Hogy lehet feldolgozni a vetélést?

Ha úgy érzed, menj el pszichológushoz. Ő segíthet a feldolgozásban. Azért is jó lenne, hogy a következő terhességnek ne úgy indulj neki, hogy rettegsz egy újabb vetéléstől.

Az igazi megkönnyebbülést egyébként majd csak a szivárványbabád fogja meghozni.

Kitartás!

Nagyon sajnálom! Hidd el, minden a helyére kerül! Úgy veszem ki az írásodból, hogy nagyon friss még a dolog.

Én is hatodik héten veszítettem el és nekem is első (és egyben utolsó) lenne. Annyi különbséggel, hogy nekem biztosan nem lehet több gyerekem, egy is nagyon kétséges, mert én nem vagyok fiatal, és férjem sincs. Szóval nyugi, lehetne rosszabb is🤣

Teljesen már sose lesz olyan, mint előtte, mindig a szívemben lesz, de én leginkább csak hálát érzek iránta. Egyrészt megmentett egy átjárhatóságitól, másrészt pedig én úgy fogom fel, hogy előkészítette a helyét a születendő gyerekemnek.

Én azzal tartom magambam a lelket, hogy vetélés után könnyebb teherbe esni és minél hamarabb sikerül, annál nagyobb eséllyel marad meg. A cél az, hogy még azelőtt terhes legyek, mielőtt ő született volna,mert ugye ketten semmiképpen nem születhetnének meg, hisz, ha megmaradt volna, a 2.nem fogant volna meg. Ha meg születik egy gyerekem, akkor csak nem fogom azt gondolni róla, hogy inkább a másik kellett volna. Nem tudom érthetően írtam -e. Az a lényeg, hogy mivel mindkettő nem lehetne, ahhoz, hogy a megszületendő gyerekem élhessen, angyalkát el kellett veszítenem.😥

Ha nem sikerül addig teherbe esnem és persze megtartanom, akkor gondolom, összeomlok, szóval ki kell találnom más, de erre nem is akarok gondolni. Hiszek benne, hogy sikerülni fog. Ahogy neked is🤞

Egyébként a vetélésem után rengeteg ismerősömről kiderült, hogy neki is volt. Túllépni egyikük se tudott rajta teljesen, függetlenül attól, hogy mennyi idősen veszítette el, hány éve, vagy, hogy azóta hány gyereke született. Ezt nem azért írtam, hogy lehúzzalak, csak hogy ne legyenek irreális elvárásaid magaddal szemben. Ez már megtörtént, visszafordíthatatlan, de lesz még nagyon boldog életed.

Én tudom mit érzel! Én is 2x vetéltem 6 hetesen, s közben körülöttem a drogos, pornós, meg minden világtalan, pláne ahova nem kéne teherbe esett, meg mindenki terhes lett már a 2. meg 3. gyerekkel is... borzalmas volt... nem értettem, hogy én, aki annyira szeretné és meg tud neki adni mindent, miért nem kaphatok a sorstól kisbabát???

Aztán sajnos próbálkoztunk tovább sikertelenül, majd elkezdtük a meddőségi kivizsgálásokat, volt stimulálás is hónapokig meg minden kutyafüle... végül egy minden mentes (vitamin és gyógyszer mentes) hónapban jött össze, 3 év után, mikor a férjemmel elmentünk egy oly módon izgalmas nyaralásra, hogy motorral voltunk, semmit nem foglaltunk előre, és montenegró meg albánia volt csak az úti cél, és fel voltunk csigázva, kicsit el is felejtettük a dolgot abban a hónapban annyira készülődtünk rá szellemileg meg amúgy is. :)

De amúgy sehogy máshogy nem tudtam elterelni a gondolataimat előtte, sorozatot kezdtem nézni persze abban is terhesek lettek szültek stb... én még komolyan mondom természet gyógyászhoz is jártam, tisztító kúrákra, meg jósnőnél is hogy vajon lesz valaha gyerekem egyáltalán? (Azóta 3 gyermekem van)

Az idő majd segít kicsit, és ne adjátok fel! Amikor az a baba a pocakodban lesz, s főleg mikor majd megszületik, megköszönöd és megérted, hogy azért kellett így lennie, hogy megkaphasd Őt! 😇

Kitartást neked, hidd el nincs olyan, hogy ne sikerüljön csak lehet még kicsit várnod kell rá.

Megértelek. Ez nagyon fájdalmas dolog.

Nekem lombikkal sikerült, de 8 hetesen leállt a szíve, művi befejezés lett belőle.

Rettenetesen megviselt. Fél évig kb senkivel sem beszéltem, ha csak nem volt muszáj.

Végül azt találtam ki, hogy egészséges életmódra váltok, mert úgy éreztem, nem csinálhatok mindent ugyanúgy, mint előtte. Úgy éreztem, ezzel teszek vmit annak érdekében, hogy legközelebb ne vetéljek el. Ez mentálisan sokat segített, reményt adott.

A házasságom viszont ráment.

Megismerkedtem utána valakivel, és első próbálkozásra terhes is lettem. Most azon parázok, hogy nehogy ő is elmenjen. (5+6 hetes vagyok még csak.)

Úgyhogy én azt gondolom, ez olyan vmi, ami mindig velünk marad majd, sosem felejtjük, csak majd idővel jobban viseljük.

Kitartást kívánok Neked!

"Túllépni egyikük se tudott rajta teljesen, függetlenül attól, hogy mennyi idősen veszítette el, hány éve, vagy, hogy azóta hány gyereke született." Hát ez lelki alkat kérdése is. Nekem korai vetélés, majd sikertelen lombik (el sem jutottunk a beültetésig) volt, most donorpetesejtes lombikra várunk, próbacikluson vagyok már. Én megsirattam (megsirattuk férjemmel együtt) a vetélést és a saját (legalábbis teljesen saját) baba elengedését is, de túlléptünk rajta, mentünk tovább, a következő lépésre koncentráltunk. Nekem sokat segített, hogy vannak családtagjaim, barátaim, akikkel ezeket bizalmasan meg tudtam beszélni, segítettek feldolgozni.

Nem írod, mikor történt, de bizonyára friss még a dolog, és nem akarom kisebbíteni a fájdalmad, de sajnos ilyen korai vetélések előfordulnak (ez az átka a modern terhességi teszteknek, hogy régen ezeket a korai terhességeket és vetéléseket gyakran észre sem vették, egy késő, erősebb menstruációként könyvelték el), akár többször is, egészséges nőnél is, próbálj meg túllépni rajta és a jövőre koncentrálni. Ha ennyire megvisel kérd szakember segítségét. Szurkolok, hogy gyorsan sikerüljön újra teherbe esned! :)

#7! Lehet, nem jól fogalmaztam. Az, hogy nem tud túllépni, nem úgy értettem, hogy folyton akörül forog az élete, minden gondolata, hanem, hogy valahol a szívében már mindig ott marad. Volt olyan ismerősöm, akinek az 1.gyereke után volt 2 vetélése. Utána született még egy gyereke, aki már 4 éves, tehát, nem most történt az eset. Mégis, amikor az enyém kapcsán szóba került, ugyanúgy könnybe lábadt a szeme. (Pedig nyilván ő se adná a világért se a kisfiát, márpedig, ha bármelyikük megmaradt volna, akkor ő most nem lenne.)

Én valahogy úgy érzem, hogy régen voltak a "mások", akikkel ez történt és nagyon sajnáltam őket. És mostmár én is benne vagyok abban a körben visszafordíthatatlanul. Soha többet nem nézhetem úgy, hogy ők "szegények".

A másik meg egy esetleges új terhességnél is sokkal nehezebb olyan bizakodónak lenni, mint ilyen előzmény nélkül. Pedig ritkább az ismétlődő vetélés, mint az egyszeri, de akkor is ott van a tudatalattiban, hogy bármikor megismétlődhet.

En is elveteltem, orvosi szamolas szerint 6 hetesen, hivatalosan 4 hetes volt a babo. Augusztus elejen tortent, szoval eleg friss, haromszor volt kisebb (orakig tarto) osszeroppanasom. Egyszer munkahelyen, egy kicsit nyomas ala helyeztek. Ket dolog. Az egyiket kormosom ajanlotta, irj levelet Neki. Allitolag segit. Nekem legalabbis segitett. Igen, zokogtam, kozben es szerintem eletemben nem kertem meg ennyiszer bocsanatot osszesen, mint abban a levelben, holott tudom, hogy senki nem tehetett arrol, hogy elment.

A masik, amit olvastam valahol, es nagyon tetszik a gondolat. A lelek mar kivalasztott Titeket, mint a szuleit. A test, amit viszont elsore kivalasztott meg se volt jo neki, ugyhogy azt el kellett cserelnie, es most keresi az ujabbat. A kovetkezo pedig tokeletes lesz neki, es a lelke is ugyanaz lesz, mint az elsonel. :) Nem tudom, mennyire ertheto ez igy.

Amugy irj privit nyugodtan, ha beszelgetni szeretnel. :)