Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Ha ebből baleset lett volna,...

Ha ebből baleset lett volna, ki lenne a hibás?

Figyelt kérdés

T-alakú kereszteződésben a T ,,teteje" a főút, ezen jött bal felől egy autó. T ,,szárán" az alárendelt úton vártam, hogy jobbra kanyarodhassak.


Nem volt forgalom, egyedül csak a balról jövő autó, ami jobbra indexelt, tehát arra az útra akart bekanyarodni, ahol én voltam. Nem ment gyorsan,indexelt, nem is jött más autó, így kikanyarodtam és kanyarodás közben már jobbra néztem, hiszen arra akartam menni.


Ekkor nagy fékezést hallottam és dudaszót balról. Odanéztem, és láttam, hogy nem is akart bekanyarodni. Végül is nem lett belőle semmi, de akár össze is ütközhettünk volna.


Nagyon megijedtem, sokszor átgondoltam az egészet, és arra jutottam, mindketten hibásak voltunk, nekem jobban kellett volna figyelnem, hogy tényleg kanyarodni akar-e (bár az indexből és sebességéből erre következtettem), neki meg nem kéne fenthagyni az indexet. Mégis,ha baleset lett volna, jól gondolom,hogy engem hoztak volna ki vétkesnek, és azt mondták volna, nem adtam meg az elsőbbséget, mert ő ment főúton? Azt meg nem bizonyítja semmi, hogy közben indexelt..

(elnézést a kisregényért, de amint írtam,nagyon megijedtem, és nem is kéne ezen ennyit agyalnom, de nem régóta van jogsim,ami nem volt olcsó, nem beszélve arról, hogy egy összetört autó se az. előre is köszönöm a válaszokat)


2010. jan. 19. 14:54
 1/9 anonim ***** válasza:
95%
Vagy bekapcsolva maradt az indexe és nem vette észre, vagy tényleg először úgy gondolta, hogy bekanyarodik, de rájött, hogy még sem ott kell befordulnia. Ha tényleg lett volna baleset, tuti téged hoznak ki bűnösnek, annak ellenére, hogy te jól döntöttél, amikor elindultál.
2010. jan. 19. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
93%

Mivel a jobbra bekanyarodni nem akaró autó védett úton ment, így száz százalékban TE lettél volna a hibás.

Azt SOHA nem tudod ilyen helyzetben bizonyítani, ha a védett úton közlekedő megtévesztően használta az indexet. Mert ha ő letagadja, akkor egy tagadás, egy állítás...

2010. jan. 19. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 Nemo kapitány (V.A.) ***** válasza:
90%

Megértelek és valószínűleg a bíró is neked adna részben igazat.

Azért csak részben, mert a balról jövő az esetleges padkára húzódási szándékát is jelezhette irányjelzéssel, vagy legalábbis mondhatja.

Hogy égett-e az izzó, amikor összetört (ha ütközés lett volna) talán ki lehet mutatni.

Az a nagyobb baj, hogy az ő szabálysértése (bár megtévesztő de) nem jogosít fel téged is szabálysértésre, vagyis meg kell adni a hülyéknek is az elsőbbséget. Sajnos sok olyan eset van, ami nem egyértelmű.

2010. jan. 19. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

az eset teljesen egyértelmű.

te vagy a hibás, ill. te lettél volna a hibás - semmiféle mentőkörülmény nincs!

a védett útvonalon haladónak feltétlen elsőbbsége van.

2010. jan. 19. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Ha össze törik az irányjelző izzó,szakértő kitudja mutatni,hogy égett-e az ütközés pillanatában.De ez necces.Téged hoztak volna ki vétkesnek.100%-an nem lehet kivédeni az ilyen helyzeteket,de én mindig a legrosszabbat feltételezem minden közlekedőről.Nem szép dolog a bizalmatlanság,de életeket menthet.
2010. jan. 19. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
értem és köszönöm a válaszokat! Sokan,akik már régóta vezetnek azt mondják, hogy lehet azt látni a másikon, hogy akar-e kanyarodni, vagy nem. Sajnos én ezt nem látom, bár még nem vezetek olyan régóta, (valamivel több, mint egy éve). Hát ez az eset megtanított rá, hogy még jobban figyelni kell.
2010. jan. 20. 12:36
 7/9 anonim válasza:
Szerintem min2en! És akkor jön a szakértői vizsgálat ami be tudja bizonyittani hogy indexelt e avagy sem! Mert már ilyen technika is van! És természetessen a sebességet is meg tudják kb,állapittani! Természetessen ha ő indexelt hogy kanyarodik,akkor már tök mind1 hogy védetten ment! Te elvileg kihajt6tsz! és akkor a szakértő azt is megállapitaná ebből,hogy téged végülis megtévesztett! Énn is kihajtottam volna a helyedben! És ha igy van(NAGYON ÖRÜLÖK,HOGY SEMMI KOMOLY BAJ NEM TÖRTÉNT) a lelki traumán meg tedd túl magad! Szerintem 80-20 arányban te nyertél volna!Reméllem tudtam segitteni (egy vezetéstechnikai oktató)
2010. jan. 27. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Nekem az a véleményem, hogy semmiféle szakértői vizsgálat nem lett volna, egyszerűen azt mondták volna a rendőrök, hogy itt vagyok én, aki kihajtott egy autó elé, pedig még tábla is jelezte, hogy elsőbbség adás kötelező. Ezt én figyelmen kívül hagytam és kihajtottam elé.

Nem bajlódtak volna bármiféle vizsgálattal, már ha tényleg van ilyen és talán azt is hitték volna, hogy hazudok és csak menteni próbálom magam.

Azóta sokkal jobban figyelek, a múltkor is hasonló helyzetben inkább megvártam, hogy bekanyarodjon az autó, szerencsére mögöttem nem jött autó, így nem tartottam fel senkit.

2010. jan. 27. 17:36
 9/9 anonim válasza:
Az index használata kötelező és elhanyagolhatatlan, viszont az csak szándékot jelez. Magának mindenképpen meg kellett volna arról győződnie, hogy az a jármű el fog fordulni. Ha ebből ez esetből baleset lett volna, Maga lett volna a hibás
2010. febr. 2. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!