5 hetes vagyok, de nem tudom vállaljuk e?

1 hete megtudtam, hogy babát várok, házasságban élek, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül, ugyanis egy nagyon nehéz időszakon vagyok túl, az év elején elvesztettem a legfontosabb embert az életemben (egyik nagyszülőmet) és azóta folyamatosan szorongtam, hipohonder lettem, ennek köszönhetően jártam mindenféle hülyeséggel az orvosokat, ahol az egekbe volt a vérnyomásom és a pulzusom, persze, sose találtak semmit, és a vérnyomásomra és pulzusomra is egyértelműen azt mondták, hogy "fehérköppeny szindróma", ugyanis otthon teljesen jó értékeket mértem. Sokat foglalkozott a problémámmal a kezelőorvosom és pszichológus is, mindketten mondták, hogy próbálkozhatunk a babával, de ilyen szorongás mellett gyanús a siker. Hát tévedtek. Amikor jobb passzban vagyok, akkor nagyon örülök a picinek és alig várom, hogy megérkezzen, de amikor elkap a pánik, akkor meg rettegek, hogy nehogy beteg legyen, félek, hogy komplikációk lesznek, nem élem túl a terhességet vagy a szülést, mi van a méhen kívül van, mi van ha kórházba kell végig feküdnöm a terhességet,én nem tudok kihordani egy egészséges gyereket, én nem tudok mit csinálni egy újszülöttel, nem birom az éjszakázást, mi van ha a férjemmel eltávolodunk egymástól, ilyesmik. Mikor ez rám jön akkor azt érzem, lehet, hogy jobb lenne elvetetni és mi van ha nekem nem is való gyerek. Persze a férjem erről hallani se akar és mikor nem szorongok természetesen én is azt mondom, hogy mekkora hülye vagyok én... :) egyébként még orvosnál se voltam, majd a következő héten kell mennem.

Bocsi, hogy hosszú lett és talán túl őszinte, de szeretném meglátni, hogy kívülállóként mit gondoltok. A saját félelmeimen kívül minden adott a gyermekvállaláshoz. (jó házasság, anyagiak, család támogatása, otthon)