Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Kerékpárral kikerülhetem a...

Kerékpárral kikerülhetem a buszmegállóban álló buszt?

Figyelt kérdés

A héten történt, hogy biciklivel haladtam városban, mikor beállt elém egy busz a megállóba. Nem volt buszöböl, csak az út szélén állt meg. Fel-le szálltak az utasok, gondoltam kikerülöm, "megelőzöm".

Már lassan 10 éve volt a KRESZ vizsgám, de úgy emlékszem, hogy ezt nem tiltja semmi. Persze nincs kizárva, hogy tévedek.

Szóval a busznak még nyitva volt az ajtaja, indexet nem rakott ki. Balra kihúzódtam, hogy eltekerjek mellette. Csuklós busz volt, még mellette haladtam, de már majdnem a vezetőfülke vonalában voltam, erre a busz hatalmas gázadásra elindult, átszorított a szemebjövő sávba.

Én elég jó tempóban jöttem és a régi Ikarusz szerencsére elég lassan gyorsul, úgyhogy a szembe sávos manőver után biztonsággal meg tudtam előzni és vissza tudtam sorolni a busz elé az út jobb széléhez. Erre a buszsofőr hatalmas dudálással fejezte ki nemtetszését. Nem tudom mit várt, hogy a szembejövő sávban mellette megállok és megvárom, amíg elmegy?

Én voltam a szabálytalan, vagy a buszosnak kellett volna másképp viselkednie?


2009. aug. 20. 12:26
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
A buszos felejtette el hogy tükörbe is kell nézni. Elég érdekes ha neki nem használ évente a kresz vizsga, irányjelzőt sem ismeri. Mondjuk azt tudni kell hogy lakott területen belül a busznak meg kell adni az elsőbbséget ha már kirakta az irányjelzőt, ha még biztonságosan meg lehet állni. De ez nem azt jelenti hogy kiteszi az irányjelzőt, megy és letakarítja az utat.
2009. aug. 20. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Köszi a választ!

Ha előttem rakja ki az irányjelzőt, akkor autóval is legtöbbször elengedem.

Most is kirakta, de már akkor mikor mellette voltam és szinte azonnal indult is.

Most, hogy mondod, tényleg az lehetett, hogy nem vett észre, nem nézett bele a tükörbe.

Bár azt még mindig nem értem, hogy minek kellett ledudálnia, mikor visszasoroltam elé. Elég távol voltam már tőle és elég nagy tempóval haladtam, tehát neki még a gátról sem kellett elvennie a lábát.

Ha jól tudom, nem szegtem meg semmilyen szabályt. Lehet, hogy csak rossz napja volt a sofőrnek, vagy előtte már felingerelte magát valamivel. Ez magyarázná azt is, hogy figyelmetlenül használta a tükröt.

2009. aug. 20. 12:47
 3/5 anonim ***** válasza:

.... vagy nem látott Téged, a tükör holtterében lehettél. Aztán meg csak azt láthatta, hogy majdnem rávasal az aszfaltra. Gondolom rá is jött a szívbaj, meg azt hihette, hogy már akkor kerülted, amikor ő indexelt(?) A buszos helyében én is betojtam volna, de az anyázással nem értek egyet. Én is sokat bringázok. Hát, ez igazi extrém sport bakker! Soha nem tudhatod, hogy hazajutsz-e élve :-). És az milyen, amikor haladok 35-40-es tempóban. Majd egy kereszteződéshez közeledve elkezd előzni az okos autós, de már mellettem elkezd fékezni, mert jobbra akar fordulni!!! Ill. nem csak akar, hanem fordul is! És szépen rámfordul. Ez már nagyon sokszor előfordult velem, és csak a lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy most itt ülök, és írok. Hiába szabálytalan, ahol lehet, én járdán megyek. Majd ha megtanulnak az autósok emberként viselkedni, én is betartom a szabályokat.

Jó bringázást! Óvatosan!

2009. aug. 20. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Kielőzheted nem biztos hogy érdemes. Lehet azért indult mert a holtterében voltál. Ez csuklós busznál könnyen előfordul főleg ha a régebbi ikaruson ún. "kistükör" van a baloldalon ami azért elég nagy szívás.
2009. aug. 20. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszi nektek is a válaszokat! Valószínűleg tényleg az volt, hogy valamilyen okból nem látott, vagy nem vett észre a tükörben.


"Én is sokat bringázok. Hát, ez igazi extrém sport bakker! Soha nem tudhatod, hogy hazajutsz-e élve :-)."

Hát, ez igaz! :)

Ez után az eset után gondoltam, hogy legalább egy sisak nem ártana. Azt hallottam, vagy olvastam valahol, hogy ha jól emlékszem Angliában sisak nélkül épp eszű ember nem ül bringára. Azt hiszem fogok is venni egyet. Soha nem lehet elég óvatos az ember.

2009. aug. 21. 11:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!