Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Egy buszvezetőnek ellenőriznie...

Egy buszvezetőnek ellenőriznie kell a végállomáson, hogy minden utas leszállt?

Figyelt kérdés

Felültem egy olyan járatra, ami körforgalmú, én legalábbis annak hittem (most már tényleg nem tudom), tehát hogy a végállomáson ha meg is áll néhány percre akkor is megy tovább vagy azonnal megy tovább. Tovább is ment, nem állt meg várakozni, és ami buszokban van elektronikus megjelenítő, ki is írta a következő megállókat és az új végállomást. Ez egy garázsjárat volt, de az a végállomása ahova normális esetben közlekedik ugyanúgy egy garázs nevét viseli, kicsit homályosan láttam, teljes nyugalommal hittem, hogy oda tartunk. Azt tudom milyen környéken jár a busz, de a pontos útvonalat nem ismerem, így nem tűnt fel először, hogy ez garázsba tart, és nem oda ahova én hittem.

Benyomtam az egyik megállónál a leszállásjelzőt, de nem állt meg (ekkor már láttam a kijelzőn hogy nem az az irány), előre mentem szólni. Szemrehányóan azt kérdezte tőlem, hogy hogy jutottam fel a buszra (ez egy rövid, új típusú kék színű busz, elsőajtós felszállású), mondtam neki hogy nem szálltam le mert azt hittem körforgalmú. Erre azt mondta, így jártam be lett mondva hogy végállomás (ezt bemondta az előre felvett hang amely a megállókat is bemondja, de azt is mondta utána hogy üdvözöljük és az új megállokat is bemondta, emellett úgy tudom van olyan hangfelvételük ami bemondja ha a busz nem szállít utasokat).

Ültem már olyan buszon, ami körforgalmú, garázsmenet volt, nem szálltam le a megállóban (mert azt hittem megy tovább), a sofőr kijött a fülkéből és mondta hogy végállomás, természetesen ekkor leszálltam. Emellett ha egyszer kiírja a megállókat, akkor gondolom ott meg is kéne állnia, még ha garázsmenet is, attól az még egy létező útvonal.



2019. aug. 27. 20:27
1 2
 1/12 anonim válasza:
46%
Tulajdonképpen most mi is a kérdés?
2019. aug. 27. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Kell-e ellenőriznie, hogy leszállt-e minden utas a végállomáson?

Azért azt csak ellenőrzik, hogy üresen megy be a garázsba, nem?

2019. aug. 27. 21:56
 3/12 anonim válasza:
62%

Elvileg végig kellene sétálnia és megnézni, hogy minden oké-e, igen.

De az utasnak is meg kell győződnie róla hogy a busz biztosan tovább megy és pontosan hová, mielőtt fent marad rajta.

2019. aug. 27. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
82%
Mondjuk azért olyan k. nagy ellenőrzés nem szükséges egy buszon amin ha hátra nézel akkor látod, van-e valaki rajta vagy sem :D
2019. aug. 27. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
72%
Szerintem érdemes azért végigmenni a buszon, vannak igazán rafkós személyek...
2019. aug. 27. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Rövid busz volt, háttal ültem, átlagos testmagasságú vagyok, de nem észrevehetetlen. A busz szinte azonnal elindult és egy percen belül ki is lettek írva a kijelzőn az új megállók (ha garázsmenet, és ki vannak írva megállók a kijelzőn, gondolom nem a semmiért van úgy, tehát tervezett megállónak számít, legalábbis én így tudom).

Ha azt látom, hogy megyünk és nem ír ki semmit, akkor egyből előre tudok menni szólni, ebben az esetben egyből kiderül, hogy tévedtem (gondolom nem én vagyok az első aki tévedésből fennmarad, ez emberi dolog, nem?) Ha valaki fennmarad és jelzi csak nem hurcolják a garázsig és csak ott engedik leszállni (későn vettem csak észre, hogy nem jófele megyünk, de ahogy reagált, én azt vettem ki a szavaiból, hogy lehet akkor se engedett le volna ha az elején szólok)?

2019. aug. 27. 22:40
 7/12 anonim ***** válasza:
56%

Többféle végállomás létezik, legalábbis Pesten. Én a 176E, 276E járatokkal közlekedem naponta. A 176E is tk. egy kört ír le, de van hagyományos értelemben vett végállomása. Ott leteszi az utasokat, üresen átáll a felszállóhelyre. Itt le szoktak szállítani mindenkit.

A 276E esetében más a helyzet, ennek a végállomása olyan, mint a tévében a virtuális reklám.

Bemondja, hogy végállomás, de csak ettől a bemondástól az. Egyébként csak egy magálló. Nem is várakozik itt sokat. Rendszerint nem többet, mint egy sima utascsere.

Itt a körforgalom egy sok megállóból álló nyolcas. Ennek fejében van ez a megálló.

Illetlen lenne ott utasokat ott letenni, a jeggyel utazókat új jegy érvényesítésére szorítani, mert nem végpont, tovább lehet utazni (a 176 meg fordul).

Szerintem te is hasonló helyen járhattál.

Ha annak a vezetőnek ez az utolsó fordulója, akkor van, amikor szól, hogy nem megy végig a vonalon, de csak ennyi. Utasokkal megy tovább hivatalosan a garázs előtti megállóig.

2019. aug. 28. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
69%
Az ilyen minimum furcsa módon visszakérdező (ld. "Maga hogy jutott fel erre a buszra?") sofőrnek nyilván kellene ismernie a saját szolgáltatójának a forgalmi utasítását és az adott vonal, de legalább az adott forgalmi szám menetrendjét. Ha ezekből az derül ki, hogy a végállomásról utasszállítás nélkül megy garàzsba, akkor természetesen kutya kötelessége meggyőződni arról, hogy mindenki leszállt-e és nem mondjuk a garázskapuban ásítozva rugdosni le Marika nénit vagy az enyhén autista szomszéd Pistikét. Ha pedig menetrend szerint utast kell szállítania (akár a normáltól részben eltèrő útvonalon), akkor nem értem a sofőr meglepődését azon, hogy utasa akadt...
2019. aug. 28. 03:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
49%

Most már mindegy, így jártál. Vannak nagy flegma, tapló buszsofőrök.

Amúgy egy időben én olyan helyen dolgoztam, ami szintén a körforgalmú busz végállomása utáni első megállónál volt. A végállomáson ha várakozott is, soha nem szálltam le, se senki más, hogy aztán pár perc múlva ugyan arra a buszra visszaszálljunk. Soha nem volt ebből probléma a 8 év alatt, amíg arra jártam.

Garázsmenetes busznál viszont gyakran olyan is van, hogy nem visz el se a végállomásig, se a buszgarázsig, még akkor se ha a vonal amúgy is arra menne. Egy bizonyos megállónál kiszól a sofőr a fülkéből, hogy mindenki szálljon le, mert garázsba megy. Általában olyankor mindenki, én is le szoktam szállni.

Olyannal még nem találkoztam, hogy a sofőr nem szólt, csak gondolt egyet és elvitte az utasokat leszállási lehetőség nélkül a garázsba. Sőt, ha mégis valahogy fennragadtál és szólsz, a normálisabbja kitesz a következő megállónál.

2019. aug. 28. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
0%

"kicsit homályosan láttam ".

Na itt a baj beszívtál valamit és most reklamálsz.

Tudd hogy hová akarsz menni és ne aludj el beszipózva.

2019. aug. 28. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!