Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Eladott robogó, garancia. Az...

Eladott robogó, garancia. Az én felelősségem ez?

Figyelt kérdés
Néhány hete értékesítettem robogómat, melyet fő darabokkal felújított állapotban adtam át a vevőnek. Gyakorlatilag a teljes belső szerkezet cserére került. Ezt szóban el is mondtam a vevőnek, azzal hogy minden általam beépítésre került darabra garanciát vállalok. Nos ezekkel nincs is baj, de pár napja felhívott a vevő, hogy a kipufogó lelazult a motor pedig nem indul megfelelően, állítása szerint nem is indul. Abban egyeztünk meg, hogy vissza hozza én pedig kijavítom a hibát. Így is történt, a kipufogó egyik rögzítő csavarja lelazult, én ezt kijavítottam. A javítás után a motort kipróbáltam, semmi rendellenességet nem tapasztaltam. Úgy egyeztünk meg, hogy lábon leszállítom a robogót. Így is lett. Az átadáskor vevő észlelte, hogy még egy csavar hiányzik a kipufogóról, én ekkor megkérdeztem tudunk-e találni egyet (szabvány csavartól van szó) azt a választ kaptam, hogy otthon teszek bele egy csavart (köztes helyen találkoztunk). Majd elváltunk. Hamarosan hívott, hogy a kipufogó leszakadt. Vegyem vissza a motort, kvázi fenyegetések. Át gondoltam a dolgot, visszamentem ekkor már az eladó címére megtekinteni mi is történt. Nos a henger csatlakozási pont eltörött a vibrációtól, az alkatrész használhatatlan lett, új darab kell hozzá. Próbáltam vázolni, hogy nem érzem úgy, hogy ez az én felelősségem lenne, végül azt mondtam rendelek egy új alkatrészt saját költségre, kegyetlen untam a magaslóról beszélnek velem stílust. Az alkatrészt mai napon meg is rendeltem. Ellenben szeretném kérdezni ez utóbbi káreset valóban az én felelősségem?

2021. aug. 7. 17:17
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
49%
Ha te végezted a felujitást, akkor a te felelősséged. Hanyagul raktad össze.
2021. aug. 7. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
82%
Ez a te hulyeseged. Nem kellett volna garanciat vallalnod semmire. Kiprobalta, jo volt, megvette kesz. Itt le kellett volna zarnod. Ezek utan minden xarral hozzad fog rohangalni.
2021. aug. 7. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Mondom amit én építettem be. De ez itt egy törés. Eltörött, mert így vette használatba.
2021. aug. 7. 17:58
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Magánszemélyként vagy cégként adtad el a robogót? Mi volt a szerződésben? Írásban is vállaltál "garanciát" (jótállást vagy szavatosságot) a felújított alkatrészekért?
2021. aug. 7. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

4es. Írásban nem. Szóban.

"Eladó tájékoztatta vevőt ... állapotáról."

2021. aug. 7. 18:20
 6/11 A kérdező kommentje:
4es. Szóban garanciát érthetően arra vállaltam, hogy az van beépítve ami. Nincs csak "mondva".
2021. aug. 7. 18:22
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Ha így folytatod és véletlen összetöri, azt is veled fizetteti ki..
2021. aug. 7. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
7es lehet. De ez most nem segít.
2021. aug. 7. 18:40
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
7es vagyok. Bocs... Nem kellett volna kifizetned! Ki tudja, h szakadt le, mit csinált vele. Megnézte, megvette, ennyi. Nem a te problémád, akkor lenne a te sarad, ha szándékosan el titkolsz valamit.
2021. aug. 7. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
91%
Ha magánszemélyként adtad el, és tájékoztattad az állapotáról, akkor a vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba már az eladáskor is fennállt. Most megrendelted ezt az alkatrészt, ezt még add át neki, de egyértelműen mondd meg, hogy itt a vége, ha ennél többet szeretne, akkor menjen bíróságra. Nem fog.
2021. aug. 7. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!