy ne folytassuk a szexet. Persze gumit minek húzzon, azt is hiába mondtam neki, hogy legalább azt húzza fel. Nem fordulhattam senkihez, hisz a szó szoros értelmében nem megerőszakolás volt, mégis úgy éltem meg. 2 hétig azt se tudtam hol vagyok, valószínűleg sokkot

is kaphattam, de rég volt már. Kiderült, hogy terhes vagyok, akkor nem akartam semmiképpen elvetetni, de a "párom" sz.rt az egészre nagy ívben. A munkáját ott is hagyta, semmi felelőssegérzete nem volt. Titkoltam egy ideig, de anyám észrevette, aztán "támogatnak mindenben", de leginkább azt támogatnak, ha elvetetném. Utólag szerintem is jó volt, hogy ezt mondták. Egyedül (nyilván ezután nem maradtam azzal a f.sszal) 18 évesen ez volt a legészszerűbb döntés.

Azt a megaláztatást viszont soha nem fogom tudni feldolgozni, amit 1 ember kivételével mindenkitől kaptam, akivel a folyamat során találkoztam. Orvosfóbiám lett, amit a 2 kihordott terhességem alatt sikerült később legyőznöm.

És a mai napig számolgatom hány éves lenne, és vajon milyen lenne, és ha megtartom, akkor is összejött volna velem a férjem, vagy akkor rám se hederít, és a 2 gyermekem se lenne most.

Én úgy gondolom (magán vèlemèny), ha valakinek megvolt rá az oka akkor,hogy elvetesse, az nem igazán bánta meg,mert az ok az idő múlásával nem változott. Ha nem volt megfelelő az anyagi háttér, később hiába lett az,akkor nem volt. Ha otthagyta apuka,akkor később hiába talált megfelelő párt,akkor nem volt ott. Stb.

Aki azért mert csak miért ne,abban meg nincs annyi lelkiismeret,bogy később megbánja.

Sziasztok. Sajnos én nemrég épp benne voltam ebben a helyzetben 😕

Sajnos védekezés mellett teherbe estem, amit 8 hetesen tudtam meg. Az első "menstruációm" időben jelentkezett csak gyengébb, enyhébb volt, a második viszont már kimaradt. Onnan sejtettem hogy valami nincs rendben mikor terhes tüneteket kezdtem el érezni, és úgy csináltam egy tesztet ami egyértelmű pozitív lett. Teljes pánik fogott el mert tudtam hogy nem tudok babát vállalni, és nem is akartunk többet férjemmel, nem azért mert nem szeretem a gyerekeket hanem azért mert van 3 kiskorú gyermekem, a legkisebb épp 3 éves lesz, én 8 éve vagyok itthon a gyerekekkel, mert szoros a korkülönbség köztük, gyorsan jöttek egymás után. Ők tervezett babák voltak. A másik szempont hogy jelenleg csak férjem dolgozik, az én gyedem pedig nagyon csekély volt ezelőtt, albérletben lakunk, 3 gyermekkel sem könnyű, de amit lehet biztosítunk és megadunk nekik de még egy gyermeket albérletbe egy kereset mellett már felelőtlenség lett volna részemről bevállalni. Sajnálom hogy így kellett döntenem, de inkább megnyugvást érzek mint megbánást. Végül kiderült hogy a fogamzásgátló amit szedtem már nekem 3 gyermek után gyengének bizonyult az orvos szerint, ez okozhatta a balesetet. Kapok új gyógyszert és nagyon bízom benne több ilyen nem fog velem előfordulni mert 3 gyermekes anyaként borzasztó volt amit éreztem egy nem várt terhességgel kapcsolatban, közbe ránéztem a gyermekeimre és egy szörnynek éreztem magam azért amit tennem kellett.

Nem. Jó okom van az abortuszra, és bár mindent megteszek, hogy ne essek teherbe, sajnos nincs száz százalékos védekezési módszer, csak az önmegtartóztatás. :(

Nem járok havonta ab-ra, egy francokat, de amíg Mo-n nincs lehetőségem elköttetni magamat, addig ha az esemény utáni sem hat, nincs más megoldás.