Kezdőoldal » Közlekedés » Tömegközlekedés » Összeomlik a metró? (Kérdésed...

Összeomlik a metró? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )

Figyelt kérdés

Eddig szinte ez volt az egyetlen biztos pont az életemben. Csodálkoztam is, hogy milyen megbízhatóan működik ebben a teljes káoszban is. Bár régi, csúnya és zsúfolt, de azért jár. Most hogy a legöregebb kocsikat kivonták a forgalomból, egyrészt kicsit ritkábban fog járni, másrészt nem maradt tartalék, ha csak egy kocsi is meghibásodik, összeomlik a forgalom. Nem gondoskodtak se az új beszerzésről, se régiek felújításról. Nem bírom felfogni, hogy ez megtörténhetett.


[link]


2011. máj. 22. 21:18
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
100%

„Egyrészt Bp - ellentétben mondjuk sok amerikai várossal - nem épített város, a történelmi fejlődés vezetett oda, ahol most tartunk.”


Épített város az is, csak nem egy terv szerint épített város. Illetve részben mégis az, mivel az 1800-as évek közepe után megvolt a koncepció, innen a sugaras-körutas szerkezet. A probléma abból adódik hogy ilyen forgalomnövekedéssel nem számoltak. Tulajdonképpen erről nem tehetnek, akkoriban nagyon is túltervezettnek tűnhetett az utak szélessége, sehol nem volt a forgalom a mostanihoz képest, még gépkocsi sem létezett.

2011. máj. 23. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
100%

"Egyébként a közlekedésszervezők - jobb esetben - az ilyen döntések meghozatala előtt kiszámolják a várható hatásokat, csinálnak rá szimulációkat, és a legfontosabb eshetőségeket végignézik. Tehát amikor kimondják a döntést, akkor már tudják milyen hatásokkal kell számolni.


Mivel a kivonásokat most kezdik el nyár elején, a nyári forgalmat talán nem fogja olyan durván érinteni. Gondolom szeptemberre igyekeznek minél több kocsit rendbehozni, és visszatenni a forgalomba, hogy akkor már ne legyen gáz. "


Itt semmiylen szimuláció nem volt. A politikai elit kitalálta, lejött az ukász fél napon belül ki volt vonva ez a 43 kocsi.


TI nagyon félreértettetek valamit: Ezek a kocsik nem nyaralni mentek most, hanem lángvágó alá. 150 psz-ig minden kocsi ki lett vonva.

Így nem oszt nem szoroz, semmi rendbehozatal, mert ezeket már a jóisten se fogja rendbehozni, amíg nem vesznek helyettük újat, ez a 8,5 szerelvény hiányozni fog.

A nyári menetrendig pedig vanm még 4 hét, azaz 20 munkanap!!



Amúgy mellékletkét, reggel 8-kor már félre kellett állítani az első szerelvényt, mert elektromos hibát észleltek nála. Azóta is áll, és igen rögtön nem 2:40 mp a követési időköz, mert nem volt mivel pótolni.

2011. máj. 23. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
100%

"Ne mondja nekem senki, hogy ezek a szerelvények 30 évig mentek, és most hirtelen naponta kigyulladnak."


Ennyit bírtak, mi ezel olyan hihetetlen? Egyébként három kocsi gyulladt csak ki, a többit csak elővigyázatosságból dobják ki.

2011. máj. 23. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 anonim ***** válasza:
100%
Olyat állítani hogy a metróval kapcsolatos hibák mesterségesen generáltak lennének azért elég nagy meggondolatlanság - itt emberi életek vannak veszélyben, nem játék, s bár tudjuk hogy akik a háttérben állnak elég sok mindenre képesek a pénzért, ezt azért nem hinném hogy meghúznák. Más: Az Alstom metrókocsik Európa számos városában megfelelőnek bizonyultak, tessék utána nézni. Persze úgy tűnik hogy a 40 átkos év alatt olyan jóban lettünk a ruszkikkal hogy nekünk már csak az ő kocsiaik jók... Teljesen mindegy egyébként milyen kocsikat kapna a BKV szerintem, az a lényeg hogy kapjon, mert a mostani parkot marha gyorsan le kéne cserélni (vagy a metróvonalakat nosztalgiavasutakká alakítani...). Azt sem tartom kizártnak hogy használt metrókocsikat fognak beszerezni, attól függ mire marad pénz. Egyébként Budapesten tényleg elég jó közlekedési hálozatot lehetne kialakítani, az adottságai megvannak hozzá, csakhát ugye a hozzáállás nem az igazi.
2011. máj. 23. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, sok érdekes szempont merült fel...
2011. máj. 23. 16:56
 26/32 anonim ***** válasza:
75%

"


Ennyit bírtak, mi ezel olyan hihetetlen? Egyébként három kocsi gyulladt csak ki, a többit csak elővigyázatosságból dobják ki.


"


Az olyan hihetetlen, hogy 30 évig semmi, most meg pár héten belül több is.


Lehet hogy a hibák mesterséges generálását rosszul fogalmaztam meg. A helyes talán így lett volna:

"Azokat a kocsikat amiket már jó ideje tudták hogy nem szabadna kiengedni, akár már hónapok óta úgy közlekedteték, hogy mindenki aki benne van, tudta hogy előbb utóbb ez lesz. Már csak a botrány kirobbanását kellett megvárni."


Elég nehezen hiszem el, hogy aki ezekben benne van, az nem tudott volna ezekről. Ez az "anyagfáradás" meg hogy már nem bírják tovább a strapát, nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, hanem hosszú évek során. Vagyis ezen hibákat a felelősök már évek óta tudták, mégsem kongatták meg korábban a vészharangot, csak most. Vajon miért?

2011. máj. 23. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
100%
Ha jól hallottam Csehországból fognak venni 15 éves kocsikat. Azt nem tudom hogy milyet, mennyit és mennyiért...
2011. máj. 24. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
100%
A tervezett cseh metrókocsikról:81-717-es széria lesz.Ugyanilyen kocsik (is) közlekednek most a 3-ason,ill. a 2-esen is van néhány ilyen szerelvény.
2011. máj. 24. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
53%
Igazából én se hiszem mert eddig azzal éltem hogy a metó 20mp-enként jön! Nem értem mért nem vesznek újat! A metróügyekbe a BKV most nagyon hülye! És valamikor láttam egy olyan választ hogy "én azon csondálkozom hogy az alagút még nem omlott be" hát ezen én is...
2011. máj. 25. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
ez egy metrórendszer! az ország legnépesebb városát szállítja! így isóriási atömeg!hát még ezekután!!
2011. máj. 25. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!