Meghalt a babám. Hogyan tovább? Meddig tart még ez a borzalom?

Szerintem keress fel egy pszichológust vagy olyan önsegítő csoportot, ahol erről lehet beszélni, mert nagyon fontos, hogy mindent ki tudj magadból adni. Nagyon nagy szükség van ilyenkor arra, hogy valaki segítsen feldolgozni a veszteséget/ gyászt.

Kitartást kívánok! :(

Pszichológus

Munkád meg hagyd ott,mert az tesz tönkre, hogy ilyen a légkör

Nekem 9 hónapos babám halt meg.

5 évbe telt mire kicsit vissza rázodtunk az életbe.

De!

Közben született a fiam akiért megrögzötten aggodtam.

De a dr.nőnk megértett és ha kellett hajnal 2kor hívhattam és jött.

A fiam adta vissza az életünket!

Ma már 8. Éves.

Ne félj babát vállalni!

Vissza kapod az életet.

Mi is megkaptuk "majdleszmásik"

És a mai napig gyomorideggel gondolok azokra az emberekre.szívem szerint szembeköptem volna őket!

Egy pszichologus sokat segít a gyászt megélni.

És tiszta szívemből őszinte részvéttem.

Ha gondolod írj rám privátban!

Ohh Istenem... ez annyira szomorú :( Nekem "csak" vetélésem volt, de abba is azt hittem belepusztulok. A munkahelyemen meg pár hónap alatt 3 másik nő jelentette be a terhességét... Utáltam mindegyiket, nem hittem hogy még van bármi, ami számíthatna nekem az életben.

Szerintem nektek mindenképpen időre van szükségetek, külön-külön is és együtt is. Hogy elérjétek azt, hogy tudjatok beszélni róla, hogy ezzel a teherrel együtt tudjátok vinni az életet. A babákat meg kell gyászolni, el kell fogadni, hogy vannak túl korán érkezők és túl korán távozók. Amikor pedig eljön az idő, hogy újra értelmet és motivációt találsz, akkor kezdjetek tervezgetni megint. De ezt nem lehet sürgetni.

A kolléganőid tényleg végtelen nagy bunkók lehetnek....de most ne velük foglalkozz, esetleg tegyél be fülhallgatót, vagy füldugót, ha nem tudsz elvonulni tőlük...

Sok-sok erőt kívánok a legnehezebb dologhoz, amit egy szülő csak megtapasztalhat az életben.

Szia! Eloszor is reszvetem!

En voltam ilyen hekyzetben,most lesz ebben a honapban 4 eve.

Az elso idoben szinte nem ereztem semmit. Mintha hirtelen jol lettem volna,kulso szemmel talan olyan volt mintha meg sem hatottak volna a tortentek. Aztan eltelt nagyjabol 3 honap es borzaszto rossz lett. Akkor kezdtem felfogni,hogy mi tortent. Egyfolytaban szukestorteneteket olvasgattam,utaltam mindenkit akinek korulottem babaja lett es rosszindulatuva valltam. En nem mentem dolgozni es szinte kozossegbe se jartam. A parommal nem lehetett errol beszelni mert elkeudett velem veszekedni es agresszivva valt. Az anyosom,akarmikor felprobaltam hozni a temat akkor elkezdett beszelni arrol hogy neki mennyire faj ez. Szoval tenyleg nem tudtam senkivel megbeszelni. Aztan eltelt kb egy ev es azt vettem eszre hogy jobban vagyok. Mar nem ezen kattogtam ejjel nappal. Elotte azt ereztem hogy nem voltam eleg jo,eleg ugyes. Az en hibam az egesz. Mikozben nem volt senki hibaja,de erre ido volt mire rajottem. Utana nyomorogtam meg 2 evet egy olyan kapcsolatban ahol alarendelt voltam es folyamatosan lelkileg es fizikailag is bantalmaztak. Mikor ebbol kiszakadtam megjobb lett. Akkor jottem ra,hogy ez tenykeg nem az en hibam. Mint utolag kiderult a draga anyosom mindenkinek azt adta elo hogy az en hibam volt es hogy en ittam terhesseg alatt. Mikozben ilyen soha nem fordult elo. Valoszinuleg az exemnek is eloadhatta magat es azert valtozott meg iranyomban es lett agressziv.

Amit tudok neked tanacsolni az az,hogy a ferjeddel probaljatok errol beszelni. Ne feljetek kimutatni az erzeseiteket. Ha Te vagy a parod inkabb magaban feldolgozos tipus es nem szeret beszelni az erzeseirol,akkor nem szabad eroltetni,de egy minimalisat muszaj. Nem szabad eltavolodni egymastol! Az ido tenyleg segit. Engedjetek meggyaszolni a tortenteket,de nem szabad ebben elni es ebben ragadni. Kozben csinaljatok programokat. Menjetek el fagyizni, setalni es kirandulni vagy szimplan maradjatok otthon es nezzetek filmet es beszelgessetek! Idovel tenyleg jobb lesz! A pszichologus nem rossz otlet,ha ugy erzitek akkor kerhettek segitseget. A munkahelyedet pedig hagyd ott! Nem szabad ilyen emberek kozt lenni. Persze nekik nem allt meg az elet es orulnek sajat maguknak,de tapintatosabbnak kellene lenniuk. Olyan mintha kicsit direkt bantananak. Hagyd ott oket. Keress uj elfoglaltsagot egyedul es a paroddal is egyutt.

Nekem is meghaltak az ikreim. Lombik babák voltak, 6 évet vártunk rájuk... Túl korán születtek...

Nálunk a férjem (látszólag) könnyen túltette magát rajta, és az adott neki új erőt, hogy engem támogasson, és átsegítsen valahogy a mélyponton.

Én pszicológushoz, kineziológushoz, perinatális tanácsadóhoz fordultam. Nehezen ment az elején, de egyre többet tudtam róla beszélni; egy idő után már sírás nélkül is.

Én nem siettem vissza a munkába. 2 hónapot voltam még utána otthon, hogy tudjak gyászolni, ne kelljen türtőztetnem magam folyton mások előtt. Ráadásul én babákkal foglalkozom...

Egy idő után éreztem, hogy egy kis kapocs hozzájuk jól esne. Felmerült bennem egy tetoválás gondolata, de azt elvetettem, mert nem tudhatom, hogy később is szeretném-e ennek nyomát viselni. E helyett lett egy arany ikrek medálom, ami két egymásba kapaszkodó gyermeket ábrázol. Most is itt lóg a nyakamban. Adott egyfajta megkönnyebbülést.

Kb. 5 hónapba telt, mire 'normálisnak' éreztem magam, de olyan, mint előtte; sose lettem. De nem is akarok.

Sokat tanítottak nekem a gyerekeim az emberi kapcsolatokról, hogy mi fontos, és mi nem... stb. Másképp látom azóta a világot, az embereket, az értékeket. És azt hiszem, ez így lett jó. Ez az ő ajándékuk, tanításuk nekem.

Egyben azonban egészen biztos voltam: hogy sose fogjuk feladni, hogy gyermekünk lehessen. Egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni, hogy mi sose legyünk egy boldog család!

Így újra és újra mentünk a beültetésekre.

Több sikertelen után, a következő beültetésünk előtti estén kimentünk a férjemmel a temetőbe, és a gyermekek emlékművénél 'elengedtük' őket...

A 'másnapi beültetésünk' jelenleg 31 hetes, és most is épp itt mocorog a pocakomban.

Tanácsnak annyit tudnék mondani, hogy ilyenkor tudja meg az ember, hogy mennyire erős. Ezt a tudást ők hagyták rád, mégha fájdalmas is... Használd! Használd az erődet arra, hogy ne érdekeljen, hogy mit mondanak mások. Hogy el tudd engedni a lényegtelent. Hogy újra tudj, és merj nyitni!

Az elején én értük csináltam ezt, majd magamért és a férjemért, most pedig a kislányomért...

Csak akkor veszítesz végleg, ha feladod! Máskülönben mindig van tovább!