Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Érdemes várnom rá?

Érdemes várnom rá?

Figyelt kérdés

Tanácstalan vagyok. 4 hónapja beszélgetek Fb-on egy fiúval, ismerjük egymást már egy ideje, viszont 4 hónapja kezdtünk el gyakrabban beszélgetni. 4 hónapja szinte minden egyes nap beszélgetünk, szerintem jól megértjük egymást, én úgy érzem egy hullámhosszon vagyunk. Nagyon megkedveltem őt ezelatt az idő alatt. A probléma viszont az, hogy úgy érzem, nem halad ez az egész köztünk sehová, mintha egy helyben toporognánk. Nem messze lakunk egymástól, mégis 4 hónap alatt 2x találkozunk. A randik jól sikerültek, továbbra is beszéltünk napi szinten, említette is hogy majd összehozhatunk következő találkákat is, viszont eddig még nem került rá sor (nyilván a korlátozások miatt is nehéz most ez). Sokat dolgozik, eléggé elfoglalt emberről van szó, így van hogy néha csak napi 1-2 üzenetet váltunk egymással (1-2 igen, de hosszan, regényesen írunk egymásnak általában).Eddig úgy voltam vele, hogy türelmes leszek, megvárom mi sül ki ebből, hátha idővel lép majd, lehet egy kis időre van még szüksége, azért nem haladunk igazából. Említette, hogy volt egy kapcsolata, ami sajnos nem végződött jól és az akkor szerzett sérelmeket nehezen dolgozta fel, gondolom ez is közre játszhat a dologban. Utóbbi időben viszont már nehéz türelmesnek lennem, kicsit bizonytalan ez a helyzet, mivel így igazából nem egyértelmű mit szeretne tőlem, hogy tenyleg szeretne valami komolyabbat, csak még időre van szüksége, vagy nem igazán van esély ilyesmire. Egyik barátnőm szerint el kéne engednem ezt az egészet, keresni valaki mást, szerinte ebből nagy valószínűséggel nem lesz semmi, ha 4 hónapja ilyen változatlan a helyzet, viszont én már nagyon megkedveltem őt, de már a türelmem is fogy sajnos és nem tudom mi tevő legyek. Így egyenesen pedig eléggé félek nála rákérdezni, hogy most akkor mi is a helyzet, félek hogy nagyon nyomulósnak tartana emiatt, olyannak aki erőlteti, sietteti a dolgokat.

Szerintetek mit kéne tennem? Érdemes rá várnom?

23/L,27/F



2021. ápr. 2. 23:36
1 2
 1/11 anonim válasza:

A legfontosabb kérdés, hogy te mit szeretnél? Nehéz elengedni úgy valakit, hogy közben nagyon megkedvelted. Ha érzed rajta, hogy ő is igazán érdeklődik irántad, akkor még várj, hátha lesz belőle valami és tényleg csak idő szűkében nem tudtok találkozni/beszélni. Viszont ha nem érzed rajta, akkor szerintem is el kellene engedned.

Egyébként a második esetben én a te helyedben megpróbálnám érzelmileg szép lassan eltávolítani magam tőle. Itt arra gondolok, hogy ha ír, nem nézném meg egyből, nem ő lenne az első, megpróbálnék kevesebbet gondolni rá és tényleg úgy tekinteni rá, mintha egy barát lenne. Ezzel be tudod majd időve csapni az agyadat is, főleg, ha közben mondogatod magadnak, hogy már megint nem ír, megint nem keres.

2021. ápr. 3. 00:18
 2/11 anonim válasza:

Hát azért 4 hónap alatt előbb kellene tartanotok...

Oké, h a járvány miatt sehova se tudtatok eddig beülni, de azért a 2 személyes találkánál több belefért volna.. bár nem ismerem a körülményeket, nem akarok beleokoskodni.

Szerintem nagyon óvatosan, akár több körben és fokozatosan vezesd fel a témát és jelezd egyértelműen, h mint nő érdeklődsz iránta.

Drukkolok, csak ügyesen!:)))

2021. ápr. 3. 00:32
 3/11 anonim válasza:

Már bocs a szóhasználatért, de engem ez a fajta gyöpös hozzáállás szó szerint elkedvtelenít. Miért csak a férfinak kell örökké nyomulnia és előrébb vinnie a kapcsolatot? Ne már, tegyél már te is érte, ha tényleg akarod, hogy legyen ebből valami. Rágd a fülét akár, ha van benne hajlandóság, nem fog nyomulósnak tartani sőt, örülni is fog a fokozott közeledésednek. Egy "nem futunk össze valamikor?" is tök jól eshet egy férfinak a számára szimpatikus nőtől. Egyértelműsít dolgokat a férfi számára, illetve nyílt zöld lapnak veszi ezt, így majd később ő is hasonlóképp nyomulni fog, mert tudni fogja, hogy lehet, vevő rá a nő.

Engem már vitt le annyira az életről az egyoldalúság, hogy még egy jóféle kekszre sem volt kedvem (nem tudom mit szűr mit nem a nyelvi szűrő, azért írtam így) és nem is történt semmi.

2021. ápr. 3. 00:45
 4/11 A kérdező kommentje:

Harmadik:

Voltak alkalmak amikor célozgattam, utalgattam arra, hogy esetleg találkozhatnánk. Pl. egyik hétvégén elmentünk az egyik barátnőmmel sétálni a természetbe, említettem is neki milyen jó volt és ha szeretné együtt is elmehetnénk valamikor, egyet értett vele. Egy másik alkalom most volt pár napja, találkoztam 2 közös ismerősünkkel egyik délután, említettem neki hogy esetleg ő is csatlakozhatna munka után, kicsit beszélgettünk volna, de nem jött, azt mondta fáradt, amit el is hiszek, hisz néha 12 órákat dolgozik, emiatt nyilván nem gondoltam egyből arra, hogy ez csak kifogás.

Említette, hogy most a virus miatt nem igazán jár sehova, nem akar túl sok emberrel találkozni stb, mert tart a vírustól, amit meg is értek, csak most nem tudom, hogy tényleg csak emiatt nem haladunk vagy teljesen más a helyzet.

Szóval nem az van, hogy mindent tőle várok el, mert én is próbáltam már ezt az egészet előrébb vinni, de azt mégsem akarom, hogy úgy érezze erőltetem ezt az egészet.

2021. ápr. 3. 01:24
 5/11 A kérdező kommentje:

Első:

Én szeretném ha ebből lenne valami komolyabb is, nem csak fb-on való irogatás. Emiatt nyugtatgattam magam eddig, hogy türelmesnek kell lennem, hátha csak több időre van szüksége ahhoz, hogy ő is egyértelműen el tudja dönteni mit szeretne, de kezd már kicsit sok lenni ez nekem,legalábbis néha nagyon úgy érzem.

Nagyon szeretek vele beszélgetni, sok olyan tulajdonsága van, ami nekem fontos, hogy egy pasiban meglegyen,szóval én nagyon is örülnék neki, ha lenne ebből több is, emiatt vártam eddig is, de nem tudom meddig fog még nekem menni ez a várakozás.

2021. ápr. 3. 01:37
 6/11 anonim válasza:

Mondjuk azt nem értem, hogy ezt miért nem neki mondod el?

Ha mi, full random emberek azt mondjuk, hogy nem érdemes rá várnod, akkor nem fogsz rá várni, és ennyi?

A megoldás az, hogy neki mondod el ugyanezt amit nekünk, és majd az emberünk megmondja, hogy mi a szitu. Ha nem jön össze, akkor meg ne csüggedj, nem egymást kerestétek, csak porszem került a gépezetbe, majd megtalálod az igazit. Ha meg összejön, akkor bonthatod a pezsgőt és l'amour, happy end. Számomra ez egy win-winnek hangzik.

2021. ápr. 3. 03:12
 7/11 anonim válasza:

Kedves Kérdező, szerintem finoman, de határozottan mielőbb "vidd kenyértörésre" a dolgot.

Ha nem nyitott, és esetleg nem akar komolyabbat, az tudom, nagyon rosszul tud esni.. de még inkább most derüljön ki. Ha meg nyitott, akkor mindenképpen ennél több kell a részéről.

2021. ápr. 3. 18:51
 8/11 anonim válasza:
Szerintem már nem érdemes. Xd
2021. ápr. 4. 20:27
 9/11 A kérdező kommentje:

Kedves hetedik

Egyetértek veled, de nem tudom milyen módon tegyem ezt. Egyenesen rákérdezni így Fb-on keresztül, hogy akar e akkor egyáltalán valami komolyat tőlem, nem lenne a legjobb szerintem. Félek, hogy a válasz nem lenne és pl ha esetleg összefutnánk valahol a későbbiekben akkor emiatt elég kellemetlen lenne a helyzet. Na meg persze az még cikibb szerintem ha a csajt utasítja vissza a fiú.

Valahogy burkoltabban kellene, de egyelőre még nincs ötletem hogyan lenne a legjobb.

2021. ápr. 6. 19:25
 10/11 anonim válasza:

Na, mondom a tutit.

Valamilyen ürüggyel intézd úgy, hogy találkozzatok.

Pl ha ügyes vagy a konyhában, süss egy finom sütit v pizzát. A sütit elviheted neki, v elinvitálhatod egy kóstolásra. Akar hétvégén v amikor tudod, h nagy eséllyel ráér.

Vagy kérj tőle valamiben segítséget, pl nem indul a laptopod vagy nézze meg az olajszintet a kocsimban stb.

De ha van közös érdeklődési kör, akkor arra apellálva, dobj be egy programlehetőséget


Csak ötletelek, ezek a látszólag spontán nyitási lehetőségek hozhatják meg az áttörést. Ja, hogy nőként kezdeményezz?! Ugyan, egy vagány, bátor hölgyválasz lehet, h ösztönözné arra, h végre merjen lépni.


Drukkolok Nektek!:)


7-es voltam, próbáltam segíteni.

(36/F)

2021. ápr. 6. 19:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!