Lányok, ti nem féltetek/féltek az első baba születése előtt, hogy nem fogjátok szeretni a babát?

11.

nem vagyunk egyformák, szerintem természetes, h mindenkinél másképp van. amúgy nagyon sok, az első időkben az újszülöttjét gépiesen ellátó anyukáról hallottam már én is. sokan nem tudnak rögtön belehelyezkedni az anyaszerepbe. de ennek kevés nő tud ellenállni, előbb-utóbb megjön a szeretet érzés. imádom a babámat az első perctől kezdve (még a pocakban van). de ilyen típus is vagyok. a kérdező azt írja, h el sem tudja képzelni, h milyen szeretni egy gyereket- én meg őket szeretem a legkönnyebben. nem is kell, h a sajátjaim legyenek ahhoz, h mélyen és nagyon tudjam szeretni őket. a kérdezőnek meg nyilván más megy könnyedén és magától értetődően, amibe esetleg nekem meg úgy kell belerázódni. mindenki másképp van bekötve. nem olyan riasztó ez, amíg az a vége, h rövid időn belül beleszeretsz legalább a saját babádba :)

Én úgy gondoltam terhesen, hogy szeretni fogom, mert ez a természetes, de pl nem tudtam vele beszélgetni pocakon keresztül, énekelni neki és el sem tudtam képzelni, hogy tényleg egy pici baba van bennem. Valahogy nem ment. Csak azt tudtam, hogy biztos, hogy jó anya leszek. Születés után mikor a kezembe adták, alig tudtam elhinni, hogy tényleg egy igazi pici baba van velem és nem is tudtam mit kell vele csinálni. Egyszerűen hasznáhatatlannak éreztem magamat. Aztán az első két hét nagyon jó volt, alig sírt, inkább csak aludt, fel voltam pörögve, házimunka, baba ellátás, mindent ment mint a karikacsapás. Aztán jöttek a hasfájós hónapok és mint ahogy utólag kiderült pajzsmirigy alulműködésem volt, ami egyfajta depresszióhoz is vezet. Szóval nem igazán voltam vidám és nem is éreztem, hogy annyira nagyon szeretném a fiamat. Persze mindent megcsináltam neki és a lehető legjobban, ahogy csak bírtam. A kötődés nálam nagyon erős volt, nem is hagytam másra soha. De mégsem volt az igazi.

Most 11 hónapos és most már elmondhatom, hogy érzem azt a nagy-nagy szeretetet! :) A depresszió elmúlt, nagyon jól kijövünk egymással, sokat nevetünk, egymásra hangolódtunk teljesen.

Ne aggódj azon, hogy nem fogod szeretni. Szerintem olyan nincs. Aki tudatosan vállalja a babáját az biztos szeretni fogja. Ha meg nem tudod majd, hogy mit kell vele csinálnod, azon se aggódj, majd kialakul. Minden jön majd magától. Biztos, hogy nagyon jó Anya leszel! :)

a kivsncsisagbol, a vagybol, a feltesbol, a felelembol, az akaratbol es sok sok apro erzesbol lesz majd az anyai szeretet,azt gondolom.

szerintem.sz,hogy ki hogyan eli meg az anyava valast, fugg attol is, milyen korulmenyek kozott jott a baby. pl tervezett volt-e, hosszu probalkozas eredmenye, szerelembe erkezett e... stb.

csak hogy mondjuk en osszehasonlitasi alap legyek (az anyai erzeseimet korabban leirtam) a baba teljesen varatlanul, semmifele tudatossaggal, 5 eves kapcsolatba egy nagyon szerelmes idoszakban fogant amikor nekem a karrierem elkezdett eroteljesen ivelni felfele.

most kivancsi leszek a masodiknak hpgy alakul. o tervezett, erzelmoleg sokkal kiegyensulyozottabb idoben jon

11-es: (9-es vagyok) szerintem nem teljesen ugyanaz pocakon "keresztül" szeretni a babát.

Én is imádom őt és - ahogy írtam - alig várom már hogy láthassam a kis lábacskákat amik rugdosnak, a kis pofikáját, a pici kis hátát amitől néha úgy kidudorodik a pocim :)

De én abszolút elképzelhetőnek tartom, hogy egy nehéz szülés után elém raknak egy kis újszülöttet, hogy akkor most tessék őt szeretni, vigyázni rá és a következő 18 évben mindent megadni neki... akkor nagyobb lesz az ijedtség/fáradtság/megszeppentség, akármi, mint a rajongó szeretet.

Persze fogalmam sincs, hogy mi lesz, mivel most szeretem és alig várom, ezért úgy gondolom akkor is szeretni fogom, de közel sem vagyok 100%-ig biztos benne.