Velem van a baj és nem leszek jó anya vagy csak ilyen vagyok?

Olyan sok helyen olvasom ,hogy elsírták magukat az első pozitív tesztnél és azóta simogatják a hasukat, beszélnek a babához a pocakban , minden egyes gondolatuk csak a baba , 100%ig biztosak mindenben és a világ legnagyobb vsodája az egész

... Ezzel szemben én ( hozzáteszem sosem voltam a gyerekekkel gagyarászos , ovisba átmenős tipus , tudomásul vettem ,hogy cuki és ezzel le is zártam a témát ) nem nagyon tudok beszélni a picihez a pocakban , egyszerűen tök hülyének érzem magam tőle, nekem az első pozitív teszt utáni gondolatom az volt ,hogy úristen ,gyerekünk lesz ,most mi lesz?! Megjegyezném ,hogy boldog házasságban élek és tervezett baba volt. És rengetegszer eszembejut ,hogy úristen mit fogok kezdeni egy gyerekkel , honnan tudom majd mikor mi a baja , milyen lesz ez a változás stb. Sőt néha még elis bizonytalanodok abban, hogy valóban akarjuk mi ezt. Beszéltem erről a férjemről , akin látom ,hogy nagyon várja és imádni fogja, ugyanakkor elmondta ő is ,hogy néha elbizonytalanodik , de azért várja. Szóval nem érzem magamban azt amiről más leendő anyukák folyton beszélnek és emiatt rosszul érzem magam ,hogy rideg és szívtelen vagyok. Ugyanakkor meg szeretem nézegetni az UH képeket , szeretem a kis babarucikat nézegetni , elképzelni ,hogy fog rajta állni, folyamatosan a baba oldalakat bújom ,miből milyet kapjon. A férjem megvan róla győződve ,hogy jó anya leszek ,mert az állatokért is mindent megteszek és a sajátunkkal is úgy bánok ,mintha a cica lenne a világ közepe , de én mégis tartok attól ,hogy nem fogok majd kötődni.

A terhességem egyébként problémamentes , soha nem voltam rosszul és egyszer sem hánytam.

Mi lehet a baj ?

Rossz anya leszek ?

29 hkm