Amikor elment a babátok, vagy missed ab lett, a párotok rendesen mellétek állt? Úgy értem kellően együttérző volt?

Hát nem is tudom,lehet hogy akkor én is több együttérzésre számítottam volna,de így utólag szerintem nem nagyon tudott mit kezdeni a dologgal.Később igazán a terhesség is akkor vált valóságossá számára,amikor megszületett a baba.Két év telt a missed ab óta,amikor a kisfiunk született,és igazán jó apuka lett,nem is gondoltam volna.

Szerintem ezen a veszteségen leginkább egyedül kell túljutnod sajnos,de azért remélem nem nagyon hanyagol el a párod.

Őszintén sajnálom a történteket! :-(

Sajnos, az ahelyzet,hoyg a férfiak mésképp működnek.

Egyrészt a páromból kiindulva (aki egyébként mintaapa és mintaférj!!!) még az akkora terhességgel sem tud mit kezdeni, amikor már nagy pocakom van, mint pl most a 24. hétben.

Másfelől pedig ha valahogy sikerül neki átérezni, vagy megélni, akkro a fájdalmát is másképp mutatja. Azaz,hoyg pont hogy nem mutatja. Inkább hidegnek ridegnek létszik, kicsit ilyen "nehoygmár megtörjek miatta" érzéssel. Vagy pedig úgy érzi, neki keménynek kell lennie,hoyg legyen valaki aki a támaszod, hoyg ő aztán nem omolhat össze.

Bárhogy is van, akkor tudod meg, ha beszéltek róla...egyszer, nyugodt körülmények közt. Akkor kijön minden, és tán könnyebben mentek tovább együtt előre.

Minden jót nektek!

sajnálom ami veled történt, sajnos mi is átéltük.

az én férjem annyira ki volt amikor megtörtént, hogy ment a hasa, gyomoridege volt, teljesen megviselte. de azóta ha szóba merem hozni, hogy késik pár napot rám szól, hogy "azonnal fejezzem be, nem akarja hallani, túlságosan lefoglal ez az egész engem és csak ezen jár a fejem" .

az ő részéről lezártnak tekinti és úgy van vele jön ha jönni akar ő nem foglalkozik vele, de egy nőnél teljesen más, hisz egyszer minden nő anya szeretne lenni.

nem tudom melyik a jobb, ha nem érezteti veled, hogy sajnál vagy az, ha nem akar veled együtt babát "tervezni"

:(

Szia!

Együtt érzek Veled! Nekünk 2x kellett átélnünk!

Az első alkalommal szorosan átölelt,de ennyi. (akkor volt 1 éves az első lányunk) Pár napig csak az ment a tv-ben,hogy ez meg az (ismertebb emberek) terhes,ilyenkor visítottam,hogy azonnal kapcsolja át a tv-t. Majd mikor megembereltem magam,és kijelentettem,hogy 1 évre rá nyáron nagy pocakkal akarok járni-kelni,akkor még arra is rábólintott.

Legközelebb a 2. lányunk volt 11 hónapos (3. terhesség,aki-ahogy terveztük is- nyáron született),amikor megint volt egy vetélésem. Akkor az annyira megviselt,hogy az összes fiú babaruhát (hibban módon meg voltam győződve,hogy az fiú lett volna,mert voltak terhességi tüneteim -hiába semmi köze hozzá,akkor is meg voltam győződve,hogy fiú lett volna..) össze gyűjtöttem,és az egyik babát váró ismerősnek küldtem el a párommal. Akkor iszonyat zokogtam,a párom annyira volt "együtt érző" hogy rákérdezett,miért itatom az egereket. Azzal Ő el is felejtette a dolgot,én meg bőgtem és bőgtem... egy magam.

Mielőbbi felépülést- lelkileg!!

Kívánom,hogy hamarosan megismerd az anyaság örömeit!!

Üdv:3gyerkőcös

Most olvastam a kommented. Idő kell,mire "el tudod engedni"!

Hogy a párod lecsitít,az azért van,mert úgy sem tud mit kezdeni a helyzettel!

(A 3 gyerkőcös voltam)