Kezdőoldal » Közlekedés » Tömegközlekedés » SOS segítség! Beidézett a...

SOS segítség! Beidézett a BKV, pedig 30 napon belül befizettem a 16ezret. Ilyenkor mi a teendő?

Figyelt kérdés
A történet röviden: hónapokkal ezelőtt egy hivatalos (!) BKV jegy- és bérletárusító helyen vásároltam egy havi diákbérletet. A bérletet kitöltetlen dátummal kaptam meg! Mivel ezelőtt soha nem láttam BVK bérletet (vidéki voltam akkor), ezért egyáltalán nem foglalkoztam vele, azt hittem, hogy az én kötelességem kitölteni, akárcsak a távolsági bérleten a viszonylatot. Mivel a bérletet akkor mégsem kellett felhasználnom, ezért úgy gondoltam, hogy elteszem szeptemberre (felvettek egy pesti iskolába, ezért tudtam, hogy később is szükségem lesz a bérletre). Így is történt minden, augusztus közepén felköltöztem, és elő is került a hónapokkal ezelőtt vásárolt, eredetileg dátum nélkül kiadott bérlet. Kitöltöttem: dátum, diákigazolvány-szám, minden megvolt. A legtöbbször metrón utaztam, ahol ugye (szinte) mindenhol áll 2-3 ellenőr, akik nézik a bérlet érvényességét. A másfél hét alatt, amíg használtam ezt a bérletet, egyetlen egyszer állított meg az ellenőr, hogy valami nem stimmel. Odavitte a megállóban található jegypénztárhoz, ahol azt mondta a pénztáros hölgy, hogy a bérletem ÉRVÉNYES! Ennek ellenére szeptember elején megbüntettek. Annyiban tartottam jogosnak a kötekedést, hogy a tollam nem fogott, és többször is át kellett írnom a dátumot, hogy valóban olvashatóak legyen a számok (a toll hibáját több "firkanyom" is bizonyítja a bérlet hátulján). De mindennek ellenére bizonyítottan érvényes volt! Szeptember végén befizettem a büntetést, ennek ellenére ma jött a levél, hogy beidéztek. Mire számítsak? A bérlet érvényes volt, de így is befizettem a büntetést. Mit akarnak még tőlem?
2012. okt. 31. 13:22
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
Én nem foglalkoznék vele. A BKV-nak nincs joga idézéseket küldözgetni. Az nem egy hatóság, hanem egy szolgáltató cég. Ennek ellenére én írásban ( akár e-mailben vagy faxon ) vázolnám a helyzetet, hogy neki is világos legyen odabenn ).
2012. okt. 31. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
Még annyit hozzátennék, hogy bár nem ismerem a bérletek érvényességére vonatkozó időket de kicsit furcsállom, hogy a vásárlástól számítva csak néhány hónap múlva használtad azt fel.
2012. okt. 31. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%

1. 30 napos bérletnél már bármilyen dátumot rá lehet írni, így lehet jóval később is használni, mint a vásárlás.

2. Ha nem fog a tollad, és belerondítasz, akkor kezelési költség fejében kicserélik egy másikra.

3. Ha beidéztek, akkor vidd be magaddal a feladóvevényt (Remélem az megvan még, sosem szabad azt eldobni!), meg az idézést, meg ha a büntetés mellé kaptál papírt, azt is!

2012. okt. 31. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
Úgy volt, hogy dolgoztam volna egy pár hetet Pesten, ezért kellett vegyek, de az utolsó pillanatban visszamondták. Mivel tudtam, hogy később kelleni fog, ezért tettem el.
2012. okt. 31. 14:39
 5/21 anonim ***** válasza:
Menj be, megtudod mi van, add elő mi volt ha kérdezik, NE ÍRJ ALÁ SEMMIT, aztán kiderül. Azt se engedd hogy jegyzőkönyvezzék amit mondasz, nem is értem mi ez a beidézéses dolog.
2012. okt. 31. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:
Persze, minden papírom megvan, már össze is készítettem őket. Én sem értem, mert 1. a bérlet érvényes volt, 2. még így is befizettem a büntetést. Szerintetek mire számítsak?
2012. okt. 31. 14:43
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Kérd vissza a büntetés árát, kamatostul. Pofátlan banda, azt hiszik mindent lehet a polgárral.
2012. okt. 31. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:
Igen, erre én is gondoltam, ráadásul a maradék kb. 2 hétre kellett vegyek egy másik bérletet is. Ha elismerik, hogy igazam van és hogy jogtalan az egész, akkor még arra is kérek kártérítést.
2012. okt. 31. 14:59
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

Annyira okosak itt a válaszolók ontják mafukból a fas.zságot, és egyiknek sem jut eszébe szólni, hogy komoly bibi van.

Kérdező, tudom, hogy vidéki vagy, és nem feltétlen értesz hozzá, de a sok "jótanács" után megjegyezném, hogy a BKV-nál NINCSEN olyan, hogy a dátumot te töltenéd ki! Azt a pénztárosnak kell, és NEM tollal. Hanem bélyegzővel, ráadásul csak zöld vagy kék tintával.

Tehát ha tényleg igaz, hogy hivatalos bkv helyen vetted akkor ott egy blokkot is kapnod kellett volna, amely igazolja mettől meddig érvényes.

Nekem nagyon simlinek tűnik ez az ügy így, nem igazán hiszem, hogy hivatalos bkv-s pénztáros belemenne abba hogy dátum nélkül adjon ki bérletet, mert abból neki nincs bevétele, még ha feketézni is akar... Tehát itt valami alaposan nem stimmel.


A jegyzőkönyvezésről meg nem fognak megkérdezni, mr flash is olyan okos sokszor, ahogy látom ért mindenhez mindenhez tud mondani valami "okosat". Marhára nem kérdezik majd, hogy engeded-e jegyzőkönyvezést...

Ráadásul ha ezt komolyan veszik akkor közokirathamisítási ügy lesz...

2012. okt. 31. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 kovpet ***** válasza:
Ki és hova idézett be? Mi áll a papíron és ki küldte azt?
2012. okt. 31. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!