2 gyerekkel egyedül?

Nagyon sajnálom ami veletek történt.Azóta nincs új párod?Hogy tudtad ezt feldolgozni?

A kor, meg minden nálunk is stimmel:)Csak nem ikrek a gyerekek, én is akkor estem először teherbe, mint te.Mi is 16 évesen jöttünk össze.

Úgy érzem már nem bírom a folyamatos veszekedést, értetlenkedést...Most várom a másodikat, és nincs olyan nap, hogy ne sírnék....

Borzasztó nehéz lehetett, lehet...Nem is tudom ilyet a gyerekek hogy tudnak feldolgozni, mondjuk azért annyira már nem volt kicsik.

Hát jól bírod pasi nélkül:):)Mondjuk én sem hinném, hogy tovább tudnék lépni, ha olyan maradt volna a viszonyunk mint régen, bár még így sem hiszem tudnék új kapcsolatban élni..

Hát ez nagyon bonyolult hogy miken veszekedünk, sok értelme nincs, szerinte én vagyok elviselhetetlen, szerintem meg ő nem érti meg hogy mik a gondjaim, pedig ezerszer elmondtam neki...mint egy barát úgy viselkedik velem, ha épp jóban vagyunk, számára már nincs az hogy megfogja a kezem stb stb...és ezek engem bántanak, elmondtam már neki, azt mondta változtat, de nem tudott, mivel ezek már nem jönnek belőle őszintén...pedig nem vagyok sem csúnya, sem kövér, sem elhanyagolt..

És ezek engem bántanak, és ezért olyan vagyok amilyen vele, és emiatt ő meg mindig kikel magából, néha mint egy idegbeteg, pedig normális ember...és szereti a gyerekét is mindennél jobban, mégis van hogy előtte mond nekem csúnyákat....

úgy érzem már nem tisztel, bár azt sem tudom valaha tisztelt-e, az biztos hogy nagyon szeretett régen.

de mióta megszületett az első gyerekünk, én csak egy valaki vagyok, egy senki...szerinte nem így van. de hát mondani könnyű hogy nem így van, én érzem...

a veszekedések nagyon csúnyák szoktak lenni, és utálom utána őt is magamat is, terhes vagyok nem lehet ezt csinálni....de mégsem bírjuk ki...

ezért gondolom ennek már nincs értelme, már nem lehet ezt redbehozni

a babát azért vállaltuk mert akkor én még nem láttam hogy ekkora a gáz, annyiszor elmondtam neki a problémám, hogy azt hittem áthidalható...de aztán ahogy terhes lettem láttam nagy a baj, és már nem is tudtam mi legyen a terhességgel...

most is sikerült felidegesítenie..felhívott telefonon, kérdeztem tőle valami apróságot, és akkor jön ezzel az önsajnáltató dumával, hogy jaj nem akarlak ezzel fárasztani (egyenlő azzal téged úgysem érdekel, nekem nem lehet mondani semmit...)

meg amikor valami baja van pl fáj a feje, elkezdi mondani, aztán jaj nincs semmi bajom, mert azt gondolja nem hiszem el, de már nem mondok ezekre semmit, mert komolyan annyira felidegesít ezekkel, mert nem lehet semmit normálisan mondani, nem lehet semmit megbeszélni, hanem ezek az apró idegesítő célzások....amikre már nem reagálok, mert csak veszekedés lenne belőle...így meg azt hiszi ő jót cselekedett, és én vagyok a szar akit nem érdekel....

utolsó, nálatok milyen problémák voltak?

tanácsadás....gondoltam már rá. de nincs idő, dolgozik, egyetemre jár, és a gyerekünk a mindene, tehát a maradék időt vele tölti (ami nem baj, örülök neki hogy legalább apának nagyon jó)

szóval akkor nincs sok esély:)végülis fiatal vagyok még, van esély mindent újra kezdeni, csak olyan depressziós vagyok ettől az egész szituációtól, hogy teljesen elmegy az életkedvem, ja és ő erre mit mond a veszekedések alkalmával??én egy idegroncs vagyok, egy nagy nulla stb