A babát mennyi időre veszik el, miután megszületett, ill. a korhazi tartozkodás (kb 3 nap) során?

Ahogy írták kórház és szülés függő. Én mindkettőt este 7-kor szültem. Amikor megszületett megkaptuk egy kicsit majd elvitték a szomszéd szobába rendbetenni (férjem is ment vele), aztán visszahozták szopizni és hogy egy kicsit együtt legyünk ez kb 2 óra, majd elvitték, engem pedig kivittek a szobába. Aztán mindkettőt csak reggel kaptam meg mert akkora voltam stabil. Hajnalban többször próbáltam felkelni, de mindig iszonyatosan szédültem, wc-re is csak segítséggel tudtam kimenni, reggel tudtam már egyedül csinálni mindent és nálunk az a szabály, hogy amíg az anyuka nem tudja magát ellátni nem hozzák ki véglegesen. Ami szerintem érthető is, hiszen ha nem hiányzik senkinek, hogy mondjuk a babával együtt essen el a kismama. Mondjuk én alapvetően vérszegény voltam és alacsony a vérnyomáson ami szintén közrejátszott míg összeszedtem magam.

10-kor szültem meg,délre toltak fel osztályra,olyan 16-17 között hozták ki a kislányomat.Onnantól kezdve éjjel-nappal velem volt,a 4.-5. napon vitték el kékfény alá mert besárgult.

ahol én szultem, ott nem viszik el a babákat, fél percre sem.

12-es voltam,én is Nyíregyházán szültem,és nekem szülés után csak pár óra múlva hozták ki,nem tudom miért.

Uzsokiban szültem. Császáros voltam, ezért a műtét végén csak néhány pillanatra hozták oda a fejemhez, szemeztünk picit és adtam neki puszit. Addig a sírást is abbahagyta. Aztán elvitték. Akkor még megmondom olyan kezdő anyuka voltam, hogy mindenki másnál nagyobb biztonságban éreztem a gyereket, mint hogy nálam legyen, és nem csak a császár miatt, fogalmam sem volt, mit csinálnék hirtelen vele, úgyhogy nem, akkor nem volt rossz érzés. Amúgyis eufóriásan boldog voltam, mert első pillantásra szerelmes lettem a gyerekembe és az eufória miatt nem tudtam kétségbeesni, hogy vajon mit csinál nélkülem. Eufórikusan töltöttem a 6 órát fekve, amíg fel nem kelhettem éjféltájt zuhanyozni. Kaptam közben valami kábító injekciót, nem attól voltam eufórikus, azt ha újra szülnék, tutira nem kérném. Nagyon jó érzés volt, csak folyamatosan azon igyekeztem, hogy nehogy elaludjak tőle, mert hajlamos voltam egy időben az éjszakai légzéskimaradásra (arra riadtam, hogy már ki tudja mióta nem veszek levegőt) és nagyon féltem, ha elalszom attóla szertől, elfelejtek levegőt venni. Ja, még mielőtt felkelhettem, szülés után pár órával apukámék behozták a babát és letették a karomba az ágyra a fejem mellé, nagyon örültem neki, meglepetés volt, de akkor sem éreztem hogy biztonságban lenne mellettem, hiszen a fejemet se mozdíthattam meg, nem tudtam rá vigyázni, hogy le ne essen, sírt is szegény, akkor örültem amikor elvették mellőlem, annyira féltem, hogy leesik. Akkor még tényleg azt hittem, mindenhol jobb helye van, mint nálam. Mai fejjel megőrülnék, hogy nem tehetem mellre, hogy nem tehetek semmit azért, hogy ne sírjon. A világ legtermészetesebb dolga lett volna azonnal átölelni, megszoptatni, de akkor még nem tehettem és akkor még az eufória miatt és mert nem gondoltam, hogy jól tudnék rá vigyázni, nem bántam, hogy elvitték. Másnap viszont a lehető legkorábban érte mentem. Végig azon agyaltam, most mi lesz? Hiszen felegyenesedni se tudok rendesen. Mit csinálok én egész nap majd egy kisbabával??? Ráaádásul egyre jobban fájt a nyakam. De aztán visszafelé már fülig érő szájjal toltam a kocsit a kis csomaggal. Karomba vettem, ismerkedtünk. És a legcsodásabb az volt, hogy amíg a karomban volt, elmúlt a császármetszés fájdalma. Ezt nem egyszer megtapasztaltam azokban a napokban. 5 napig van bent az Uzsokiban mindenki, az is aki nem császárral szült. Kicsit sokalltam a szülés előtt, de közben és utólag rájöttem, az az 5 nap volt egész életünkben az egyetlen 5 nap, amikor semmi más dolgunk nem volt, csak együtt lenni. Első perctől fogva csak akkor vittem vissza a babát, amikor reggel vizit volt a csecsemőosztályon és este fürdetésre adtam be. Ez napi kb. 4 óra volt. A maradék 20 órát együtt töltöttük. Nem volt semmi szövődményem császár után (kivéve az őrületes nyak és tarkófájást, amit még a baba is alig tudott enyhíteni), de ha akartam volna, az első nap nem lett volna kötelező egész nap vele lennem. De úgy gondoltam, a kutyakölyöknek is az anyja mellett van a helye születés után azonnal, az én babám is legyen csak mellettem, még akkor is ha az 5 napban végig azt éreztem, nagyobb biztonságban van a csecsemősök profi kezében, mint egy ilyen újdonsült csecsemőkhöz semmit sem értő anyukánál. Én azonnal mellre tettem őt, nem azért mert ösztönösen jött, hanem mert ezt láttam a kutyáimnál és tudtam, hogy ez a természetes és már így is vesztettünk több mint fél napot a császár miatt...Szóval mellre tettem, ő profin szopizott. Maga volt a csoda. Mikor kérdezték, van-e tejem, mondtam, hogy nem tudom, ő szopizik, de hogy mit...Ismerkedtünk órákon át, aztán álomba ájult és amikor be kellett adnom fürdetésre, aludt, szóval nem volt rossz érzés beadni, mert nem sírt. Ha visszagondolok, az 5 napban mindig úgy alakult, hogy épp aludt, amikor beadtam és még aludt, amikor kiadták, szóval nem tűnt zaklatottnak, inkább olyan békésnek, úgyhogy nem volt rossz érzés, hogy most be kell őt adni. Ha sírt volna, valószínű másként élem meg. Éjszaka is velünk volt a baba. Egyik éjjel nagyon aktív lett, olyan energiával szopizott kb. este 11-től hajnali 5-ig, hogy az elképesztett. Na, akkor csinálta meg magának a tejet. Ez már a harmadik nap estéje volt. Másnap reggel tapasztaltam a hatását, mert ömleni kezdett a tejem, elázott a ruhám, nem voltam erre felkészülve öltözetileg. A csecsemősök meg épp aznap reggel akartak próbaszoptatást csinálni, mert annyit fogyott a gyerek, csakhogy nem tudtam felébreszteni, hiszen jó 6 órán át szinte non-stop dolgozott és teljesen kiütötte magát. No mikor megtudták, hogy én egész éjjel szoptattam, és hogy már vagy 5 órája alszik egyhuzamban, kaptam a fejmosást, hogy max. fél órát szopizzon a baba és a csecsemőnek éjjel aludnia kell. Nos, annyit azért előreolvastam a szoptatásról, plusz kutyás tapasztalatból azért azt is láttam, hogy megy ez a természetben, szóval nekem aztán mondhattak akármit, kezdtem öntudatos anya lenni, és eszem ágában se volt megszabni egy olyan pici babának, hogy mennyi időt és mikor töltsön a mellemen. Utólag annyit változtatnék, hogy 3 óránként biztos megpróbálnám megszoptatni, akkor is ha nagyon alszik, mert valóban sokat fogyott amiért lassan indult be a tejem, és aluszékonnyá válhat egy újszülött a gyengeségtől is, bár akkor tutira nem attól aludt annyit, hanem mert tényleg nagyon elfáradt. Aznap lakott először jól. Olvastam a szoptatásról egy könyvet és már csak azért is akartam minél előbb magam mellett tudni a babát, mert a csecsemősök akkor hajlamosak cukros vizet adni vagy teát a babáknak, ha túl sokat ordítanak a fülükbe. Egy olyan helyen, ahol az anyák mellett van a nap nagy részében a baba, ez kevésbé fordulhat elő. Volt valami halvány fogalmam a cumizavarról, és lexikálisan tudtam, hogy a szoptatást nagyon el lehet már rontani a legelején. Nem sokkal később, már idehaza, amikor rájöttem, hogy egész jó helye van annak a babának nálam, már egész másként éreztem volna, ha csak 1 órára is meg kellett volna válnom tőle. 2 éves és 3 hónapos már, de még mindig nem jutottam el odáig, hogy szívesen bíznám másra. Mai aggyal tutira azon agyalnék a kórházban is, hogy jaj csak le ne ejtsék, jaj mi van ha sír, jaj mi lesz ha cukros vizet adnak neki és cumizavaros lesz és nem fogom tudni szoptatni...De akkor még inkább attól féltem, hogy jaj, csak én le ne ejtsem...Boldog voltam, ha valaki profi átvette tőlem. Második gyerekkel más lenne a szülés. Most már azt gondolom, senki másnál nincs jobb helyen, mint nálam. Akkor az is jó volt, hogy az ember abban a napi 2-szer 2 órában kicsit lazíthatott. Szerettem az Uzsokiban szülni, bár a csecsemősök szoptatással kapcsolatos tudatlansága nagyon nagy károkat okozhat azoknak, akik szót fogadnak az olyan hülyeségeknek, hogy egy újszülöttnek éjjel aludnia kell és nem szopizni, stb...