Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Mi a véleményed arról a...

Mi a véleményed arról a nőről, aki terhessége alatt sem teszi le a cigarettát, illetve az alkohol fogyasztást sem hagyja abba? Illetve, inkább foglalkozik magával, mint a gyerekével? Mit tehetek én ez ellen?

Figyelt kérdés

A főnökasszonyomról van szó, jól szituált, eddig úgy gondoltam, hogy felelősségteljes is, bár eléggé hárpia. Mivel én vagyok szülési távollétében a helyettese, belelátok igencsak a dolgaiba (naponta 1-2-3 órát bent tölt az irodában). Amíg a kislánya bent volt a hasában, itt tartózkodása alatt fél doboz cigarettát simán elszívott, és amint befejezte az irodabeli tevékenységét, megivott egy pohárral a kedvenc whisky-jéből, majd taxiba ült, és elhajtott.

A lánya súlyoson hallás- és látáskárosult, de ő azt mondja rá, hogy így járt. Egy idős dada vigyáz a babára, a nő egyáltalán nem foglalkozik vele, inkább a barátnőivel csavarog, vagy ugyanúgy benéz hozzánk, és bagózik, iszik. A babának nem vesz semmit, a dada a tápszerért úgy szokott könyörögni (gyakran engem hív, hogy hassak a főnökre).

Oka a feszültségre nincs, mert annyi feladata van itt bent, hogy az iratokat aláírja.


Mivel tudnék segíteni a kisbabának? Az apával a nő nem tartja a kapcsolatot (egyéjszakás kaland, és a főnöknő nem engedte, hogy a férfi részt vegyen a lány életében, pedig ő akarta), nincs neki se kutyája, se macskája -a barátnőin kívül.

Értesítsem az apát, hogy mi folyik a gyereke körül, vagy kihez forduljak? Gyámügy?


2011. febr. 6. 18:03
 1/10 anonim ***** válasza:
8%

Mit tehetek én ez ellen?


SEMMMMIT,semmi közöd hozzá.Nem rokonod a baba,ugye?Akkor semmit.

2011. febr. 6. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Ha állításaidat bizonyítani, alátámasztani tudod, akkor felkeresheted a területileg illetékes Gyámhatóságot.


További szép estét.

2011. febr. 6. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
88%

NAAAAAAAAAAA Emberek!



Normálisak vagytok? Elcseszett terézanya, meg ne csinálj semmit? A leírtak alapján a nő konkrétan veszélyezteti a gyerekét. Így akár a gyámügyhöz is fordulhatsz, bejelentheted, illetve én szólnék az apához, aki így magához perelheti a gyereket.


Ha azt látod, hogy veszélyben egy gyerek, te tényleg becsukod a szemed???????????????? (ez nem a kérdezőnek szólt!)

2011. febr. 6. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Az első kettőnek:

Látjátok, azért tart ott a világ, ahol, mert ilyen emberek is vannak...

2011. febr. 6. 18:18
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
A gyámügynek kell szólni (ha nem félted az állásod)
2011. febr. 6. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
20%

Először azt kérdezte mi a véleményem arról a nőről........nyilván megvan.

Aztán mit tehetne ez ellen?Semmit.Foglalkozzon a sajátjával.

2011. febr. 6. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
80%
Gyűlölöm a cigarettát alapból. Aki terhesség alatt is dohányzik azt mélyen elítélem. Sajnálom azt a babát, aki nem kapja meg a 100%-os esélyt az egészséges élethez. Terhességem alatt egy korty alkoholt sem ittam, most még szoptatok, és addig nem iszok, míg be nem fejezem a szoptatást. Tudom, hogy lehetne néha-néha, de akkor sem iszom, amúgy sem vonz az alkohol, évi fél liter csokilikör csúszott le a torkomon átlagban terhesség előtt. Más alkoholt nem szeretek. Legszivesebben nyakon vágnám azokat, akik dohányoznak vagy isznak, vagy drogoznak terhesség alatt, de csak magamban vágom őket nyakon. Annyi a minimum, hogy ezeket a káros dolgokat kerülöm a terhesség alatt, felelőtlenségnek tartom, ha valaki nem így tesz.
2011. febr. 6. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
70%
Én is az apát keresném meg, ha meg féltem az állásom, akkor névtelenül a gyámügyet. A kisbaba nem tud magáért kiállni, annak a felnőttnek kell, aki látja, hogy az anyja súlyosan elhanyagolja, kárt tesz benne.
2011. febr. 6. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Családsegítő vagy gyámügy.

Valóban semmi közöd nincs hozzá elvileg, de ezt szebben is megírhatták volna a többiek.

Az a baj, hogy ha valaki cigizik és megiszik egy-egy pohár alkoholt, önmagában nem jelent veszélyt a babára. Sokkal több probléma miatt sem feltétlenül veszik el a gyereket a szüleitől. Ez egy ilyen fos világ sajnos.

Vannak nők, akik a világ minden pénzét megadnák, hogy babájuk legyen, mégis az ilyen selejtekhez kopogtat a gólya. Ez van.

Az apával tök fölösleges felvenni a kapcsolatot, ha valóban egy éjszakás kalandból van a pici, és az apa nem is láthatja, akkor kb olyan, mint egy kívülálló. :(

2011. febr. 6. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Családsegítőnek szólhatsz esetleg.

Bevallom én is elszívtam napi 1-2 cigit terhesség alatt, de nem többet, de hogy valaki iszik ahhoz azért már pofa kell, egy ilyen nőnek miért kell gyerek?

2011. febr. 6. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!