A választott szakmám meg fogja változtatni a személyiségemet?

változtathat rajta, fejlesztheti egy bizonyos irányba. de egyébként életkorilag akkor fejlődik a személyiség, amikor egy bizonyos szakmát tanulunk.

kicsit olyan mint a tyúk és a tojás.

Én nem érzem, hogy bármit változtam volna attól, hogy jogász lettem, sem amikor később ügyvéd.

Ami változáson az ember keresztül megy az inkább a felnövés, idősödés. Vélhetően egyébként is megtörténne.

Én nem vettem észre, hogy minden jogász merev lenne. Sőt.

Ez nem minden esetben igaz mert nekem van fiatal körzeti orvosom és neki van 2 fia nekem 1 lányom és véletlenül össze futottunk a játszótéren. A 3 gyerek együtt játszott mi meg beszélgetünk. Én doktor úrnak szólítottam ő erre azt mondta szia Laci vagyok civilben.

Úgyhogy embere válogatja ki milyen típus.

Viselkedés függ a közegtől.

A személyiség nem.

Kíváncsi lennék mit mond egy big5 egyetem előtt és után.

Folyamatosan van egy kis változás, de a core, a gyökere, a magja ritkán változik és az is csak nagy eseményekre hatására.

Egyrészt nem értek egyet a leírásoddal, mert több pszichológus is van a családomban, és egyikük sem “befásult”, sőt pont ők a legjobb kedélyűek, leglazábbak. :D

Másrészt egyetértek azokkal, akik azt írták, alapból befolyásolja a személyiséged azt, hogy mit választasz, tehát nem csak a másodikból következik az első.

Egyébként szerintem inkább arról van szó, hogy a felnőtté válástól, munka világától mindenki megváltozik egy kicsit. Nyilván a legtöbb (komoly) munkakörben egyszerűen MUSZÁJ megkomolyodni, különben nem tudod rendesen végezni a munkád, és mások sem fognak komolyan venni. A korral is együtt jár, hogy már nem lesz olyan “szeleburdi” az ember, és esetleg (sajnos) be is fásul, de ez nem attól függ, hogy mi a szakmája. Pontosabban nem csak attól... mert abban is van igazság, hogy a stresszesebb munkáktól mindenki jobban kikészül, és ez meg is látszik rajta. Például az ügyvédi munka tipikusan ilyen, abban könnyű úgymond “kiégni”, de ez ugyanúgy igaz lehet pl. a vendéglátásra/turizmusra is, ahol meg annyit kell jópofizni reggeltől estig (és ez általában bizony egész napos meló), hogy abba meg ezért fásulnak bele.

A pszichológiáról meg annyit, hogy tényleg egy lelkileg kimerítő munka, de pl. ott van az egyik rokonom, aki régebben minden egyes munkanap után hazament, és fél órát némán pihent, az egész családnak tilos volt hozzá szólnia, mert egyszerűen muszáj volt ez a kis feltöltődésre szánt idő - viszont utána ugyanúgy viselkedett, mint fiatalon, viccelődött, nevetett stb., egyáltalán nem tűnt fásultnak, tehát a személyisége attól még nem változott meg, hogy fárasztó volt a munkája. (UI.: ő már majdnem 90 éves, még mindig dolgozik, és nagyon jófej :D)