Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Ér valamit az ember diploma...

Ér valamit az ember diploma nélkül?

Figyelt kérdés

Ezen aggódok most már napok óta.


2010-ben érettségiztem, 7 ponttal lemaradtam az államiról (gazdálkodási és menedzsment). Nem probléma, elkezdtem egy felsőfokú szakképzést, egész jó elhelyezkedési és fizetési lehetőségek vannak vele (logisztikus, logisztikai ügyintéző, és kereskedelmi ügyintéző kombinációja). De elsősorban a pontok miatt kell ez a szakma, és újraérettségizem 2011 őszén.


Erre tegnap olvasom, hogy a 2011-es 53 ezer államilag támogatott helyből 2012-ben már csak 40 500 lesz. És ahol nagy csökkentések vannak, azok közül az egyik a gazdaságtudományok.


Végső megoldásként még ktg. térítés jönne szóba, ami 150 ezer félévente, de most ugye valószínűleg az is sokkal magasabb lesz.


Legrosszabb esetben melóból meg diákhitelből talán végig tudnám csinálni, de nem biztos. És most ezen aggódok folyamatosan, egész nap, pedig 2012. júliusában fog csak kiderülni, hogy felvettek-e. Tudom, hogy ez is olyan szak, amiből elég sok van, és nem lesz vele egyből sikeres senki, de nem akarok több mint egy éven keresztül ezen stresszelni.


2011. ápr. 30. 12:39
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
35%

Éljenek a diplomás munkanélküliek! Jót lehet bulizni az egyetemi évek alatt, évhalasztással, miegymással.

Szakmát meg az tanuljon, aki dolgozni akar, nem bulizni.

2011. ápr. 30. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Ezt felvin találtam:


* a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek aránya 37,4 százalék,

* a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzetteké 17,4 százalék,

* a szakközépiskolát vagy technikumot végezetteké 22,3 százalék,

* a gimnáziumot végzetteké 14,8 százalék,

* a diplomásoké pedig 8 százalék.



Szóval annyira nem felesleges a diploma.

2011. ápr. 30. 12:49
 3/11 A kérdező kommentje:
Ja és ez a munkanélküliség aránya a végzettséghez viszonyítva.
2011. ápr. 30. 12:49
 4/11 anonim ***** válasza:
55%
Akinek szakmája , technikuma van könnyebben eltud illeszkedni mint egy diplomás .... hiába van vkinek 7 diplomája , 200ezer ftnál többet nem nagyon keres, viszont akinek szakmája van 200 felett símán megkereshet , ráadásul nem kell tanulni rá mint a diplomásoknak :)
2011. ápr. 30. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
73%

Hoppá az ellenpéldai én vagyok! 4éve végeztem jogon, 1hónapon belül találtam állást. 1évig egy banknál dolgoztam, majd 1évig közigazgatásban. 2éve pedig egy másik banknál vagyok mint bankjogász. Havi fizetésem tisztán 350.ezer. És nem túlozok. Most kaptunk 14.havi bért. Közben tanulok, képzem magam. 1vizsga választ el a szakvizsgától, ami pedig azt jelenti, hogy a havi bérem 50%-kal emelkedni fog.

Erre azt mondtam, hogy igen is megéri tanulni.29F

2011. ápr. 30. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim válasza:
13%
A Tiéd valószínűleg egy ritka kivétel de pozitív viszont sajnálatos hogy maximum 2 évig voltál egy helyen és nem egy biztos munkahelyen évek óta.
2011. máj. 2. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
10%
Amit te is bemásoltál a felviről az csak VÉGZETTEK aránya ami nem egyenlő azzal, hogy ez a 8% talált is munkát.
2011. máj. 2. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim válasza:
68%

Szerintem több lábon kell élni, én tanulok két-három szakmát és le is diplomázok. Ott fogok dolgozni ahol ezekkel a végzettségekkel munkát találok.

Nem nagyon válogatok. Most éppen egy gyárban vagyok 4 müszakban, 12 órában. 94 ezer a nettó bérem, igaz ebben havi 8 éjszaka van :( Nem ez álmaim munkahelye, de valahol el kell kezdeni.. Úgy látom aki jó abban amit csinál, és ezt mások is látják annak van esélye kiemelkedni. De általában a ranglétrát végig kell járni hogy az ember feljebb kerüljön.

2011. máj. 2. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
38%

AZ egyik tanárom nagyon büszke rá h neki 4 diplomája van a férjének meg 5. Hát legyen rá büszke , szerintem 4 diplomával havi 110 e ft-ot keresni nem valami nagy szám :\

Apám németben dolgozik 10 éve , technikumot végzett és havi 600 ezer nettó körül keres. Azt hiszem megadtam a választ a kérdésedre.

2011. jún. 15. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
24%

Figyelj a gimnáziumok és a diploma a divat.

Nekünk a tanárunk azt mondta ,hogy diploma nélkül alig lehet boldogulni.

Én is úgy voltam el lébecoltam a gimiben az egyetemen, jogot végeztem aztán most nem találok munkát. most egy vasútállomáson vagyok takarító és 80 ezer forint a fizetés.

2012. febr. 26. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!