Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Netcartól át lehet jelentkezni?

Netcartól át lehet jelentkezni?

Figyelt kérdés
Nyáron jelentkeztem a Netcarhoz B kategóriás jogosítvány megszerzése céljából. A KRESZ vizsgám meglett még a nyáron és utána el is kezdtem a vezetést is. Az első pár óra után közölte velem az oktató, hogy genetikailag vagyok hülye a vezetéshez (minkét szülőmnek megvan a jogosítványa, apu ráadásul buszvezető.) Annyira hülyének nem tartom magam, de az oktató ettől kezdve nem vett komolyan és nem igazán magyarázott, mert szerinte minden olyan magától értetődő. Hát, számomra nem volt az. Nem ment jól, de azért elküldött vizsgázni, azzal az ürüggyel, hogy ez gazdaságosabb. Elmegyek megpróbálni, de ha nem sikerül, szeretnék átjelentkezni egy másik iskolába. Az elősegélyem még nincs meg - elvben hívnia kellett volna sz ügyintézőnek, hogy mikor lesz az oktatás, de azóta is várom azt a telefont- és nem tudom, hogy ez hogy megy. Kell az átjelentkezésért fizetni vagy ingyen megy? A másik kérdés, hogy az elsősegélyt még a Netcarnál érdemes megcsinálnom vagy inkább az új iskolában folytassam?

2015. nov. 22. 21:47
 1/1 anonim válasza:

Az atjelentkezes nem kerul penzbe szerintem.mivel ott is ugyan ugy fizetsz az orakert.

Az elsosegely vizsga szerintem mindegy hogy hol csinalod mivel ugye abbol a voroskeresztnel vizsgazol.

Sok sikert a vizsgan.:)

2015. nov. 23. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!