Főzi a vizet az autóm. Mi lehet a baj??
Az az. A menetirány szerinti bal oldalon van, magasan a hűtőn. A feje kb. 1cm átmérőjű és hátrafelé néz.
Ha víz jön belőle, az jó. Akkor nincs levegő a hűtő tetejében. És alul van a párja. A hűtő átmosásánál érdemes mindkettőt kivenni és onnan is benyomni a vizet.
Ha hidegről indítva járatod a motort, akkor először csak a felső csőnek szabad melegedni. Addig csak az utastéri fűtőtesben kering a víz. Amikor kinyit a termosztát, akkor megindul a keringés a hűtőn át és hirtelen az alsó cső is meleg lesz. Kb. 5 perc múlva.
Ebből lehet látni, hogy a termosztát működik.
Köszönöm! Ez sokat segített ezt nem tudtam, holnap meg is nézem remélem jó csavart néztem ma reggel.
Hideg indításnál a felső cső kb.1 percig szoktam járatni, elindulásnál néztem ma reggel 2km után (5perc kb.) A felső cső már langyos volt de az also az még hideg úgy szintén a hűtő is.
Kb.5-10km után volt meleg az alsó cső, a hűtő az nehezebben melegszik azt nem tudom mikor kell be melegedni normal-ra .de a felső-alsó cső meleg állapotnál ugyanolyan melegnek kell lenni?? Mert nekem a felső az mindig melegebb mint az alsó. Nem értek úgy ehez a témához azért kérdezem.
"Mert nekem a felső az mindig melegebb mint az alsó."
Az önmagában normális. Mert a felső jön a motorból és az alsó már keresztül ment a hűtőn. De ha a motor bemelegedett és egy út után alapjáraton jár, akkor mindkettőnek olyan forrónak kell lennie, hogy ne tudd megfogni. (80-100 fok)
Egyébként most is túlmegy a hőfok mutató a "Normal" tartomány közepén? Mert egy jó hűtőrendszernél annak ott kell állnia, mozdulatlanul.
Fogy a hűtővíz a kiegyenlítőtartályból? Mennyi km után kell utántölteni?
Értem. Most hidegen néztem a felső cső félig volt meleg, a hűtő oldali vége még hideg volt (5km után). Kb 10km után meg áltam akkor már meleg volt teljesen de az alsó cső épphogy langyos. Be melegedik amúgy az alsó cső is, csak minimum 10km után érződik hogy meleg .. A túl melegedés hideg indítástól számolva hosszú úton kb 15-20km után kapcsol a ventilátor,utána kb.10perc már jelez a műszerfalon a melegedést.
Víz az nem fogy se az olaj
"kb. 10perc már jelez a műszerfalon a melegedést."
A mutató túlmegy a normálon? És kigyullad a piros hőmérő jelzés?
Akkor, ahogy a szerelő mondja, a hűtő átmosása következik. Ha nem Ford-specialista, akkor mutasd meg neki a levegőztető csavart. És annak alul is van egy párja. Erről a két helyről is be kellene fújni a vizet, hogy minden piszok kijöjjön.
Elvileg a termosztát is lehetne úgy rossz, hogy nem nyit megfelelően, de azt már cserélték és a hiba nem változott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!