Ha kétségek vannak bennem, ne tartsam meg a babát?

Nem terveztünk (még) gyereket, beszéltünk már róla, de komolyan nem volt tervben, csak évek múlva.

Igen, néha eljátszottam a gondolattal, hogyan nézne ki, miket csinálnánk, mi lenne a neve, de ennyi.

Viszont terhes lettem, 8 hetes vagyok. Először a pánik jött rám, a párom örült a hírnek.

Én elmondtam az aggályaimat, amik a következők:

-Nem vagyunk házasok, nem szeretnék "barátnő státuszban" szülni, apasági nyilatkozattal és egyebekkel.

-Az én lakásomban élünk, ami 2 felnőttnek és egy babának kicsi, kényelmetlen. (Neki van háza ugyan, de külső részen és tudom, huszadrangú dolog, de nem is tetszik, sosem éreztem otthonosnak, ezért mondtam, mikor az összeköltözés szóba jött, hogy ő költözzön inkább hozzám, oda én nem szívesen költöznék, mert nem tetszik sem az elosztása, sem az interior.)

-Még tanulok, jövőre államvizsgáznék, ami egy kisbabával mellettem kb. lehetetlen küldetés.

Erre ő megkérte a kezem, a tudtomon kívül vett egy kertes házat és mondta, hogy az 1/2 tulajdonrészét azonnal nekem ajándékozza és megígérte, hogy minden szálat megmozgat, amit csak tud, hogy az egyetemmel se legyen problémám. Ő a fellegekben jár, én pedig félek.

Sosem várt rám ekkora felelősség, egy cserép virágot nem tudok életben tartani. Kiskutyán gondolkoztunk egy ideje, de azt is halogattam, mert félek, mekkora változást hozna, képes lennék-e figyelni rá egész nap, ellátni megfelelően, nevelni, tanítani?

Ha szétmegyünk, támogassanak újra a szüleim, mint egy kamaszt? Kérjek tőlük pénzt, ha a gyerekem beteg lesz és orvoshoz kell vinni, vagy venni szeretnék neki valami új ruhát, játékot?

Ez a ház is elsőre nagyon romantikus gesztusnak tűnt, hogy azon a részen van, amit nagyon szeretek, hogy olyan a stílusa, ami engem tükröz, de ahogy lenyugodtam, gondolkoztam azon is, hogy ez olyan, mintha megvett volna. Gyűrű szintén. Eddig esküvőről nem is beszéltünk, most a kis világoskék dobozt úgy kaptam meg, mintha csak a pozitív teszt kellett volna hozzá... Azt akartam, hogy amiatt kérje meg a kezem, mert szeret, és úgy érzi, velem élné le az életét, nem azért, mert véletlenül terhes lettem.

Tele vagyok kétséggel, de tudom magamról, hogy nehezen hozok meg döntéseket, inkább vívódok csendben és már csak akkor változtatok, ha nagyon fáj... De itt, ebben a helyzetben nem tudom sokáig húzni a döntést, és fogalmam sincs, mit csináljak.

(3 éves kapcsolatról van szó)