Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Van még okom az aggodalomra?

Van még okom az aggodalomra?

Figyelt kérdés

Szeptember végén, mondhatni október elején voltunk együtt párommal, megszakításos módszerrel “védekeztünk”. A következő menstruációm szinte heteket késett, de csak megjött. A biztonság kedvéért vásároltam egy tesztet, melyet a menstruációm második napjának késésén elvégeztem, negatív lett. A következő menstruációm szintén késett, azonban mennyiségben is kevesebb volt, valamint 5 nap helyett, 3-4 napig tartott. Novemberben nőgyógyászati ellenőrzésre mentem, ahol megvizsgáltak uh-val is ciszta gyanújával. Az orvosom semmit nem vélt felfedezni. Említettem neki a menstruációm, de azt mondta megtörténhet.

A menstruációm viszont azóta sem lett a régi, viszont már pontosan érkezik. A melleim is mindig érzékenyek előtte pár nappal.

Viszont január eleje óta “bélmozgásokat” érzek a hasamban, de mondhatni mindenhol. Apró rúgásokhoz, buborékozáshoz hasonló érzések. Legtöbbször a has bal oldalán érzem ezeket, de van amikor az egész hasamban, és a gyomrom tájékán is előfordulnak.

Eddig nem vettem tudomást róla, hiszen a tesztek negatívak, a nőgyógyász megvizsgált.

De egyre furcsább érzés van a hasamban, és nem tudom mi lehet.


Lehet, hogy csak a beleim tréfálkoznak velem? Vagy megeshet, hogy a doki nem látott még novemberben semmit sem az uh-n?



#terhesség #nőgyogyasz #Bélmozgások
2022. jan. 31. 16:38
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%

Te beteg vagy! kezeltesd magad!

Ilyen mentális állapotban nem szabadna gyereket vállalnod!

2022. febr. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Nem tudom mi rosszat mondtam, csak reménykedem de tudom már hogy feleslegesen. Ez olyan nagy bűn?
2022. febr. 2. 12:05
 13/13 anonim ***** válasza:
100%

Igen !

Kérjél segítséget egy pszichológustól.

Ha gyereket akarnál nem védekztél volna és még sorolhatnám a hülyeségeidet!!!!

Gondolom az akkori pasi elhagyott és ezzel szertnéd vissza kapni hogy"terhes vagy"

2022. febr. 2. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!