Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Mi az igazság a kamionozással...

Mi az igazság a kamionozással kapcsolatban? (Lent)

Figyelt kérdés

Nem tudom mi lesz még velem a jövőben. Elvégzem-e sikeresen az egyetemet, lesz-e diplomám, lesz-e valami kicsivel jobb munkahelyem, ahol nem egy szalagmunkás leszek. Minden teljesen kétséges. Egész életemben tanultam, még középiskola végén is a legjobb három tanulóban benne voltam csak, hogy vigyem valamire. Most azonban az egyetemen már nem megy úgy ahogy eddig.

Jól mondják, hogy az élethez azért kell szerencse is, hogy jól alakuljon minden.

Az autókat, kamionokat mindig is szerettem, jogsim is van már lassan két éve (most vagyok 20). Arra gondoltam, hogy ha minden kötél szakad akkor azt választom, nem akarok már fiatalon megrohadni egy gyárba.

A családom többnyire ellenzi a kamionozást merthogy kevés a fizetés, soha nem vagyok itthon, veszélyes.

Ismerek több fiatal srácot, akik kamionsofőrök, és egyáltalán nem tűnnek csüggedt, magukba roskadt, életunt embereknek, sőt. Mindegyik jó kocsival jár, él és virul, és látszik rajtuk, hogy jól megy nekik az élet. Ismerek olyat is, aki kisebb főnök volt egy gyárba (ami számomra tökéletes munkahely volna) mégis elment kamionozni úgy is, hogy családja van. Nekem feleségem nem hinném, hogy lesz, nem lenne az, hogy itthon marad egyedül és tönkremegy a házasságunk.

Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, mi a valóság ezzel kapcsolatban?



2018. júl. 6. 12:21
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Szedd össze magad és végezd el az egyetemet, ne picsogj itt!


Én is voltam ilyen elkeseredett. A három és fél éves egyetemi képzést hét és fél alatt végeztem, míg az utolsó majd 3 évben csak egy tárgyam és a záróvizsga maradt. Különtanár (több féléven át) és családi (szóbeli) bíztatás segített át a vizsgákon, no meg rendeteg tanulás, magolás és a remény/dac, hogy ha már a cél előtt állok, akkor is átlépem, ha beledöglök is.


Tehát nem a kamionozás a fontos ebben a kérdésben, hanem, hogy tedd rendbe a gondolataidat, amihez pedig idő kell, én csak tudom.

2018. júl. 6. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Mire vagy kíváncsi?


Nemzetköziben 4-500.000 nettó, plusz ha ügyes valaki még ez az becsúszhat pár 10.000ért.

De ilyenkor minden második hétvége kocsiban telik valahol egy parkolóban.

Persze, hogy úgy néz ki jól élnek, mert a pénz nem kevés, elkölteni nem tudja, mert nincs mikor és nincs mire. Max ha nagyon rááll az útszélikre... Ruhára pl. töredékét kell költeni, mint egy irodistának, ahogy a rezsije is nulla.


De persze árnyoldala is van. Az itteni kamionosok le fogják írni, hogy mekkora hero-k. De tényleg hosszú távon kellemetlen egy 2,5x1,5 m fülkében élni, különösen nyáron, amikor fél napot a 60 fokos aszfalton kell dekkolni stb stb.

A munka maga egyébként nem megterhelő, hála az AETR-nek. Normál autókon (ponyvás, konténeres stb stb) tiszta, nem kell rakodni, vacakolni stb stb. Viszont oda vagy láncolva a kamionhoz 2-3 hétre folyamatosan. Addig se haverok, se magánélet, se semmi, mert nem tudsz letérni az útvonalról. Amikor hazaért akkor pedig lehet a házban/lakásban az elmúlt három hét munkáját bepótolni (mosás takarítás fűnyírás stb stb).

Én azt mondom tanulj, akárhogy is izzadd ki a diplomát.

Csábító, hogy kétszer annyit lehet keresni, mint egy pályakezdő mérnök. De ő egy életen át ennyit fog keresni. Ha jó vagy a szakmádban 5-8 év múlva már fordul a kocka, és csak nyílik az olló évről évre.

2018. júl. 6. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Kettesnek igaza van, de ha itt maradsz befolyásol a politika, kinn meg a 60 fokos aszfalton meg nem. Inkább hallgatom a fönök kattanásait, mint a fenyegetéseket. Én most kezdem a C-t ha a szemem is úgy akarja. (Eü 2. csoporton múlik)
2018. júl. 6. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Megpróbáltam de az eddigi két év alatt már van négy pótvizsgám (a legnehezebb tantárgyakból buktam) ezekre pedig akárhogy tanultam másodjára sem tudtam átmenni. Úgy éreztem, hogy egy 2-es legalább(!) meg kellene legyen mégis megbuktam.

Ráadásul a jövő év még nehezebb lesz, államvizsga stb. nem hiszem, hogy időbe be tudom fejezni.

Nem is mérnöknek tanulok, hogy tudjam, hogy abból el fogok tudni éldegélni, sima nyelv szakos vagyok. Ha meg is lenne a diploma, akkor sem tudnám mihez kezdjek vele hirtelen.

Szóval tényleg nem tudom mi lesz velem, alig alszok mostanában.

Ezért volna jó ha tudnám, eldönteném, hogy lesz másik kiút még ha ez a kamionozás is volna. Egyedül az bosszant benne tényleg, amit írtatok, hogy semmi életem sincs, heteket kell a fülkébe töltenem, egész nap vezetni, ami elég fárasztó.

2018. júl. 6. 13:32
 5/11 anonim ***** válasza:
Akartam írni, hogy valami rendes egyetemet válassz, mert másképp megbánod, hogy nem kamionozni mentél. Viszont így hogy kiderült, hogy nyelv szakos vagy, hááát... Jobb is, ha kezdesz tanulni a C kategóriára :D De nem árt azért, ha képzed magad, mert a kamionozásban jól keresni nemzetköziben lehet, a nemzetközizést pedig nem szabad egy életen keresztül csinálni, csak néhány évig, amíg összeszeded magad. Persze, nagyon sokan 40 éven keresztül ezt csinálták/csinálják, de nekik vagy nincs családjuk, vagy ha van, akkor a gyerekekkel szar a kapcsolat, a feleség/barátnő az esetek 80%-ban csalja a párját - tisztelet a kivételnek. Én azt mondom, csináld vagy 5-10 évig, utána meglátod mi lesz.
2018. júl. 6. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Én nagyon hasonló helyzetben voltam, egy betegség miatt félbehagytam a főiskolát, majd mikor újrakezdtem, már nem voltam elég motivált, "élni" akartam.


Most itt vagyok 43 évesen, lassan 18 éve az utakon, kiszállnék, de nem tudok. Három hétre nettó 600 körül kapok, hol keresnék ennyit?


De már tele a tököm néha az egésszel. Kevés a parkoló, percre ki vagy számolva. Elismerem, hogy van némi romantikája, de itt is vannak szürke hétköznapok. Szeretsz korán kelni? Mert kamionosoként fogsz, 2,3,4 órakor rendszeresen.


Nyáron megsülsz, télen ha pisilned kell ki kell szállnod adott esetben -25 fokban a fülkéből. Itt egy 12 órás munkanap rövidnek számít.


Előnye, hogy hiányszakma, hamar el lehet helyezkedni és egyre jobb a pénz.


Én azt mondom tanulj, szerezz diplomát, szakmát, kamionozni még akkor is tudsz, de ha belefáradsz, lesz hová lépned. Itt 10 - 15 év nem annyi mint egy irodában, sokkal nehezebb élet.

2018. júl. 7. 06:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Kérdező, nyelvszakon megbukni, kibukni? Az hogyan?

Segg kérdése csak.


HakapesziM:

Ha nem titok, hova ment el a havi 500.000+ Fizetés 20 év alatt, hogy nem bírsz kiszállni?

2018. júl. 8. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

Két lakásra, számtalan külföldi nyaralásra, két új autóra, a második fél éves és 7.5 millió volt.


Nem tudok kiszállni, mert még sok tervem van, négy éves a kislányom, szeretném ha jó suliba menne, ha lesz elég motivált, és lehetőség adódna, akkor külföldre. Jövőre vagy 2020 - van szeretnék az USA - ba utazni. Van a feleségemmel együtt négy idős, beteg szülőnk, akiket támogatni, kezelni kell.


Megélhetnénk az asszony pénzéből is, ő is jól keres, de most menjek el biztonsági őrnek? A tanult szakmámban sosem dolgoztam, máshoz nem értek, jó vagyok idegen nyelvekből, de amúgy nem sok mindenhez értek.


Addig kell hajtani, amit relatíve fiatal az ember és bírja.

2018. júl. 8. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Én pont fordított helyzetben vagyok. 18 éves koromtól dolgozom, éltem és dolgoztam az Egyesült Királyságban egy évet. Most 22 éves vagyok, fél éve kamionsofőr, mellette van egy vállalkozásom. Régi tervem volt, hogy sofőr legyek, bár faterom mindig is ellenezte (ő is sofőr), de én nagyon jól érzem magam a szakmában. Csak rajtad múlik, hogy hogy éled meg az egészet. Sokat utazok, nagyon sok szép helyen járok.

Viszont legfeljebb még 4-5 évig szeretném csinálni, utána szeretnék a Szent István egyetemen tanulni, de először egy biztos pénzügyi hátteret csinálok magamnak.

2018. júl. 8. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

A fizetések:


Belföldön 250-350 ezer

Magyar cégnél a nemzetközi sofőrök 450-650 ezer

Külföldön 2000-3000 euró, országtól függ.


Előző voltam.

2018. júl. 8. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!