Aki szerette volna, hogy a párja bent legyen a szülésnél, de ő elzárkózott, hogy élte meg?

Nálunk is így indult. (Van egy császárral született, már felnőtt gyereke, ott értelemszerűen fel sem merült, hogy bemehessen, bő 20 éve - ez még előző házassága volt, nem közös gyerek.)

Mondta, hogy nem szeretne bejönni. Mondtam, hogy kettőnk közül most én leszek rosszabb helyzetben, nem szültem korábban, de annyit tudok, hogy nem vattacukor. Ha nem jó, kimehet, vagy ha elájul összekanalazza a személyzet.

Végül bejött. Vajúdás alatt kettesben voltunk, néha benézett valaki, hogy mi újság, vagy ő kiabált ki a folyosóra, hogy kis segítség kell.

Ráadásul a szülésem elég rosszul sikerült, volt ott minden. A kitolási szakasznál elakadt a baba, becsődült vagy 10 ember (szülész, asszisztensek, neonatológusok). Vákuummal és hasi irányból nyomással a két orvos kipecázta a babát.

Viszont amint kiderült, hogy gáz van (nem jön ki), a férjemet lenyomták egy kisszékre az ágy és a fal közé. Mozdulni se mert/tudott, nem merte félrelökni az orvost. Ráadásul a térdemhez ültették, ugyanazt látta, mint az orvos.

Jött széklet (férjem mesélte, én nem vettem észre), majd szülés után a méhlepény ragadt bent. Műtő foglalt, a doki kínjában kézzel tépkedte ki, darabokban. A fal is véres volt. A végén gyorsan műtőbe vittek és altatásban kikaparták a maradékot. Oda már nem jött be, nem is engedték, én meg úgyis aludtam közben.

Utólag kérdeztem, hogy mi volt a benyomása:

- hatalmas élmény volt, hogy ő látta meg a lánya fejét először, látta, ahogy levegőt vesz (még csak a feje volt kint)

- nagyon rossz érzés volt, hogy látja, hogy szenvedek, de nem tud segíteni - de bízott az orvosokban és meghúzta magát, hogy a munkájukban ne zavarja őket. Utána a gyerek körül ugrált.

- Amikor a baba kijött, de a méhlepénnyel szórakoztak, annyira fájt, hogy az ő alkarját haraptam. Véresre, fognyomokkal. Mosolyogva mondta, hogy semmi gond, én jobban sérültem, győztek összestoppolni.

- Nagyon fáradt és álmos volt - de tartotta magát, mert én is az voltam és egyértelműen én szívtam jobban.

Utána mindenkinek elmesélte és nagyon büszke volt, hogy bent lehetett. Mondjuk őt a testnedvek, vér nem zavarta, tudta, hogy egy szülésnél nem csillámpónik és angyalkák röpködnek.

A kapcsolatunkra és a szexuális életünkre nem volt negatív hatással. 6 hétig ő nem mert közeledni, bár tényleg olyan komoly sérüléseim voltak, hogy ülni se tudtam.

Amikor a kontrollon a doki mindent rendben talált, már aznap rápróbáltunk. Évekkel később mondta el, hogy hááát, elég tág volt, de a gyereken kívül orvosok is jártak bennem (ököllel!), aztán érezte, hogy idővel visszaállt minden. Ezért sem mert az első alkalommal megjegyzést tenni, sejtette, hogy regenerálódni fog. No meg sajnált a helyzet miatt (sérülések, fájdalmak).

Szóval nálunk jól sült el, hogy mondhatni ráparancsoltam, hogy igenis jöjjön be.

Én nem akarnám, hogy a párom ott lásson kiterítve, legfeljebb a fájási szakaszban. Mire jó az, hogy azt lássa, hogy folyik ki az emberből a vér meg a széklet meg a miegyéb, turkálnak benne az orvosok...

Az egyik ismerősöm pl a szülés után azt mondta, hogy már nem tud nőként nézni a feleségére, végig bent volt a szülésnél, önszántából, ő ajánlotta fel. Aztán becsajozott és mire 1 éves lett a gyerek, elhagyta a feleségét.

Ne csak a saját szempontjaidat nézd, nem lehet kötelezni valakit arra, hogy ilyesmit végignézzen, ha nem akar.

Ezt a "véresre harapom a kezét" dolgot sem értem, más ismerősöm is mesélt ilyet, hogy a nője ott harapdálta szülés közben, ez kicsit már színház.

Én nőként, 2 gyerekes anyaként sem mennék be. Mert nem bírom szenvedni látni a szeretteimet és tudom hogy úgysem tudom enyhíteni a fajdalmait. Nem mindenki bírja a vért és hallgatni a sikolyokat (mellettem levő két szülőszobában is sikítottak meg üvöltöttek a nők). Ezt tiszteletben kell tartani! Én férjem bent volt mert ő nem egy érzékeny alkat ebből a szempontból de direkt százszor megkérdeztem tuti akarja-e mert nem muszáj.

Barátnőm beerőltette a férjét, a pasi rosszul lett bent, utána meg hónapokra elhidegültek egymástól. Az apuka konkrétan sokként élte meg azt a napot, és megértem, mert nem bírta, nem akarta, de kötelezte a barátnőm. Én megértem ha valaki nem akar bent lenni, tényleg borzasztó lehet végignézni és élesben vegighallgatni úgy, hogy kvázi tehetetlen vagy...

Igen, de ez ilyen. Egyszerűen az emberek nagyrésze nincs arra beprogramozva, hogy élete párját trancsírozva, sikítozva lássa. Ebben nincs semmi fura.

Oké, a baba első lélegzetvétele csodás, de azért a legtöbb férfit a racionális gondolatai vezérlik, nem az érzelmeik. Főleg hogy utána 10 perccel úgyis látják a babát, ezt tudják ők is.

Hány hetes vagy?

Az én férjem is elzárkózott az elején, de meggyőztem. Mondtam neki hogy nekem ő a legnagyobb támasz, ne hagyjon magamra, fájdalmaim lesznek a vajúdási szakban, de vért nem fog látni max kimegy a kitolási szakra. Nem hinném hogy sokkol egy férfit a fájdalom! Ha a férjemnek lenne vesegörcse nem hagynám magara, hanem vele lennék! Na ezeket mondtam el neki megbeszeltuk, hogy anyukám is ott lesz, ha nem bírja bejön anya.

Szülés napján bejött, de amikor már túl erős fájdalmaim lettek kiment egy üres vajúdó helyiségbe, neha neha ha nem bírta :( sztem azt nem lehet feldolgozni h magamra hagyott egyedül, még mindig mérges vagyok rá. Kitolási szakra meg saját döntéséből bejött.

Azért írtam le ezt, hogy láss egy ilyen nézőpontot is.

Ő azt mondta h szörnyű volt látnia engem szenvedni, de a kitolást mindenkinek lelkesen meséli, örül hogy végül bejött.(a fejem mellett állt, nem a lábamnál) Az győzte meg a férjemet, hogy azt mondtam hogy szeretném ha bejönne a vajúdásra, ha nem bírja maximum kimegy!

Nekem amúgy nem adott pluszt hogy ott volt, mert a szülésznő a barátnőm is egyben.

Én megértem a csalódottságodat, de minden majd a szülőszobán dől el, hogy bejön vagy nem, élesben lehet teljesen másképp fogja gondolni.

Én megértelek, nekem is az a meglátásom, h mivel ketten vállalunk gyereket, ott a helye mindkét félnek a szülésen. Mondjuk nálunk fel sem merült, h nem jönne be.

Aki ezután elhagyja a párját, azzal am se stimmelt vmi...vsz addig is csak szimulálta az érzelmeket.

Én a helyedben nyitva hagynám ezt a kérdést. Elmondanám, h mit gondolok és, h szeretném, ha addig átgondolná még egyszer.